Tényleg több a káresemény péntek 13-án – legyünk fokozottan óvatosak!

Január 13-a után októberben idén már másodjára esik péntekre a hónap 13. napja. Hogy ez a nap mennyire szerencsés vagy szerencsétlen, arról megoszlanak a vélemények, de egy korábbi felmérés[1] szerint a magyar lakosság kétharmada babonás, és a balszerencsét hozó hiedelmek közül a péntek 13-ban hisznek a legtöbben.

Tényleg több a káresemény péntek 13-án – legyünk fokozottan óvatosak!

Ilyenkor sokan félnek attól, hogy valami szerencsétlenség éri őket, vagy éppen saját figyelmetlenségükből kifolyólag idéznek elő balesetet. Az Allianz Hungária Zrt. elmúlt 15 évének kárstatisztikáját megvizsgálva péntek 13-án valóban több kár ér minket, mint egy átlagos pénteki napon, ezért a biztosító mindenkit fokozott elővigyázatosságra int, főként az utakon.

A pénteki nap és a 13-as szám önmagukban is szerencsétlen szimbolikát hordoznak, együtt pedig még nagyobb hatással bírnak a babonások szerint. A 13-as számot több vallásban és kultúrában is a tökéletlenség szimbólumának tartják, a számtól való félelem egészen az ókorra vezethető vissza, a pénteki naptól való ijedelem pedig bibliai eredetű. A péntek 13-at övező jelenségnek külön neve is van: friggatriszkaidekafóbia, amelyben a „Frigga” a norvég istennő nevéből származó péntekre (angolul Friday), a triszkaidekafóbia pedig a 13-as számtól való félelemre utal. Utóbbinál ez a negatív társítás olyannyira befészkelte magát a köztudatba, hogy annak elhagyásában jelenik meg egyes helyeken. Az angolszász társadalmakban például sokszor a mai napig nincs 13-assal számozva házszám, hotelszoba, emelet vagy éppen kórterem.

Akár babonásak vagyunk, akár nem, a tapasztalatok szerint péntek 13-án valóban nem árt kicsit jobban odafigyelnünk magunkra és a környezetünkre, már csak azért is, hogy ne generáljuk akár magunk a baleseteket. Az Allianz Hungária Zrt. szakértői az elmúlt 15 év nem-élet ágazat lakossági kárstatisztikáit áttekintve megállapították, hogy mind a gépjárművek, mind a lakások esetében átlagosan több kár történt a 13-ára eső, mint az átlagos péntekeken, és az összes többi nappal összevetve is kiemelkedő a péntek 13-i károk száma.

A vizsgált időszakban (2008.01.01 – 2023.09.09.) összesen 819 db péntek volt, amiből 27 db esett 13-ára. Ezeken a napokon a pénteki napok átlagához képest csaknem 10 százalékkal, a hét többi napjának átlagánál pedig több mint 15 százalékkal magasabb volt a kárbejelentések száma. A kötelező gépjármű és a casco-biztosításokat tekintve összesen csaknem 25 százalékkal, a lakások esetében pedig 10 százalékkal érkezett több kárbejelentés a társasághoz a 13-i péntekeken egy átlagos naphoz képest.

Az elmúlt 15 év legsúlyosabb péntek 13-ája 2010 augusztusában volt, amikor egy hatalmas vihar miatt összességében közel ötször annyi káresetet rögzítettek az Allianz Hungária Zrt. munkatársai, mint egy átlagos napon, a lakásokat nézve pedig nyolcszor annyit.

A  gépjárművek esetében az átlagos péntekeken is kifejezetten magas a károk száma – csaknem 20 százalékkal magasabb az összes nap átlagánál –, mivel ilyenkor vélhetően többen kelnek útra, és a munkahét végén fáradtabbak is az emberek. 

Az összes napot vizsgálva a pénteki kárbejelentések száma egyébként csak a második a rangsorban, a legtöbb kárt jellemzően hétfőnként jelentik be, az összes nap átlagához képest 25 százalékkal, a legnyugodtabb napnak számító vasárnap átlagánál pedig 70 százalékkal többet. Az Allianz szakértői szerint a hétfői kiugrásnak az is lehet az oka, hogy a hétvégén történt eseteket is hétfőn jelentik be az érintettek.

Nemcsak péntek 13-án, a hét többi napján is érdemes tehát körültekintőnek lennünk és a megfelelő biztosításokkal felkészülnünk a váratlan és kellemetlen eseményekre, hogy ha még be is következik a baj, enyhítsük a minket ért anyagi kárt.

[1] A Szerencsejáték Zrt. „Szerencse, balszerencse, babonák” címmel végzett reprezentatív felmérést 2016 tavaszán arról, hogy milyen a magyarok szerencséhez, balszerencséhez és a babonákhoz fűződő viszonya, véleménye.


Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a murai borok

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléseket (OEM) tartalmazó európai uniós nyilvántartásba vette az Európai Bizottság a magyarországi "Mura / Murai" megjelölésű borokat.
2026. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Átalakuló borravalóadás: mikor és miért jattolunk?

Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás[1]. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
2026. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Kötelező gázóra csere Magyarországon – szabályok

Sok magyar háztartásban váratlanul érkezik az értesítés: hamarosan lecserélik a gázórát. A kötelező gázóra csere azonban normál esetben nem jelent kiadást a fogyasztónak.
2026. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Kína partner lehet az EU gazdasági problémáinak megoldásában

Kína nem a kiváltó oka az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi problémáinak, hanem partner lehet azok megoldásában - mondta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos szálastakarmány-hiány alakult ki.
2026. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya

Jelentősen erősödött a fejlesztési kedv a magyar közép- és nagyvállalatok körében a K&H innovációs index legfrissebb kutatása szerint. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetését tervező cégek aránya fél év alatt több mint kétszeresére, 13 százalékról 29 százalékra emelkedett. A tervezett innováció alindex ezzel párhuzamosan 21 pontról 29 pontra nőtt, miközben a vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
2026. 07. 22. 22:00
Megosztás:

A Mol nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt

A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 07. 22. 21:00
Megosztás:

A Mol és az OTP történelmi csúcsra vitték a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 876,07 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 144 765,41 ponton, történelmi zárócsúcson fejezte be a kereskedést szerdán, de napközben 144 800,72 ponton abszolut új történelmi csúcson is járt.
2026. 07. 22. 20:00
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 07. 22. 19:00
Megosztás:

Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás:

Fizikai dolgozók órabére - íme a friss 2026-os adat

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2026. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás:

Technológiai áttörés a hematológiai diagnosztikában – sikeresen lezárult az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. közös K+F projektje

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a NORMA Instruments Zrt. konzorciuma sikeresen lezárta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” pályázati felhívásának keretében megvalósított kutatás-fejlesztési projektjét. A 770,46 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással megvalósult, több mint 1,097 milliárd forint összköltségvetésű program eredményeként egy új generációs, moduláris felépítésű, nagy látószögű optikai mérőrendszer és detektoregység került kifejlesztésre, valamint létrejött annak működő prototípusa is. A projekt során megszerzett tudás és technológiai eredmények megalapozták a piaci bevezetés előkészítését, és jelentős előrelépést jelentenek a hematológiai diagnosztika pontosságának és megbízhatóságának növelésében.
2026. 07. 22. 13:00
Megosztás: