Több mint kétmilliárd forintból bővül a Bács-Kiskun vármegyei kerékpárút-hálózat

Több mint kétmilliárd forintból Érsekhalmát, Nemesnádudvart és Sükösdöt összekötő szakasszal bővül a Bács-Kiskun vármegyei kerékpárút-hálózat - közölte a vármegyei önkormányzat elnöke az MTI-vel.

Több mint kétmilliárd forintból bővül a Bács-Kiskun vármegyei kerékpárút-hálózat

Rideg László (Fidesz-KDNP) elmondta: a megépülő kerékpárút a már megvalósult Hajós-Érsekhalma szakaszt köti össze a Sükösd mellett futó EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárúttal. A majdnem 14 kilométer hosszú nyomvonal érinti az érsekhalmi földvárat, a nemesnádudvari pincesort és egy jelentős szakaszon a Duna-völgyi-főcsatorna partján vezet majd.

A fejlesztés megvalósítására az érintett településekből és a Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzatából álló konzorcium az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz forrásból 2,2 milliárd forintot nyert.

Kiemelte: ez a kerékpárút része lesz a vármegye közepén már meglevő, több mint 100 kilométer hosszúságú hálózatnak, amely - a Keceltől Sükösdig tartó szakasz megvalósulásával - rácsatlakozik majd az EuroVelo 6-os kerékpárútra.

Elmondta: a térség vízi turisztikai fejlesztése is tervezés alatt áll, amelynek eredményeként a jövőben lehetővé válik az evezés a Vajas-fokon és a Duna-völgyi-főcsatornán. Így a gyalogos, a kerékpáros és a vízi turizmus egymást erősítve komplex kínálattal vonzza majd a látogatókat a térségbe.

A tervezett kerékpárút azonban nemcsak a településeket, hanem a térségi látnivalókat, értékeket is összeköti - fogalmazott Rideg László. Érsekhalmára nemcsak a bronzkori földvár miatt érdemes elmenni, hanem a helyi termékek és a horgásztó miatt is, de a vadászház és az erdei iskola látogatottságának is jót tesz majd a becsatlakozás a kerékpárút-hálózatba - tette hozzá.

Sükösdön is számos látnivaló várja a turistákat és a környékbeli lakosokat, hiszen a tőzegtavaik közelében található Magyarország legnagyobb partifecske-kolóniája. A gazdag programkínálatot felvonultató tájházhoz pedig a kerékpárút-hálózathoz kapcsolódó, jövőre megépülő belterületi kerékpárúton vagy akár vízi úton is el lehet majd jutni.

Nemesnádudvaron azt szeretnék elérni, hogy a Sükösd és Érsekhalma közötti szakasz egy alternatív gyalogos túraútvonal is legyen egyben, és erre már van is ígéretük a Kéktúra Egyesülettől. A helyiek arra számítanak, hogy a fejlesztés a térségi horgászturizmust és a borturizmust is fel fogja lendíteni.

Ráadásul a a csatlakozás révén a térségi kerékpáros-hálózathoz a három település értékein túl elérhetővé válnak Hajós és Császártöltés attrakciói is - tette hozzá.

Az elnök hangsúlyozta: a három érintett településen élők körében is népszerű a kerékpárút megépítésének terve. A projekt megvalósulásával ugyanis biztonságosan juthatnak el kétkerekűn a szomszéd településekre. A fejlesztéssel élénkül a helyi gazdasági élet is, hiszen versenyképesebbé válik a vendéglátás, a szálláshely és más kapcsolódó szolgáltatások ösztönzése által - részletezte.


Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás: