Tavaly a biztosítási szektor és az önkéntes pénztárak stabilak maradtak

A biztosítási szektor és az önkéntes pénztárak tavaly megőrizték stabilitásukat a sokkhatások - aszály, infláció, eszközök leértékelődése és szabályozói kihívások - ellenére - összegezte Szeniczey Gergő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

Tavaly a biztosítási szektor és az önkéntes pénztárak stabilak maradtak

Az MNB Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentésének ismertetésén kiemelte: a biztosítási szektor tőkemegfelelése 2022 végén 172 százalékos volt, ami két és félszer akkora, mint amennyit a jogszabályok előírnak.

Az ágazat díjbevétele tavaly 7,4 százalékkal 1428 milliárd forintra nőtt, ami főképp a nem életágnak - casco, kgfb és a vagyonbiztosítások - volt köszönhető.

Az ügyvezető igazgató tájékoztatott arról, hogy az önkéntes nyugdíjpénztári egyéni számlák egyenlege több mint 100 milliárd forinttal csökkent tavaly közel 1600 milliárd forintra. A szektor negatív hozammal zárta a 2022-es évet, ugyanakkor a negyedik negyedévben már elindult a hozamok emelkedése, ami idén is folytatódott - hívta fel a figyelmet.

A nyugdíjpénztárak működési eredménye veszteségbe fordult tavaly, ugyanakkor ágazati szinten megfelelő a tartalékok szintje - erősítette meg. A jelentés alapján az ágazat eredménytermelő képessége 80 milliárd forintról 40 milliárd forint körüli szintre csökkent.  

Az MNB szakembere arra is kitért, hogy a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) összforgalma tavaly 20 százalékkal nőtt, döntően - 2021-hez hasonlóan - a származékos piac teljesítményének köszönhetően. A három legnagyobb forgalmú részvény továbbra is változatlan sorrendben az OTP, a Mol és a Richter volt.

Hozzátette: a befektetési alapkezelők által kezelt vagyon 11 százalékkal nőtt 2021-hez viszonyítva és elérte a 13 154 milliárd forintot 2022 végére; a nettó tőkebeáramlás több mint kétszerese volt az egy évvel korábbinak.

Az ügyvezető igazgató közölte, hogy az MNB tavaly több mint 471 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki, összesen húsz eljárást indított. Rámutatott arra, hogy a pénzpiaci és a biztosítási közvetítőknél tovább folytatódott a konszolidáció: csökkent a létszám, ugyanakkor a közvetített szerződések száma és értéke is nőtt.

Végül azt is megjegyezte, hogy a nem bankcsoporti pénzügyi vállalkozások eredménytermelő képessége az extraprofitadó miatt csökkent tavaly, ugyanakkor a mérlegfőösszegük összességében 15 százalékkal bővült.

Nagy Koppány, a biztosítási- és pénztárfelügyeleti igazgatóság igazgatója elmondta, hogy a biztosítási szektor díjbevétele ugyan dinamikusan nő, de a GDP-hez képest szerényebb mértékben, így elmarad az MNB korábbi előrejelzéséhez képest.

Laki Gábor a tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatóság igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a pénzügyi vállalkozások több mint 80 százaléka nyereségesen működött, adózott eredményük pedig 72 milliárd forint volt 2022-ben.


Egy tanulmány szerint a magyarországi autók 57%-a sérült, 1,8%-uk pedig súlyos roncsokat rejt

A Magyarországon vizsgált, járműtörténeti jelentések alapján ellenőrzött autók jelentős részéről (57,3%) derült ki, hogy érte már kár. Míg az apróbb esztétikai sérülések általában nem befolyásolják az autó műszaki állapotát, a magyar utakon olyan járművek is futnak, amelyeknek komoly baleseti múltjuk van.
2026. 05. 21. 06:30
Megosztás:

Egyre több ügyfél kerülhet bajba számla nélküli kivitelezés miatt

Szakértők szerint a számla nélküli kivitelezés nemcsak jogi, hanem komoly garanciális kockázatot is jelenthet a lakásfelújításoknál. A nyílászárópiacon egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy a vásárlók pontos dokumentációt és hivatalos számlát kérjenek, különösen hosszú távú beruházások esetén. A szakma képviselői arra figyelmeztetnek: bizonylat nélkül egy későbbi vita vagy meghibásodás esetén az ügyfél könnyen bizonyítási nehézségekbe ütközhet.
2026. 05. 21. 06:00
Megosztás:

A magyar dolgozók 62%-a úgy érzi romlott a vásárlóereje

A wherewework.hu karrierplatform fizetési elégedettséget és munkahelyi biztonságérzetet vizsgáló kutatása szerint a magyar munkavállalók visszajelzéseiben erősen megjelenik a pénzügyi és egzisztenciális bizonytalanság érzete: a dolgozók 62%-a gyengébb vásárlóerőről számol be, 52% elégedetlen a fizetésével, míg 43% nem érzi biztonságban jelenlegi pozícióját a következő 12 hónapban. A felmérés ugyanakkor azt is mutatja, hogy Magyarországon az AI-t a válaszadók többsége nem a munkahelyi biztonságot fenyegető tényezőként, hanem inkább a munkavégzés hatékonyságát javító technológiaként látja.
2026. 05. 21. 05:30
Megosztás:

Öreg járművek, elszaladó árak: merre tart a magyar autópiac?

Magyarország látványosan elmarad az uniós átlagtól az autók számában, életkorában és az újautó-vásárlások terén is. Ez a lemaradás ugyanakkor komoly növekedési potenciált is tartogathat, éppen ezért a következő évek kulcskérdése az, hogy sikerül-e érdemben közelebb jutnunk az európai szinthez - írja közleményében a Bank360. A pénzügyi szakportálnak Hanczár Zsolt, az Euroleasing Zrt. gépjármű-értékesítési igazgatója segített eligazodni az autópiacon.
2026. 05. 21. 05:00
Megosztás:

85 millió forintért kelt el Hantaï Simon festménye a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

A hatalmas sikert hozó klasszikus árverés után a háború utáni és kortárs művek aukciójával és egy 85 milliós leütéssel folytatta a tavaszi szezont a Virág Judit Galéria. A világ egyik leghíresebb magyar absztrakt festője, Hantaï Simon Festmény című monumentális képéért fizettek ennyit, de Birkás Ákos Kopf című munkája is 28 millió forintnál állt meg.
2026. 05. 21. 04:30
Megosztás:

TRX árfolyam elemzés: erős bikás trendben a Tron kriptovaluta, de túlhevült jelzések mellett jön az előrejelzés

A Tron (TRX) árfolyama az elmúlt hetekben látványos emelkedő pályára állt, és a csatolt napi grafikon alapján már a 0,36 dolláros zóna közelében mozog. A technikai indikátorok többsége vételi jelzést ad, a mozgóátlagok kifejezetten erős trendet mutatnak, ugyanakkor az RSI és a Stochastic alapján a piac már túlvett állapotba került. Ez azt jelenti, hogy a TRX technikai képe továbbra is pozitív, de rövid távon megnőtt egy korrekció vagy oldalazás esélye.
2026. 05. 21. 04:00
Megosztás:

Panellakás áráért új építésűt? Van, ahol lehetséges

Megtörtént a szinte elképzelhetetlen a lakáspiacon: annyira felgyorsult a panelek drágulása Budapesten, hogy több kerületben is minimálisra apadt az árelőnyük az új építésű otthonokhoz képest. Sőt, van olyan országosan ismert lakótelep is, ahol egy közel fél évszázados házgyári lakás árából kijöhet akár egy, a közelben épülő, zöldövezeti, lakóparki új otthon.
2026. 05. 21. 03:30
Megosztás:

Kölcsön adtam a pénzem valakinek, de nem fizet, mit tehetek jogilag?

A magyarok jelentős része nincs tisztában azzal, hogyan érdemes pénzt kölcsönadni ismerősöknek, és milyen lehetőségei vannak akkor, ha az összeget nem kapja vissza.
2026. 05. 21. 02:00
Megosztás:

Beszámítják-e a nyugdíjba a szakmunkástanulók gyakorlatát vagy a szakközépiskolai tanulmányok idejét? Rövid válasz

Igen, de nem minden esetben. A szakmunkástanulóként eltöltött idő, illetve a tanulószerződés vagy biztosítási kötelezettséggel járó gyakorlati képzés ideje beszámítható lehet a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe. A puszta szakközépiskolai tanulmányi idő azonban önmagában általában nem számít szolgálati időnek, ha az nem járt biztosítási jogviszonnyal, járulékfizetéssel vagy jogszabály által külön elismert jogviszonnyal.
2026. 05. 21. 01:00
Megosztás:

Nő a NATO és Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye

Egyes európai NATO-országok "nukleáris területen végrehajtott nyíltan provokatív lépései" következtében nő a NATO és az Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek adott, szerdán közölt interjújában.
2026. 05. 21. 00:30
Megosztás:

A Balaton egyik legkomplexebb strandkínálata lesz elérhető Keszthelyen

A két fizetős, a kutyás és a szabadstrand jóvoltából idén négy eltérő karakterű strand várja a látogatókat Keszthelyen, az üzemeltetők szerint a Balaton egyik legsokszínűbb strandélményét kínálják ezzel a helyieknek és a turistáknak.
2026. 05. 21. 00:05
Megosztás:

A Wizz Air a járatok menetrendjét is befolyásoló intézkedéseket vezetett be

A Bajnokok Ligája budapesti döntője miatt a Wizz Air több intézkedést hozott, ezek kihatással vannak a menetrendre is - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 23:30
Megosztás:

Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció

A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.
2026. 05. 20. 23:00
Megosztás:

Ripple RLUSD áttörés: 1,65 milliárd dollár fölé nőtt a stabilcoin piaci értéke

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja átlépte az 1,65 milliárd dollárt. A növekedés jól mutatja, hogy az intézményi fizetési infrastruktúrákban egyre nagyobb szerepet kapnak a stabilcoinok, miközben a Ripple egyre határozottabban építi globális elszámolási és likviditási hálózatát.
2026. 05. 20. 22:30
Megosztás:

Szlovén alapkezelővel bővült az OTP Csoport

Lezárta az OTP Csoport a szlovén Primorski skladi d.o.o., Koper alapkezelő 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlását - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 05. 20. 22:00
Megosztás:

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgeti az agrárkamara

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgette a Nemzeti Agrárgazdasági kamara (NAK) szerdai közleményében.
2026. 05. 20. 21:30
Megosztás:

A stabilcoinok csendben a globális pénzügyi rendszer alapjaivá válnak

Richard Teng, a Binance vezérigazgatója szerint a stabilcoinok szerepe látványosan átalakul: már nem csupán kriptotőzsdei kereskedési eszközök, hanem egyre inkább a globális értéktranszfer alapvető pénzügyi infrastruktúrájává válnak. A folyamat élén Ázsia áll, ahol a szabályozási környezet, a digitális fizetési igények és a határokon átnyúló tranzakciók növekedése együtt gyorsítja a stabilcoinok terjedését.
2026. 05. 20. 21:00
Megosztás:

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak, ezt mutatják a turizmus konjunktúra-index (tki) számai is - hangsúlyozta Udvardi Attila, a GKI vezető kutatója szerdán Budapesten, a Konjunktúra, gazdaság, kilátások, adatok, jövő – A turizmus aktuális helyzete 2026-ban" címmel rendezett szakmai tanácskozáson, amelyen ismertették a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb, májusi felmérése eredményeit.
2026. 05. 20. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint szerda estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 20. 20:00
Megosztás:

Vitalik Buterin három lépésben vinné be a natív adatvédelmet az Ethereumba

Az Ethereum következő nagy versenyelőnye nem feltétlenül a gyorsabb tranzakció vagy az olcsóbb gas fee lehet, hanem a beépített adatvédelem. Vitalik Buterin szerint már több olyan technikai fejlesztés is folyamatban van, amely a privát tranzakciókat az Ethereum alaprétegének természetes részévé teheti, miközben a hálózat a kvantumbiztos kriptográfiára is készül.
2026. 05. 20. 19:30
Megosztás: