Több mint 7 ezer milliomost és 4 milliárdost is hozott 2024

A tavalyi év számtalan meglepetést és igazán kiemelkedő nyereményeket hozott. Kétszer is megdőlt az Ötöslottó jackpotja, kihúzták minden idők legnagyobb Skandináv lottó főnyereményét és a Kenó játékon is rekord született.

Több mint 7 ezer milliomost és 4 milliárdost is hozott 2024

Emellett közel húsz esztendővel a legutóbbi magyar fejlesztésű lottó bevezetése után egy új számsorsjáték érkezett a hazai piacra Napi Mázli néven. És, hogy az év vége se teljen esemény nélkül, december 13-án, pénteken megérkezett e-sorsjegyek legújabb generációját képviselő „e-sorsjegy Extra” is. A Szerencsejáték Zrt. játékosai közül tavaly összesen 7196 szerencsés játékos vihetett haza milliós, illetve milliárdos nyereményt.

A hagyományoknak megfelelően milliárdos nyereményt 2024-ben is az Ötöslottón és a Hatoslottón ért el egy-egy játékos. Magyarország legismertebb és legrégebbi lottójátékán, az Ötöslottón tavaly hárman nyerték meg a főnyereményt, közülük ketten az éppen aktuális rekordot megdöntve értek el 6,5, illetve 6,6 milliárd forint feletti nyereményt. Az Ötöslottón most is milliárdos nyeremény várja a játékosokat, ugyanis 11 hete nincs telitalálatos szelvény, így a jackpot mostanra 2,5 milliárd forintra duzzadt.

A kiugró milliárdos nyereményeken túl a hagyományos lottójátékokon több mint 2 ezer milliós nyeremény született. Az európai lottójátékon5+1 találatos szelvénnyel 5 szerencsés nyert százmilliós összeget. A Hatoslottón az év folyamán 7-en örülhettek telitalálatosuknak, míg a Skandináv lottón 19 nagynyertes lett gazdagabb a jackpottal, sőt az 52. játékhéten egy szerencsés játékos elvitte a negyed évszázados számsorsjáték eddigi legnagyobb főnyereményét, 795.691.425 forintot. A Luxor játékon 127-en, Jokeren pedig 269-en örülhettek milliós vagy éppen több tízmilliós nyereményüknek. A napi játékok közül a Kenón és a Puttón összesen 313 nagynyertes született 2024-ben, előbbi játék esetében egy szerencsés játékos az elvihető legmagasabb összeggel, 2,625 milliárd forinttal lett gazdagabb. A tavaly bevezetett új számsorsjáték, a Napi Mázli 10 hónap alatt 57 játékosnak hozott legalább egymilliós nyereményt.

Rekord évet zárhattak a sportfogadók is, a Tippmixen és a TippmixPro-n összesen 2677 milliomos született, köztük 74-en a v-sport offline, 26-an pedig a V-sport online játékkal. Tippmixen a földi hálózat esetében 20 olyan legalább milliós nyertes szelvény is született, amelyeket 300 Forintos alaptéttel játszottak meg. Köztük kiemelkedő egy 300 Ft alaptéttel kétszer megjátszott 2/2-es kötésű szelvény, amivel a 6 300-as szorzójának köszönhetően decemberben 1.890.000 Ft-ot nyert a gazdája. TippmixPro-n a legfeljebb 200 Ft-os szelvények között egy 100 Ft alaptéttel rendelkező fogadás rendelkezett a legmagasabb nyertes oddsszal, a 15 714,51-es szorzónak köszönhetően 1.571.451 Ft-ot nyertek vele idén novemberben.

A Góltotóval hatan csatlakozhattak tavaly a milliomosok klubjához, míg az immáron közel 80 éves Totóban 368 darab 13+1-es szelvény volt 2024-ben, ötödük (72-en) ért milliós nyereményt.

A lóverseny szerelmeseinek sem lehetett oka panaszra tavaly. A Kincsem+ TUTI és Kincsem+ játékkal összesen 379 363 180 forintot vihettek haza. A tavalyi év legnagyobb nyertese az a szerencsés fogadó volt, aki a május 17-én feladott tippekkel több mint 66 millió forint tulajdonosa lett. 

Volt oka örömre 2024-ben a papíralapú sorsjegyek kedvelőinek is. A játék szerelmesei összesen több mint 5,5 milliárd forintnyi nyereménnyel gazdagodtak. A támogató funkcióval is rendelkező karácsonyi sorsjegypárosnál - a jó ügy szolgálata mellett - közel ötven játékos örülhetett nagynyereménynek. 

2024-ben is bővült a Szerencsejáték Zrt. e-sorsjegy kínálata is, ezek közül is kiemelkedik a december 13-án, pénteken megérkezett, az e-sorsjegyek legújabb generációját képviselő „e-sorsjegy Extra”, amely modern animációs megoldásokat és úgynevezett „in game”, vagyis játékon belüli bónuszjátékokat is tartalmaz. Tavaly összesen 87-en csatlakozhattak e-sorsjegy kaparásával a milliomosok klubjához – hárman már az e-sorsjegy extrával.

A Szerencsejáték Zrt. 2024 során többször is szervezett különsorsolásos akciókat, illetve nyereményjátékokat, amelyeken akár nyeretlen szelvénnyel, vagy sorsjeggyel is lehetett játszani. Ezeknek köszönhetően többek között 28 szerencsés tízmilliós nagyságrendű nyereménnyel lett gazdagabb. A Játékoskártya hűségprogram keretében 1 szerencsés játékos egy 110 millió forint értékű fővárosi álomotthont nyert, illetve 4 prémium kategóriás autót is hazavihettek játékosok.

Az egyes játékokban megszerzett milliós és milliárdos nyereményeket az alábbi táblázat tartalmazza:


Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás: