Több szenátort is bíróság elé akart állíttatni a vádesküdtszék Georgia államban Donald Trump mellett

A Donald Trump elleni georgiai vádemelés során eljáró vádesküdtszék több szenátor ellen is bűnvádat emelt volna, amit az ügyész nem fogadott el - olvasható a pénteken nyilvánosságra hozott iratokból, amiből az is kiderül, hogy eredetileg 39 embert akartak bíróság előtt látni.

Több szenátort is bíróság elé akart állíttatni a vádesküdtszék Georgia államban Donald Trump mellett

A különleges vádesküdtszék az elé került dokumentumok alapján indokoltnak tartotta volna többek mellett Lindsey Graham szenátor, valamint Kelly Loeffler és David Perdue volt szenátor bíróság elé állítását, valamint Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn ellen is bűnvádat javasoltak.

A jelentéséből kiderül az is, hogy Lindsey Graham, az amerikai törvényhozás felsőháza, a Szenátus jogi bizottságának korábbi elnöke véleményük szerint részt vett a 2020-as választás országos eredményének megváltoztatására irányuló kísérletben. Az állítást a vádesküdtszék többi között arra alapozta, hogy a szenátor az elnökválasztást követően felhívta Georgia állam közigazgatási vezetőjét, Brad Raffensbergert és azt kérdezte tőle, milyen eszközei vannak a gyanús körülmények között beérkezett levélszavazatok érvénytelenítésére. 

Az amerikai sajtóban minden idők egyik legkiterjedtebb vádemelési vizsgálatának nevezik a demokrata kerületi ügyész, Fanny Willis által vezetett nyomozást. Georgia állam Fulton megyéjének ügyésze végül 19 ember ellen fogalmazott meg vádat a 2020-as elnökválasztás georgiai eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet miatt, amit a vádirat szerint bűnszervezetben követtek el. Az előző elnök mellett büntető eljárás elé néz Rudy Giuliani, New York korábbi polgármestere, Donald Trump ügyvédje, valamint több más korábbi magas rangú fehér házi tisztségviselő, így Mark Meadows volt kabinetfőnök. A vádlottak minden vádpontban ártatlannak mondták magukat, Donald Trump pedig többször hangoztatta véleményét, hogy ez a bűnvádi eljárás - ahogy az ellene zajló három másik szintén - politikai ösztönzésre és alapon indult ellene demokrata ellenfelei részéről.

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás: