Top kriptók júniusra – A Bitcoin 105 ezer dollárnál

A Bitcoin nemrég új történelmi csúcsot villantott, május 22-én pályája során először kereskedett 111 000 dollár felett.

Top kriptók júniusra – A Bitcoin 105 ezer dollárnál

Azóta egy korrekció során visszahátrált a 105 000 dolláros tartományba.

A történelmi érme új csúcsát főleg az amerikai szabályozás javulásának, a nagy pénzintézetek hevesebb érdeklődésének és a kedvezőbb globális gazdasági helyzetnek köszönheti.

Ennek eredményeképpen újra nagyobb arányban tapasztalható a digitális valutákba vetett bizalom, és sok befektető kezd el figyelni a Bitcoinon túl más, ígéretes tokenekre.

Bitcoin árfolyam grafikon és friss BTC hírek és árfolyam elemzés

Forrás: CoinMarketCap

Az Ethereum és a Solana a történelem folyamán mindig a Bitcoin mellett mozgott, hiszen közösek a piaci mozgatórugóik. De más tokenek ármozgása is szorosan követi a Bitcoinét. Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor a Bitcoin emelkedik, akkor ezek az altcoinok hűen követik, és így extra esélyt ajándékoznak a kereskedőknek a jelentős nyereségre.

A piac felébredésével most van itt az ideje, hogy a Bitcoinon kívül más projekteket is megvizsgáljunk, olyanokat, amelyek készen állnak a következő növekedésre. A következőkben három olyan kriptót (BTC Bull, Solaxy, Solana) emeltünk ki, amelyekben 2025 júniusában erős növekedési potenciál rejlik, lendületük szilárd, és valós felhasználással is rendelkeznek.

BTC Bull – A hivatalos Bitcoin mém érme

A BTC Bull egy friss, izgalmas mém coin, amely az Ethereum blokkláncra építkezik. Szorosan követi a Bitcoin árfolyamát, és a nagyobb árfolyam-ugrásokkor busásan megjutalmazza a birtokosokat. A projekt kiemelkedő figyelmet kap a befektetőktől, melyet szórakoztató márkaépítésének, intelligens jutalmazási mechanizmusának és a Bitcoin bikapiachoz való szoros kapcsolódásának köszönhet. Az egyik fő oka, hogy a projekt egyre nagyobb figyelmet kap, az egyedülálló ösztönző modelljében rejlik.

BTC Bull staking

Az egyedi motiváló rendszere keretében a BTC Bull $BTC airdropot kínál azoknak, akik a Best Walletben tartják a $BTCBULL érméiket, amikor a Bitcoin megugrik egyes árfolyamokat (150 ezer dollár, 200 ezer dollár és 250 ezer dollár). Ezek az ajándékok még izgalmasabbá varázsolják a natív token tartását, és meglebegtetik a lehetőségét annak, hogy az még jövedelmezőbb lehessen. 

A projekt terve szerint tokenégetéseket is tart, azaz a a tokenek egy hányadát minden alkalommal elégeti, amikor a Bitcoin 25 ezer dollárral emelkedik. Mindez a teljes kínálat csökkenésével támogathatja a token értékének növelését.

A BTC Bull eddig több mint 6,7 millió dollárt gyűjtött össze azICO-ján, tehát meglehetősen sok befektető bízik a hivatalos Bitcoin-mém érme növekedési potenciáljában. Mivel a Bitcoin értéke jelenleg 105 000 dollár körül alakul, a BTC Bull a piac bikás kedve esetén, és a Bitcoin további emelkedésével kiemelkedő lendületet kaphat. Mindezek fényében tiszta sor, hogy miért a BTC Bull az egyik legjobb megvásárolható kriptó júniusra. 

Egy $BTCBULL érméért per pillanat csak 0,002545 dollárt kell kifizessünk, amit ETH, USDT és BNB érmékkel vagy bankkártyával tehetünk meg.

Látogass el a BTC Bull előértékesítésére

Solaxy – A világ első Solana Layer 2 lánca

A Solaxy egy friss, mém kriptoprojekt, amely két nagy blokklánc összekapcsolására hivatott. Ez a projekt a Solana első igazi Layer-2 megoldásaként jelentkezik, és olyan fejlett technológiát alkalmaz, mint a ZK rollup és a Hyperlane. Célja a problémamentes, alacsony költségű tranzakciók biztosítása a láncok között, ideértve az Ethereumot és a Solana-t is. Szóval sokkal több egy mezei mém érménél, hiszen olyan valós problémákat igyekszik megoldani, mint a hálózati torlódás és a kellemetlenül magas díjak.

Solaxy kriptovaluta előértékesítés és kriptó vásárlás

A projekt eddig több mint 43,5 millió dollárt gyűjtött össze az ICO-ja folyamán, és emiatt már most kijelenthető, hogy ez az egyik legjobb idei kriptovaluta előértékesítés. A Solaxy több mint 93%-os APY-t is kínál, amely mágnesként vonzza a rövid és hosszú távú, nagy nyereségre vágyó befektetőket is. 

Sőt, a Solaxy nemrég útjára indította a tesztnet-hídját, amely lehetővé teszi a felhasználók részére az eszközök blokkláncok közötti mozgatását. Ez igazi hasznosságot ad a projektnek, és segít a befektetők bizalmának elnyerésében is.

Amint a Solana egyre népszerűbbé válik, a Solaxy hasznot húzhat ebből a hullámból és villámgyorsan növekedhet. A projekt ICO-ja a tervek szerint 2025. június 16-án zárul, vagyis a befektetőknek már nincs sok idejük arra, hogy csatlakozzanak hozzá.

Látogass el a Solaxy előértékesítésére

Solana – Egy szuper teljesítményű Layer-1 blokklánc

A Solana egy gyorsan fejlődő blokklánc platform, amely képes akár akár 65 000 tranzakciót is kezelni  másodpercenként. Gyakran vetik össze az Ethereummal, hiszen támogatja az okosszerződéseket és a decentralizált alkalmazásokat, de a Solana sokkal gyorsabb és megfizethetőbb. Valljuk be, a rengeteg jó tulajdonsága is hozzátett ahhoz, hogy 2025-ben nagyszámú fejlesztőt és felhasználót vonzzon.

Solana árfolyam, SOL kripto hírek

Forrás: CoinMarketCap

Cikkünk írásakor a Solana 160 dollár körül kereskedik, és a Bitcoin 100 000 dollár fölé való emelkedésével párhuzamosan erős árnövekedést élt át. A grafikonokon a Solana szilárd lendületet mutat, és a Relatív Erősség Index (RSI) is 60 felett van, ami többnyire növekedési potenciált jelez előre. Ha ez a kriptó áttöri a 193 dolláros ellenállást, következő célpontja 220 dollár körül lehet.

A Solana ez egyik legújabb frissítésével képes egyszerűbbé és biztonságosabbá tenni az online személyazonosság ellenőrzését. Ez a Solana Attestation Service eszköz, amely valódi hasznossággal ajándékozza meg a platformot, és aranyat ér majd a jövőbeli Web3-alkalmazások számára.

Az intézményi befektetők is nagy lökést adtak a piacnak: a SOL Strategies nemrégiben 18,25 millió dollár értékben vásárolt SOL érmét.

A Solana persze nem mindig mozog pontosan úgy, mint a Bitcoin, de az erős kapcsolat szinte tapintható - általában 0,7–0,8-as korrelációval kell számolni-, tehát gyakran emelkedik olyankor, amikor a BTC is.

A DeFi, az NFT-k és a mém érmék iránti növekvő érdeklődés, illetve egy lehetséges Solana ETF körüli felhajtás miatt nagy az izgalom a platform háza táján. Ettől lesz a SOL az egyik legjobb megvehető kriptó, míg a Bitcoin rekordmagasságok felé tart. Aki olyan blokkláncba kíván befektetni, amely kellően erős és népszerű, annak idén érdemes figyelnie a Solanát.

Ezek is érdekelhetnek:

A Snorter célba vette a Solana mém érmék 12 milliárdos piacát

Lekörözheti a Solaxy az ETH-t, a SUI-t és a DOGE-t?

A legjobb új kriptovaluták 2025-ben

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kriptovaluta vásárlás kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


Meredeken estek az amerikai részvényindexek; jelentősen emelkedtek az olajárak

Az amerikai részvénypiacok a szerdai emelkedést követően jelentős eséssel zárták a tegnapi kereskedést: az S&P 500 4,4%-kal, a Dow Jones 3,4%-kal, míg a Nasdaq Composite 5,5%-kal gyengült. Utóbbi ezzel 2025 áprilisa óta a legnagyobb napi visszaesését szenvedte el, és több mint 10%-kal került október 6-i történelmi csúcsa alá.
2026. 11. 06. 10:00
Megosztás:

A technológiai és védelmi szektor gyengélkedése nyomás alatt tartotta az európai tőzsdéket

Az európai részvénypiacok enyhe eséssel zárták a csütörtöki kereskedést. A STOXX 600 index 0,4%-kal csökkent elsősorban a technológiai és védelmi részvények visszaesésének következtében, miközben az emelkedő olajárak is rontották a piaci hangulatot.
2026. 11. 06. 09:30
Megosztás:

Elhárították a nyitottaktak.hu oldalon az informatikai hibát

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
2026. 11. 06. 09:00
Megosztás:

Jelentős átrendeződés folyik a világ autópiacán

Döntő átalakulás folyik a világ autópiacán. Miközben a részben vagy tisztán elektromos autók előretörtek, a hagyományos, belső égésű motorral felszerelt autók iránti kereslet csökken.
2026. 11. 06. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggelre

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 11. 06. 08:00
Megosztás:

A Széchenyi Kártya program idei támogatásaira 93 milliárd forintot biztosít a kormány

A Széchenyi Kártya Program 2026. évi támogatásaira legfeljebb 93,028 milliárd forintot biztosít a kormány a korábbi, 2014–2020-as uniós ciklusból (GINOP pénzügyi eszközök) származó, visszaforgó pénzügyi forrásokból - olvasható a csütörtöki Határozatok Tárában.
2026. 11. 06. 07:00
Megosztás:

Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás: