Több hullámban várható csapadék a jövő héten

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten. Az első napokban még jellemzően esőre kell számítani és csak a magasabb hegycsúcsokon lehet havas eső, hó, majd a hét második felében a nyugati és északi országrészben megnő a havas eső, hó esélye. Csütörtöktől csökken a nappali felmelegedés mértéke, és a hét végén a legmelegebb órákban mindössze 0 és plusz 7 Celsius-fok közötti csúcsérték valószínű - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Több hullámban várható csapadék a jövő héten

Hétfőn erősen felhős vagy borult lesz az ég, délután a Dunántúlon lehetnek vékonyodások a felhőzetben. A csapadékzóna északkelet, kelet felé terjeszkedik, a legtöbb helyen eső várható, de a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében havas eső, a hegyekben hó valószínű. A délies szél nagy területen megélénkül, a Tiszántúlon és az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 10 fok között valószínű, délkeleten lesz enyhébb az idő.

Kedden többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, de átmenetileg akár nagyobb területen is szakadozhat, vékonyodhat a felhőzet. A délnyugat felől érkező csapadékhullámok között napközben akár hosszabb szünet is lehet. Általában esőre kell számítani, halmazállapot-váltás legfeljebb a magasabb hegycsúcsokon, esetleg az Alpokalja térségében lehet. A déli, délnyugati szél főként keleten megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és plusz 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között várható, délkeleten lesz az enyhébb idő.

Szerdán napközben több helyen válhat átmenetileg szakadozottabbá a felhőzet. Több helyen kell számítani esőre, halmazállapot-váltás csak a legmagasabb hegycsúcsokon fordulhat elő. A déli, délnyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik. Estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul az áramlás. Hajnalban 0 és plusz 8, kora délután 5 és 14 fok között alakul a hőmérséklet, délkeleten lesz enyhébb az idő.

Csütörtökön átmeneti vékonyodások, szakadozások mellett erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző. Több helyen, nagyobb eséllyel az ország keleti felén valószínű csapadék. Általában eső várható, de nyugat és észak felől fokozatosan növekszik a havas eső, hó esélye. Több helyen megerősödik az északi szél. Hajnalban mínusz 3 és plusz 6 fok közötti értéket mérhetünk. Délután általában 1, 8 fok várható, de a délkeleti, keleti határvidéken pár fokkal enyhébb lehet az idő.

Pénteken általában erősen felhős vagy borult időre kell számítani. Több helyen - nagyobb eséllyel keleten - valószínű eső, halmazállapot-váltásra nyugat és észak felé haladva növekszik az esély. Sokfelé megerősödik az északi szél. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 4, a maximum 0 és plusz 7 fok között várható.

Szombaton többnyire erősen felhős, borult időre van kilátás. Többfelé valószínű eső, a halmazállapot-váltás esélye nyugat és észak felé növekszik. Sokfelé megerősödik az északias szél. A minimum-hőmérséklet általában mínusz 3 és plusz 3, a maximum 0 és plusz 7 fok között várható.

Vasárnap erősen felhős vagy borult időre van kilátás. Több helyen, de már kisebb mennyiségben valószínű vegyes halmazállapotú csapadék. Sokfelé megerősödik az északias szél. Hajnalban többnyire mínusz 3, plusz 3, délután 0, plusz 6 fok várható.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: