Több mint négymilliárd forint bírságot szabott ki idén a GVH

Több mint négymilliárd forint bírságot szabott ki idén a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - közölte a szervezet elnöke a Magyar Nemzetben szombaton megjelent interjújában.

Több mint négymilliárd forint bírságot szabott ki idén a GVH

Rigó Csaba Balázs a lap azon felvetésére, miszerint a büntetések közül kiemelkedett a Debrecen környéki vasúti fejlesztések közbeszerzési eljárásában feltárt kartell és az amiatt kiszabott 1,2 milliárdos bírság, azt mondta:

a szervezet a verseny tisztaságáért és a magyar fogyasztók védelméért dolgozik, a politikát meghagyják azoknak, akiknek az a dolga, hogy azzal foglalkozzanak.

Az interjú készítője felvetette, a baloldali nyilvánosságban arról lehet olvasni, hogy a GVH akkor kezdte kivizsgálni a kartellgyanút, amikor az utóbb megbüntetett Homlok cégcsoport tulajdonosa szakított Mészáros Lőrinc lányával, ami utalás arra, hogy a versenyhivatal nem csupán politikai, egyenesen családi alapon "csapott oda".

Erre az elnök kijelentette: a GVH minden esetben a jogszabályok és a bizonyítékok alapján ítéli meg az elé kerülő ügyeket.

"Maga a felvetés is nonszensz" - hangsúlyozta.

Közölte azt is, hogy a vasúti közbeszerzési kartellt teljes bizonyossággal tárták fel, ebben pedig az is a segítségükre volt, hogy a részt vevő egyik vállalkozás a versenyfelügyeleti eljárás megindítását követően elismerte a jogsértést, és bizonyítékokat adott át a GVH-nak. Emellett a kartellezők olyan hibákat követtek el a közbeszerzési eljárásban, amelyekkel lényegében saját magukat buktatták le.

A versenyfelügyeleti eljárás egyébként a Fővárosi Törvényszék által engedélyezett, előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatással indult - fűzte hozzá, azzal együtt, hogy ezt széles körű tényállásfeltárás követte, több meghallgatást is tartottak.

"Ritka az ilyen világos jogsértés" - fogalmazott.

Az interjú szerint a GVH megállapította, hogy

jelentősen csökkent az egyajánlatos eljárások száma Magyarországon az utóbbi években.

A szervezet elnöke elmondta, hogy még tovább csökkenthető az egyajánlatos közbeszerzések száma, ennek érdekében javaslatokat is megfogalmaztak.

"Egyébiránt az ilyen eljárások csökkentését általános és konkrét intézkedésekkel Magyarország azért vállalta, hogy hozzájusson a befagyasztott uniós forrásokhoz. A hazánknak jog szerint járó pénzek megszerzéséért jövőre további témakörökben is elemzésbe kezdünk" - jelezte Rigó Csaba Balázs.

Úgy folytatta,

azt ugyanakkor leszögezhetjük, hogy a kormányzat által az Európai Bizottság felé vállalt intézkedések eredményesek, így ha pusztán szakmai alapon közelítjük meg az uniós pénzek kérdését, akkor nem lehet kétség, hogy a forrásoknak meg kell érkezniük a magyar költségvetésbe.

Az interjúban elhangzott, hogy az online Árfigyelő 2025-ben is a magyarok rendelkezésére áll; a rendszer hozzájárult ahhoz, hogy sikerült letörni és kordában tartani az élelmiszer-inflációt;

a magyar lakosság alig három hónap alatt húszmilliárd forint körüli összeget takaríthatott meg az Árfigyelő árcsökkentő hatása nyomán.

"Vagyis a rendszer jó a magyar embereknek, különösen a családoknak" - fogalmazott, hozzátéve: az elmúlt hetekben, a karácsony előtti bevásárlások időszakában nőtt is a felhasználók száma.

Rigó Csaba Balázs elmondta azt is, hogy tiltott árrögzítés gyanújára bukkantak egy népszerű üdítőital körül, felmerült annak lehetősége, hogy a termékeket gyártó szereplő meghatározta azt a legkisebb árat, amennyiért az árut itthon értékesíthetik a kiskereskedők.

Tájékoztatott arról is, hogy a versenyhatóság a Sparnál amiatt kezdett úgynevezett utóvizsgálatot, hogy ellenőrizze, a cég teljesítette-e korábbi vállalásait.

A boltláncot 2020-ban azon érték, hogy jelentősen visszaélt piaci erejével a hazai beszállítók kárára. A GVH a jogsértés megállapítása mellett akkor arra kötelezte a Spart, hogy teljesítse az összesen 1,7 milliárd forint értékű vállalásait, például azt, hogy növeli a magyar kistermelők értékesítési lehetőségeit, és munkahelyeket hoz létre.

Várhatóan a jövő év első felében végeznek annak az értékelésével, hogy mindezt a Spar maradéktalanul és határidőre teljesítette-e - fűzte hozzá.

Az idén kiszabott bírságokról az elnök elmondta, hogy a GVH együttműködésre törekszik, és erre biztatja a gazdasági élet szereplőit is.

"Többen éltek is ezzel, beismerték a jogsértést, lemondtak a jogorvoslatról, különböző vállalásokat tettek. Aktív együttműködésüknek köszönhetően az érintett vállalkozások idén mintegy 2,5 milliárd forintos bírságcsökkentésben részesültek"

- emelte ki.

Egy másik felvetésre elmondta, hogy a Temu internetes kereskedelmi cég az eddigi információk szerint reklámjaiban 95 százalékos, vagy még ennél is nagyobb kedvezményeket hirdet, azonban a webáruházában nem nagyon találni ilyen mértékű akciókat.

Probléma az is, hogy a Temu a vásárlási folyamat minden pontján sürgető üzenetekkel gyakorol pszichés nyomást a vásárlóra, de nem tájékoztat megfelelően. Az eljárásuk folyamatban van, akárcsak a Microsoft-vizsgálat - jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy alaposan áttekintették, miként hat a piaci versenyre a mesterséges intelligencia alkalmazása, és arra jutottak, hogy sürgősen lépni kell.

"A helyzet úgy áll, hogy a technológiai óriásvállalatok versenyelőnyére már alig akadnak szavak. Ezeknél a cégeknél vannak a szerverek, ezek kínálják a felhőszolgáltatásokat, ott gyűlnek elképzelhetetlen mennyiségben az adatok, ahogy a pénz, és a szakértelem is náluk van. Szóba nem jön, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások versenyre kelhetnének a techóriásokkal, de azért tenni kell, hogy a kisebb hazai szereplők legalább a mesterséges intelligencia alkalmazását megkezdjék" - hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs.

Hozzátette:

a mesterséges intelligenciával olyan mértékben növelhető a vállalati hatékonyság, ami a GDP-t is képes megmozgatni.

A GVH számos javaslatot tett, ezek mind a versenyképesség növeléséről és a kkv-k helyzetbe hozásáról szóltak.


A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás: