Termőföld árak 2025 - merre megy a termőföld piac?

Tavaly 38%-kal több tranzakció keretében 25%-kal nagyobb termőföld-terület cserélt gazdát, mint 2023-ban, miközben átlagosan 5,9%-os drágulást regisztráltunk a termőföldpiacon. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld 2024-re összességében már átlagosan négyszeresére növelte árát. Várakozások szerint a földpiac élénkülése idén töretlen marad, ugyanakkor a klímaváltozás egyre erőteljesebben differenciálja a keresletet és az árszinteket – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.

Termőföld árak 2025 - merre megy a termőföld piac?

A 2023. évi 2,112 millió forintról tavaly 2,236 millióra, 5,9%-kal nőtt az eladott termőföldek átlagos hektárára a NAV – egyelőre nem teljeskörű, szűrt – adatai alapján. A legjobban (20%) Veszprém vármegyében nőttek az árak, majd jócskán lemaradva Somogy, Borsod-Abaúj-Zemplén és Tolna következnek 10% körüli drágulással. A lista másik végén Békés és Csongrád-Csanád vannak 2-3% közötti csökkenéssel.

„A legdrágább termőföld átlagár 2024-ben Pest vármegyében volt 2,833 millió forintos hektárárral, s még Hajdú-Bihar és Tolna lépi át a 2,7 milliós szintet. Továbbra is a nógrádi földek a legolcsóbbak; egyedül itt nem éri el az 1,4 millió forintot az átlagos hektárár” – mondta Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

Művelési áganként vizsgálva, 2024-ben a szőlőterületek 5,6%-kal, a szántók 2,4%-kal, míg az erdőterületek 1,5%-kal drágultak. A gyep és kert-gyümölcsös kategóriában ugyanakkor nagyjából 1-2%-os csökkenést mutatnak a számok. (Az 5,9%-os összesített országos termőföldár-növekedés úgy adódhatott, hogy 2023-hoz képest, a tavalyi előzetes adatok alapján pont az erőteljesebben drágulók javára módosult az ötféle művelési ág forgalmon belüli súlya.)

Növekvő forgalom, kisebb eladott földterületek

A termőföld-piac tavaly látványosan élénkült. Az előzetes adatok alapján, a megelőző évi 29,1 ezerről – azzal időarányosan – 2024-ben 40,1 ezerre, mintegy 38%-kal nőtt az adásvételek száma. A tranzakciószám – Baranya vármegyével nem számolva, ahol vélhetően a több éve elmaradt forgalmi adatok tavaly megindult feldolgozása torzítja a mutatót Hevesben nőtt leginkább, 137%-kal. Mivel azonban egy évvel korábban itt csökkent a legnagyobb arányban a forgalom, a bázishatás is szerepet játszik ebben. Visszaesést sehol nem látunk, viszont Nógrádban darabra ugyanannyi volt az adásvételek száma időarányosan 2024-ben, mint egy évvel korábban.  

A forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület mérete alapján vizsgálva 25%-os a növekedés 2024-ben, időarányosan. Az eladásban érintett földterület növekedése tehát elmarad a tranzakciószám emelkedésétől, azazátlagosan kisebb földterületek kerültek eladásra, mint 2023-ban. Az OTP Termőföld Értéktérképe szerint 2024-ben, az eddig beérkezett, szűrésen átesett adatok alapján 46,2 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel során.

Előzetes adatok alapján, a legnagyobb területet, mintegy 4,8 ezer hektárt tavaly Bács-Kiskun vármegyében értékesítették. A másik véglet ismét Komárom-Esztergom vármegye mindössze 415 hektárral. Az eladott termőföld-terület négy vármegyében csökkent, a legnagyobb mértékben, egyharmadával Veszprémben. A legjelentősebb növekedés pedig Baranya után Hevesben (84%) és Hajdú-Biharban (71%) detektálható.

Az országos forgalom bő 70%-át adó szántó művelési ágat külön vizsgálva 32%-kal nőtt tavaly a forgalom; a NAV szűrt, előzetes adatbázisa szerint nagyjából 32,9 ezer ha volt az eladott szántóterület mérete 2024-ben. A kert-gyümölcsös kategória esetében ennél is jóval nagyobb, 74% volt a bővülés, míg az erdőterületeknél +3% a változás. Gyepterületek esetében viszont 8%-os csökkenést látunk. A szőlőterületek adatszolgáltatása technikai okokból hiányos volt 2023-ban, így nem meglepő az itteni kiugró növekedés.

14 éves távlatban négyszeres nominális drágulás

A termőföld több évtizedes múltra visszatekintve stabilan növeli árát. Ahogy a 2008-ban indult gazdasági világválság idején, úgy a koronavírus járvány miatt megváltozott környezetben is ellenállónak bizonyult. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld összességében átlagosan közel négyszeresére növelte árát 2024-re.

„Az idei kilátások alapján a földpiac élénkülése töretlen marad. Az Agrárminisztérium a napokban jelentette be, hogy mintegy tizenháromezer hektár tíz hektárt meghaladó állami földterületet kínál értékesítésre a gazdáknak, és az árverésekre július hónapban kerül sor. Emellett a generációváltást elősegítő, a gazdaságátadást és a fiatal gazdákat támogató pályázatok is meghirdetésre kerülnek a KAP Stratégiai Terv keretében, melyek hosszabb távra biztosíthatják a keresleti oldal erősödését” – mondja Szabó István, az OTP agrárgazdasági értékesítési igazgatója. 

Mindeközben az elmúlt évek tapasztalatai alapján a klímaváltozás egyre erőteljesebben hat a termőföldpiacra és a haszonbérleti díjakra is, ami miatt az öntözött, vagy öntözésre alkalmassá tehető területek iránt nagyobb lesz a kereslet, ami ezen területek jelentősebb árnövekedésével fog együtt járni.

A kormány támogatja a külterületi utak fejlesztését

A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben - jelentette ki a Facebook-oldalán szombaton az agrárminiszter.
2026. 01. 17. 17:05
Megosztás:

Szlovénia két katonatisztet küld Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
2026. 01. 17. 16:00
Megosztás:

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 01. 17. 15:00
Megosztás:

Kövér László az Országházban fogadta a chilei Képviselőház elnökét

Kövér László az Országházban fogadta José Miguel Castrót, a chilei Képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 17. 14:00
Megosztás:

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás:

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás:

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás:

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen összefüggések érvényesülnek a nyugdíj esetében, és hogy miért érdemes ezt tudni.
2026. 01. 17. 02:00
Megosztás:

Itt a jogszabály! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
2026. 01. 17. 01:00
Megosztás:

Top 10 legjobb No-KYC kriptotőzsde 2026-ban – Teljes rangsor és iparági elemzés

2026-ra soha nem látott mértékben nőtt a kereslet az anonim, személyazonosítást nem igénylő (No-KYC) kriptotőzsdék iránt. A felhasználók világszerte egyre inkább előnyben részesítik az olyan platformokat, ahol nem kell átadniuk személyes adataikat, és ahol gyorsan, hatékonyan, decentralizált módon tudnak kriptóval kereskedni vagy eszközöket váltani.
2026. 01. 16. 23:59
Megosztás:

Lemaradtál az Ethereum-ról és a Ripple-ről? A Digitap forradalmi online banki küldetése lehet a következő 10-szeres áttörés kulcsa

Bár az ETH és a Ripple árfolyama az elmúlt hetekben emelkedett, sok kereskedő lemaradt erről a mozgásról. Azok, akik így jártak, most más, erős növekedési potenciállal bíró altcoinokat keresnek.
2026. 01. 16. 23:00
Megosztás:

Változik az árazás az EDRI töltőhálózatán: érkezik az éjszakai kedvezményes tarifa

Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa üzemeltetett több mint 240 nyilvános töltőberendezésen 2026. január 17-től. A változás célja, hogy a töltési díjak még jobban illeszkedjenek a felhasználók eltérő szokásaihoz és élethelyzeteihez, mindezt úgy, hogy az EDRI továbbra is kiszámítható, átlátható és országosan egységes árazást biztosít a helyszíni töltések esetében.
2026. 01. 16. 22:00
Megosztás:

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás: