Teljessé vált a Demján Sándor Program támogatási palettája

Az Új Gazdasági Akcióterv részeként meghirdetésre kerültek a kkv-k fejlesztését célzó Demján Sándor Program hitel-, tőke- és vissza nem térítendő támogatási termékei. A program keretében a Kormány 2025-ben összesen 1410 milliárd forint megmozgatásával segíti a hazai vállalkozások fejlesztéseit, elősegítve a versenyképességük növelését és méretugrásukat.

Teljessé vált a Demján Sándor Program támogatási palettája

A kis- és középvállalkozók exporttevékenységét támogató hitel- és kifektetést támogató tőkeprogram elemeinek meghirdetésével teljessé vált a 21+1 pontos Új Gazdasági Akcióterv részeként megvalósuló kkv-kat célzó Demján Sándor Program 8+1 pontos termékpalettája.

A vállalkozások 2024. novembere óta már a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékos kamat mellett igényelhetik a Széchenyi Kártya Program beruházási hitel elemeit, amelyhez a Garantiqa az első évben kezességvállalási díjat sem számít fel. Ezzel a vállalkozások finanszírozási költségei negyedével csökkenhetnek. Az uniós programok egy része is rendelkezésre áll a cégek beruházásainak támogatására, az egész ország területén elérhető 0%- os hitel is ezt a célt szolgálja.

Az elmúlt egy hét bejelentéseit követően, a program főbb elemei és az általuk kínált lehetőségek ismeretében, a hazai kkv-k elkezdhették a felkészülést és az előregisztrációt az alábbi programokra:

-a Demján Sándor Tőkeprogram keretében a gyors növekedést tervező vállalkozások a piaci tőkebefektetések minimális hozamelvárásának felén, csak évi 5 százalékos kamaton juthatnak 6 éves időtartamra 100-200 millió forintos fejlesztési forráshoz

-az 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Programban a cégek 5-200 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a fejlesztéseikhez és eszközbeszerzéseikhez abban az esetben, ha a beruházás költségeinek legalább 50 százalékát saját forrásból (vagy hitelből) maguk biztosítják

-a „Minden vállalkozásnak legyen honlapja” programkeretében a mikro- és kisvállalkozások 2 éves időtartamban min. 400 ezer, max. 1,5 millió forintos

összegben kaphatnak támogatást digitális jelenlétük erősítésére - weboldal,

közösségi média oldal vagy webáruház létrehozására, működtetésére.

Az EXIM Magyarország exportáló vállalkozásoknak és beszállítóiknak kínált hiteltermékei (Jövő Exportőrei Beruházási és Zöld Beruházási Hitel, Exportélénkítő Beruházási Hitel és Exportélénkítő Lízing) forintalapon vagy devizában kedvező kamatozás mellett segítik a hazai vállalkozások exportjának felfutását.

A Kifektetési Tőkeprogram és az ezt akár kiegészítő EXIM Kifektetési Hitel a külföldi üzleti lehetőségek (cégfelvásárlást, új piacra lépés) gyors kiaknázását teszi lehetővé.

A fenti programokra a vállalkozások a következő év elején tudnak majd jelentkezni, a feltételek előzetes meghirdetésével azt biztosítják a programot bonyolító szervezetek (Nemzetgazdasági Minisztérium, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, Nemzeti Tőkeholding, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség, Neumann Technológiai Platform, EXIM Magyarország), hogy a vállalkozásoknak kellő ideje legyen a feltételek megismerésére és a szükséges dokumentumok beszerzésére. A programok részleteit és a pontos menetrendeket a Demján Sándor Program honlapján, valamint a közreműködő szervezetek, illetve a vállalkozásfejlesztési partnerek internetes oldalain találhatják meg a lehetőség iránt érdeklődő vállalkozások.

Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a Demján Sándor Program elemeinek fogadtatása minden várakozást felülmúlt. A programok meghirdetése után elindult előregisztráció során már az első napokban több mint 300 előregisztrációt fogadtak a tőkeprogramban, az 1+1 támogatási programra regisztrálók száma pedig már meghaladta az 500-at.

Az államtitkár hangsúlyozta: a jövő évtől elinduló beruházások révén a hazai kkv-szektor lehet az egyik hajtóereje a kormány és a nemzetközi elemzőházak által előrejelzett, 3 százalékot meghaladó gazdasági növekedésnek. A kormány a vállalkozások megerősítésével nemcsak a gazdaság fejlődéséhez, hanem a családok anyagi biztonságához is hozzájárul, hiszen a hazai vállalkozások 99 százalékát adó kkv-szektor a foglalkoztatottak 72 százalékának biztosít megélhetést. 


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: