Tetszhalott terméket von vissza a kormány a CSOK szabályozással

A lakossági lakáshitel-kereslet visszaesése miatt a CSOK-folyósítás is mélypontra jutott ezekben a hónapokban, ráadásul az elérhető konstrukciók közül a falusi CSOK egyre komolyabb részt hasított magának – emiatt születhetett most a hagyományos CSOK megszüntetéséről szóló döntés a BiztosDöntés.hu szakértői szerint.

Tetszhalott terméket von vissza a kormány a CSOK szabályozással

Sokakat megdöbbentett a kormány döntése, amely szerint 2024 januárjától a családi otthonteremtési kedvezmény a CSOK már csak az 5000 főnél kisebb településeken lesz igényelhető, azaz a jövő évtől már csak a falusi CSOK néven ismert konstrukció lesz elérhető.

Nem kellett a 3 százalékos hitel sem

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy az elmúlt hónapokban a lakáshitelezésben tapasztalt drámai visszaesés miatt ez a családtámogatási forma alaposan veszített értékéből. A szakértő emlékeztet arra, hogy a CSOK-ot a családok döntő része hitelfelvétel mellett vette igénybe - legtöbbször a CSOK-hoz kapcsolt, kedvező, az ügyfél számára maximum 3 százalékos kamatozású CSOK-hitellel együtt igényelték ezt a bankoktól. Ugyanakkor a piaci visszaesésnek köszönhetően 2023 februárjára a CSOK hitelek folyósítása is rendkívül alacsony szintre esett vissza. A mélypontot február jelentette, amikor mindössze 6,5 milliárd forintot helyeztek ki a pénzintézetek. Az év első 4 hónapjában pedig nagyjából 30-31 milliárd forint folyósítása történhetett ebben a konstrukcióban, ami nagyjából 40 százalékkal marad el a 2020 és ’21-es szintektől.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a CSOK iránti kereslet visszaesését nem lehet függetlenül szemlélni a lakáshitelezés visszaesésétől. A támogatott lakáshitelek - amelyeknek nagyjából 90 százalékát tette ki az elmúlt időszakban a CSOK - a teljes lakáshitel-folyósítás nagyjából ötödét adja - hasonlóan ahhoz az arányhoz, amelyet 2021-ben hasítottak ki maguknak a támogatott hitelek a teljes lakáshitel-kihelyezésből. Az elmúlt év során volt olyan hónap, amikor a támogatott lakáshitelek folyósításának havi összege a teljes lakáshitel-folyósítás 52 százalékát adta, ám az itteni adatokat nem a hagyományos családtámogatási konstrukciók, hanem az MNB Zöld hitel konstrukciója torzította ilyen mértékben.

A falusi CSOK már kedveltebb

Ugyanakkor a szakember jelezte: a CSOK-on belül az elmúlt hónapokban amúgy is lényegesen visszaszorult a klasszikus CSOK konstrukció: az ott elérhető, legmagasabb, 10 milliós támogatáshoz új lakás vásárlása szükséges a 3 gyermeket nevelő családoknak is. Az MNB lakáspiaci jelentésének adatai szerint a tavalyi év második felében a falusi CSOK összege 170-180 százalékkal haladta meg az új lakások építésére/vásárlására felvett CSOK összegét. Ebből a szempontból Gergely Péter szerint a most bejelentett intézkedések azon része, amely 50 százalékkal megemeli a falusi CSOK összegét, lendíthet a lakáshitelpiacon is, elősegítve azt, hogy valóra váljon a jegybank által 2024. II. félévére várt kétszámjegyű hiteldinamika-bővülés.

Sokba fáj a költségvetésnek

A döntés mögött természetesen gazdaságossági számítások is vannak. A BiztosDöntés.hu szakértője arra is felhívta a figyelmet, hogy az állami kiadások drasztikusan növekedtek az elmúlt év során, köszönhetően annak hogy a támogatáson felül folyósított CSOK-hitel finanszírozása egyre drágábbá vált. Miközben ugyanis a hitelt felvevő családok évi 3 százalékos kamaton férhetnek hozzá a CSOK-hitelekhez, és a folyósított lakáshitelek 90 százaléka fix kamatozású, addig a  CSOK-hitel tényleges kamatlába havonta változó mértékű - az 5 éves átlagos állampapírhozam 130 százaléka +3 százalék – emlékeztet Gergely Péter.  A támogatott hitelek átlagos kamatlába idén januárban 17,94 százalék volt, azaz a kamattámogatás mértéke a 15 százalékot közelítette. Az infláció és a pénzpiaci kamatszintek csökkenésével ugyan számottevően csökken majd az állam terhe, ám ez a mérséklődés a szakértő szerint jóval lassabb lesz, hiszen az alapkamat a várakozások szerint csak a jövő év első felében csökken majd egyszámjegyű tartományba. Emiatt a költségvetésre a továbbiakban is jelentős terhet rak majd a családtámogatási program ezen eleme is.


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás: