Több évig ingyenesen bankolnál? Válts most!

A tranzakciós illeték emelést a legtöbb bank jövőre áthárítja az ügyfelekre. Épp ezért lesz kiváltképp fontos átnézni a januárban megkapott banki díjkimutatást és kiszámolni, nem járunk-e jobban, ha bankot váltunk – hívja fel a figyelmet Gergely Péter. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint elérhetőek ingyenes számlavezetéssel bíró, rendkívül alacsony költségű konstrukciók, ráadásul most a bankok akár több évnyi bankolás költségét is odaadják nekünk jóváírásban, ha náluk nyitunk számlát.

Több évig ingyenesen bankolnál? Válts most!

Jövőre még drágábbak lesznek a bankszámlák

Mivel a bankok zöme januártól áthárítja a megemelt tranzakciós illetéket ügyfeleire, különös jelentőséggel bír majd a bankok által jövő év január végéig megküldött díjkimutatás - hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügy szakértője. A szakember emlékeztetett: a bankoknak európai jogszabály alapján forintra pontosan ki kell mutatniuk milyen költséget vontak el ügyfeleiktől a 2024-es év során. 

Miután szintén jogszabály ad lehetőséget arra, hogy a pénzintézetek minden évben maximum az előző évi infláció (a fogyasztói árak emelkedésének) mértékével emeljék díjaikat, az idei év során a legtöbb bank élt a lehetőséggel és 17,6 százalékkal növelte banki díjait. 

A fentiek nyomán a korábban a versenytársakhoz képest drága számlaszolgáltatások még drágábbak lettek, épp ezért Gergely Péter szerint legkésőbb jövő januárban minden ügyfélnek érdemes körülnéznie a bankszámlákat összehasonlító kalkulátorokban, hogy talál-e az ajánlatok között olcsóbbat. 

A megküldött díjkimutatásból könnyen kiszámítható, hogy az adott ügyfél egy hónapban átlagosan hányszor és milyen összegben utal pénzt, hányszor szednek le közüzemi szolgáltatók pénzt a számlájáról csoportos beszedéssel, hány alkalommal, milyen összegben fizet a kártyájával és mekkora összeget vesz fel készpénzben banki automatákból. 

Elérhetőek ingyenes bankszámlák

Gergely Péter szerint a kondíciós listák változása alapján látható, hogy a tranzakciós illeték emelésének „benyelése” nem úszható meg jövőre a legtöbb banknál, ám a szakember szerint a számítgatásoknak van értelme, hiszen számos banknál továbbra is elérhetőek olyan konstrukciók, ahol ingyenes a számlavezetés. Ez pedig bőven kompenzálhatja az esetleges tranzakciós díj emelést néhány számla esetében. 

A BiztosDöntés.hu szakértői az ingyenes számlavezetést kínáló bankokat összegyűjtötték:

A CIB Bank ECO bankszámlája abban az esetben ingyenes, ha minden hónapban legalább a mindenkori nettó minimálbér összege megérkezik a számlára.

Az OTP Bank Smart számlacsomagjánál szintén alapból a nettó minimálbér beérkezése az ingyenesség feltétele, azonban most akciósan elég 150 000 forintnak a számlára érkeznie (az idei 177 422 forint és – ha marad az akció – a 2025-ös 193 400 forint helyett). További előírás, hogy az ügyfélnek elektronikus számlakivonatot kell igényelnie, csak ekkor kaphatja meg a kedvezményt. A Smart számla egyéb kondíciói is kedvezőek a bank többi ajánlatához képest.

A Gránit Bank Bajnok számlacsomagjánál ingyenes a számlavezetés, ha havonta legalább 280 000 forint jövedelem érkezik rá. Ennél a számlánál olyan alacsonyak az utalási költségek, hogy még a tranzakciós illeték mértékét sem érik el. 

Az UniCredit Bank Ikon Plusz számlacsomagja inkább a privátbanki ügyfeleket célozza, hiszen az ingyenes számlavezetéshez minimum 30 millió forintos számlaegyenleg szükséges.

A Raiffeisen Bank legújabb számlacsomagjáról, a múlt héten debütált Aktív számláról a tranzakciós illeték emelés miatt adtunk hírt – a bank több régi számlacsomagot már nem tesz elérhetővé az új ügyfeleknek, az Aktív esetében az utalási díjaknál már beépül a díjba a megemelt tranzakciós illeték.

Ugyanakkor ingyenes lehet az Aktív számla, ha a nettó minimálbérnek megfelelő jóváírás érkezik a számlára vagy az ügyfél legalább havi 10 banki tranzakciót hajt végre, amelyek értéke eléri a bruttó minimálbér felét (akciósan jövő májusig ez elegendő ha csak 50 000 forint).  

Pár száz forintból megúszható a bankolás

Gergely Péter szerint persze, az ingyenes számlavezetés mellett is lehetnek költségek, ezért fontos, hogy az ügyfelek annak is utánanézzenek, hogy a havi banki tranzakciós gyakorlatukkal összességében milyen költségekkel érdemes kalkulálni. 

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint az az ügyfél, aki havonta 2 alkalommal összesen 50 000 forint értékben utal, 2 közüzemi számlát fizet ki csoportos beszedéssel 40 000 forint értékben és a gyerekének havi 15 000 forintot utal rendszeres átutalással zsebpénzként és emellett 20 alkalommal fizet a bankkártyájával a boltokban – és nem lépi át a havi kétszeri ingyenes készpénzfelvétel 150 000 forintos limit szintjét:

    • jelenleg akár havi 325 forintból is megúszhatja ennyi tranzakció költségét, ha a Gránit Bank Bajnok bankszámláját választja (a díj a jelenlegi kondíciók szerint a kezdeti időszak után is csak 388 forintra emelkedik majd). 
    • Az OTP Bank Smart Számlacsomagja Alap csomaggal kezdetben havi 342 forintba kerül (később 488 forintra emelkedik), ha a fenti feltételek alapján bankol az ügyfél
    • Az UniCredit Bank Mobil Aktív Plusz számlacsomagja kezdetben havi 693 (később 1206) forintért tudja a fenti számú és értékű tranzakciót nyújtani.

Gergely Péter a fentiek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a fenti díjak a jelenleg érvényes kondíciók alapján lettek számolva.

Több évnyi bankköltség spórolható számlanyitással

A BiztosDöntés.hu szakértője emellett arra hívja fel a figyelmet, hogy az ügyfelek akár több éves teljes banki költségnek megfelelő összeget nyerhetnek, ha időben váltanak. A bankok közül jelenleg az UniCredit Bank 35 000, a Gránit Bank és a K&H Bank 40-40 000, a Raiffeisen Bank 50 000 forintot ír jóvá az új ügyfeleknek a számlanyitásért. 

Azzal akár még nagyobbat lehet szakítani, ha az új ügyfél a banknál már meglévő ügyfél ajánlására érkezik: ekkor a legtöbb esetben az ajánló és az ajánlott is jóváírást kap a banktól és azt akár az előző számlanyitási jóváírással is lehet kombinálni. Ügyfélajánlási program jelenleg a CIB Banknál, az ErsteBanknál, a Gránit Banknál, a K&H Banknál, a MagNet Banknál és a Raiffeisen Banknál fut. 

Miért csak a kezdet a 240%-os emelkedés a január legjobb kripto előértékesítésében

A kriptovaluta előértékesítések során egy korai emelkedés gyakran a projekt végét jelzi.
2026. 01. 17. 22:00
Megosztás:

Húszéves a Mária Rádió

Húszéves a Mária Rádió, a 2026-os jubileumi év megnyitóját a budapesti Szent István-bazilikában tartották szombat este a rádió történetét bemutató album bemutatójával, kerekasztal-beszélgetéssel és szentmisével, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be.
2026. 01. 17. 21:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 4 millió dollárt gyűjtött banki forradalomhoz: Lehagyja a $2,10-on stagnáló DOT-ot, mint az év legjobb altcoinja

A Digitap ($TAP) 4,1 millió dollárt is meghaladó előértékesítési bevétele azt mutatja, hogy a piac valós időben választja a banki hasznosságot az infrastruktúrával szemben.
2026. 01. 17. 20:00
Megosztás:

2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz

Az Otthon Start program alapjaiban fogja meghatározni 2025 második fele után az idei évet is, így 2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Budapesten, az Otthon Start Expón.
2026. 01. 17. 19:00
Megosztás:

A kormány támogatja a külterületi utak fejlesztését

A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben - jelentette ki a Facebook-oldalán szombaton az agrárminiszter.
2026. 01. 17. 17:05
Megosztás:

Szlovénia két katonatisztet küld Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
2026. 01. 17. 16:00
Megosztás:

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 01. 17. 15:00
Megosztás:

Kövér László az Országházban fogadta a chilei Képviselőház elnökét

Kövér László az Országházban fogadta José Miguel Castrót, a chilei Képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 17. 14:00
Megosztás:

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás:

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás:

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás:

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen összefüggések érvényesülnek a nyugdíj esetében, és hogy miért érdemes ezt tudni.
2026. 01. 17. 02:00
Megosztás:

Itt a jogszabály! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
2026. 01. 17. 01:00
Megosztás:

Top 10 legjobb No-KYC kriptotőzsde 2026-ban – Teljes rangsor és iparági elemzés

2026-ra soha nem látott mértékben nőtt a kereslet az anonim, személyazonosítást nem igénylő (No-KYC) kriptotőzsdék iránt. A felhasználók világszerte egyre inkább előnyben részesítik az olyan platformokat, ahol nem kell átadniuk személyes adataikat, és ahol gyorsan, hatékonyan, decentralizált módon tudnak kriptóval kereskedni vagy eszközöket váltani.
2026. 01. 16. 23:59
Megosztás:

Lemaradtál az Ethereum-ról és a Ripple-ről? A Digitap forradalmi online banki küldetése lehet a következő 10-szeres áttörés kulcsa

Bár az ETH és a Ripple árfolyama az elmúlt hetekben emelkedett, sok kereskedő lemaradt erről a mozgásról. Azok, akik így jártak, most más, erős növekedési potenciállal bíró altcoinokat keresnek.
2026. 01. 16. 23:00
Megosztás:

Változik az árazás az EDRI töltőhálózatán: érkezik az éjszakai kedvezményes tarifa

Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa üzemeltetett több mint 240 nyilvános töltőberendezésen 2026. január 17-től. A változás célja, hogy a töltési díjak még jobban illeszkedjenek a felhasználók eltérő szokásaihoz és élethelyzeteihez, mindezt úgy, hogy az EDRI továbbra is kiszámítható, átlátható és országosan egységes árazást biztosít a helyszíni töltések esetében.
2026. 01. 16. 22:00
Megosztás: