Több, mint ezer jogszabály módosulhat hamarosan

Az év végéhez közeledve nem csak az üzletek forgalma pörög fel, hanem a jogalkotás is dömpinghez érkezik. Az elmúlt évek trendjeit figyelve várhatóan idén is több, mint ezer jogszabály módosul az év utolsó pár hetében - jelezte előre a JOXA.hu fejlesztőcsapata.

A jogszabályok módosítását minden vállalkozás számára egy kínszenvedés követni. Nem csak azért, mert sok van belőlük, és dömpingszerűen változnak, hanem egy tipikus jelenség miatt: ez az úgynevezett salátajogszabály. Ilyenkor egy rendelkezés akár több száz másikat is módosít, és a legtöbb esetben a címből sem derül ki egyértelműen, hogy melyeket.

Évekkel ezelőtt felfigyelt erre a problémára egy kis magyar fejlesztőcsapat, akik a mesterséges intelligenciát is segítségül hívva fejlesztettek megoldást a cégek számára. Ma a legkisebb 1-2 személyes vállalkozásoktól a többezer fős multikig terjed az előfizetők köre. Ez a probléma ugyanis mindenkit érint.

Tű a szénakazalban

Mint Ferencz Mónika, a Blumenthal Consulting Kft. ügyvezetője elmondta, a leggyakoribb eset, hogy egy váratlan bírság vagy elmarasztalás után lesz JOXA előfizető egy cég, mert belátja, hogy a jogszabályváltozásokat emberi erővel követni szinte lehetetlen. Az elmúlt évek trendje alapján évente általában 1000-1500 törvény- és csaknem 2000 rendeletmódosítás jelenik meg a Magyar Közlönyben.

Hogy még nehezebb legyen a helyzet, a Magyar Közlönyben éppúgy megjelennek azok a jogszabályok, amelyek egy cég teljes működését átírják, mint azok, amelyekben pl. átneveznek egy minisztériumot, vagyis az, hogy egy jogszabály mennyire fontos az adott cég működése szempontjából, az nagyon eltérő. A Magyar Közlönyben megjelenő változások elsöprő többsége nem érinti a cégek hétköznapi működését, de minden évben van jópár, ami viszont nagyonis.

Évente kb. 100-120 változás érint minket, melyből maximum 20% ami igazán fontos számunkra, tehát az összes változás állandó nyomonkövetésével valójában időnk nagy része feleslegesen megy el. A JOXA egyik legnagyobb kényelmi funkciója, hogy kiemeli a többezer módosításból azt a lényeges 20-at, ami valóban fontos, és foglalkoznunk kell vele.

A fontos és nem fontos változások elkülönítése már csak azért is nagy probléma, mert nagyon unalmas, és hatalmas a hibázás lehetősége. A cégek általában egy vagy több belsős vagy külsős munkatársat bíznak meg ezzel.

Annak eldöntését, hogy egy jogszabályváltozás fontos-e vagy nem, mi sem bízzuk a mesterséges intelligenciára: az előfizetők az értesítéssel együtt szakemberek (jogászok, ill. a téma szakértői) által írt rövid összefoglalókat is kapnak, ami alapján eldönthetik, hogy egyáltalán szükséges-e foglalkozniuk a változással.

Például nyilvánvaló, hogy a Munka Törvénykönyvének változását a felmondás szabályairól mindenki fontosnak tartja, míg mondjuk egy megye átnevezése kapcsán megjelenő jogtechnikai szabályokat nem.

A JOXA intelligens Robotja ezeket teljesen a cégre szabott módon tudja figyelni, ami azért jó, mert így egy másik fájdalmas jelenséget is el lehet kerülni: a nem pontosan cégreszabott pl. általános vagy tematikus jogszabályfigyelők mindenféle jogszabály változását jelzik, amivel valójában nem takarítanak meg időt, mert senkinek sincs türelme kiválogatni, hogy mi vonatkozik rá, és mi nem.

Automatizált megoldások

Ma, amikor egy jó munkavállaló megtartása komoly nehézséget jelent, különösen fontos, hogy ne kelljen olyan feladatokkal megbízni őket, amit egy megfelelően megírt szoftver precízebben és persze sokkal gyorsabban el tud végezni. A JOXA készítői elmondták, hogy a legtöbb cég próbál jogszabálylistákat karbantartani, például azért, mert az anyacég elvárja, vagy a cég ISO irányítási rendszere megköveteli, esetleg pusztán a normakövetés szándékával. Ez cég felmérései szerint legalább havi 5-20 munkaórát igényel egy magasan képzett munkavállalótól.

A JOXA Robotjával ez pár perc. Nagyjából akkora váltás, mint a dézsa után az automata mosógép.

Mint Ferencz Mónika megjegyezte, több olyan céggel is találkoztak a Blumenthal Consulting általános tanácsadói tevékenysége kapcsán, ahol a jogszabályok változásainak figyelésére egyszerűen nem maradt erőforrás: a nehézséget az jelenti elsősorban, hogy pl. a termelőcégeket érintő technikai, munkavédelmi, környezetvédelmi stb. jogszabályok változását a jogi osztályok nem, vagy nagyon nehezen vállalják, a termelésben dolgozó mérnökök pedig nem szívesen olvasnak minden másnap egy Magyar Közlönyt, ami akár többszáz oldalas is lehet, és minden évben 200-nál is több jelenik meg belőlük.

Idén már csaknem 8500 oldalnyi Magyar Közlöny jelent meg. A magyar fejlesztői csapat úgy gondolja, hogy ennek a mennyiségnek az adatbázisszintű feldolgozásával az előfizetőik számára összességében többezer munkaórát takaríottak meg, és minden bizonnyal jelentősebb bírságokat és sok stresszt lehetett elkerülni azzal, hogy a folyamatot egy robotnak szervezték ki.

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására

A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
2026. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget

A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
2026. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?

A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.
2026. 04. 25. 19:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ek tarolnak: több mint 823 millió dollár friss tőke egy hét alatt

A kriptopiac egyik legfontosabb indikátora ismét erőteljes jelzést adott: a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet nemhogy nem csökken, hanem egyre stabilabb alapokra épül. Az elmúlt héten minden egyes kereskedési napon pozitív tőkebeáramlást láthattunk, ami nemcsak rövid távú spekulációra, hanem tudatos, intézményi stratégiákra utal. De mit jelent ez a Bitcoin árfolyama, a DeFi piac és a teljes kriptoökoszisztéma szempontjából?
2026. 04. 25. 18:00
Megosztás:

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen: mintegy három és fél milliárd forintot fordítottak a digitális oktatás módszertanának kidolgozására, a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra fejlesztésére, valamint az információtechnológia használatához kapcsolódó hallgatói és oktatói készségek megalapozására - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 04. 25. 17:00
Megosztás:

Találkozott az orosz és a kínai védelmi miniszter Moszkvában

Hivatalában fogadta Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter kínai hivatali partnerét, Tung Csün admirálist pénteken, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Moszkvában.
2026. 04. 25. 16:00
Megosztás:

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. 04. 25. 15:00
Megosztás:

Agrárközgazdasági Intézet: a nyerstej és a vágósertés ára csökkent, a tojás drágult márciusban

A nyerstej átlagára és a vágósertés termelői ára csökkent, a tojás csomagolóhelyi ára kissé nőtt 2025 azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb összesítéseiben.
2026. 04. 25. 14:00
Megosztás:

Leminősítette Szlovákiát az S&P

Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint a közelgő parlamenti választások az általa korábban vártnál nehezebbé teszik a költségvetési konszolidációt.
2026. 04. 25. 13:00
Megosztás:

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az EBRD

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 04. 25. 12:00
Megosztás: