Tovább drágulnak az élelmiszerek

Az élelmiszerek további drágulására kell számítani Németországban Oroszország Ukrajna elleni háborújának következményeként - hangsúlyozta egy keddi interjúban a német mezőgazdasági és élelmezési miniszter, aki szerint enyhülést csak az hozhat, ha egyes élelmiszereknél megszüntetik az áfát.

Tovább drágulnak az élelmiszerek

A zöldpárti Cem Özdemir a Rheinische Post című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy csökkenteni kell Németország gazdasági függőségét a tekintélyelvű országoktól. Az Oroszországból importált energia és műtrágya példája azt mutatja, hogy "despotáktól tettük magunkat függővé" - mondta.

Hozzátette: az az igazság, hogy nem lehet a háború összes következményét felszámolni, így az áremelkedések sem fognak gyorsan eltűnni. Ez a fogyasztókra nézve azt jelenti, hogy "sajnos sok minden még hátravan". Ősszel és télen az élelmiszerek további drágulására kell számítani, mert lejárnak az élelmiszeripari cégek hosszú távú energiabeszerzési szerződései, és majd csak az új, időközben jelentősen megemelkedett áron jutnak energiához, a különbözetet pedig a fogyasztókra hárítják.

A Zöldek politikusa hetek óta sürgeti, hogy a drágulás miatt szállítsák le átmenetileg nulla százalékra egyes gyümölcsök és zöldségek, mindenekelőtt a hüvelyesek áfáját. A legkisebb koalíciós partner, a liberálisok (FDP) által elutasított javaslatról a keddi interjúban azt mondta, hogy ismeri az ellenérveket, amelyek szerint az áfa kivezetése nem kellően célzott támogatás és túlságosan költséges, "de a kritikusoknak azt is meg kell mondaniuk, hogy mi lenne a jobb alternatíva". Jelezte, hogy akár ellenzéki pártokkal is hajlandó együttműködni. Mint mondta, vitathatatlan, hogy az áfarendszer felülvizsgálatra szorul, és ezt a feladatot "pártokon átívelő" módon kell megoldani. Ha ennek a munkának az alapelve "a logika, az egyszerűség és a fenntarthatóság", akkor "gyorsan meg is érkezünk az én javaslatomhoz" - mondta a Zöldek legbefolyásosabb politikusai közé tartozó miniszter.

Cem Özdemir a többi között arról is szólt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök szándékosan okoz éhínséget, "fegyverként használja az éhezést", és nem csupán ki akarja iktatni Ukrajnát mint az egyik legnagyobb élelmiszer-exportőrt, hanem ki akarja terjeszteni befolyását az úgynevezett globális délen. "Azt állítja például, hogy tudna segíteni, ha a Nyugat végre feloldaná a szankciókat" - mondta a miniszter, hozzátéve: "mindent meg kell tennünk azért, hogy ezek a hazugságok ne terjedjenek el".

Kifejtette, hogy az orosz elnök "megpróbálja destabilizálni a nemzetközi közösséget", és újabb migrációs hullámokat akar elindítani, arra számít, hogy "a szegényebb országokból hozzánk jönnek majd az emberek".

Vlagyimir Putyin így járt el Szíriában is, "de téved, ha azt hiszi, hogy zsarolhatók vagyunk" - mondta Özdemir.

Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) legutóbbi adatai szerint az élelmiszerek fogyasztói ára májusban 10,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ez a legmagasabb érték az ország újraegyesítése (1990) óta. A drágulás részben az ukrajnai háború következménye. Ugyanakkor az élelmiszerek és mezőgazdasági termékek termelői és ipari ára már a háború kitörése előtt is meredeken emelkedett, elsősorban az energia drágulása, a műtrágyaárak robbanásszerű emelkedése, valamint a koronavírus-világjárványból fakadó termelési és szállítási zavarok miatt.


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: