További szabadesésben volt a dollár tegnap és több fontos szintet is áttört. Az elmúlt napok folyamatos gyors gyengülése után tegnap az EUR/USD 1,4%-os emelkedéssel 1,2 fölé emelkedett, ami 4,5 éves csúcs. A dollár elmúlt időszaki zuhanása mögött az áll, hogy az USA gopolitikai súlyát csökkenti, a zöldhasú globális tartalékdeviza szerepét pedig gyengíti a múlt héten az európai országoknak ígért, most Dél-Koreára kivetett büntetővám, ami szétzilálja az USA szövetségi rendszerét, miközben erősödnek Fed függetlenségével kapcsolatos aggodalmak. A gyenge dollár miatt az arany ára újabb 3,5%-kal, 5200 dollár közelébe emelkedett. A növekvő befektetői bizonytalanságot jelzi az is, hogy a fejlett kötvénypiacokon a hozamgörbe rövid és középső részén a hozamok inkább lefelé mozdultak, a tízéves lejáraton és attól fölfelé viszont tovább emelkedtek. A tízéves dollár hozam továbbra is 4,2% felett, a német pedig 2,9% alatt mozgott.
Tegnap az MNB Monetáris Tanácsa változatlanul hagyta a 6,5%-os irányadó kamatot, Varga Mihály jegybankelnök pedig elmondta, hogy az év eleji vállalati árazási döntéseken múlik, hogy az adatvezérelt megközelítésre áttért Tanács csökkent-e kamatot. A piac jól fogadta a döntést: a forint 0,4%-kal, a kétéves rekordnak számító 380-as szintig erősödött az euróval szemben, miközben a zloty 0,2%-kal értékelődött fel, a cseh korona pedig kissé gyengült.
A kötvénypiacon a még az MNB döntés előtt rögzített referenciahozamok nem mutattak elmozdulást a hétfői szintekhez képest, de a kamatdöntés után a hosszú lejáratok hozamai – dacolva a globális trendekkel – 2-3 bázisponttal estek, így a tízéves 6,5% közelébe süllyedt. Az ÁKK három hónapos DKJ-aukcióján visszafogott kereslet mellett 30-ról 40 milliárd forintra emelte az értékesítést az ÁKK, az aukciós átlaghozam 6,12% volt.
(Forrás: OTP Ébresztő)
Érdekel, tájékoztatást kérek!
Ha érdekli a befektetés, adja meg adatait!
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
A világ készen áll a mesterséges intelligencia (MI) korszakára. Ez a széles körű konszenzus alakult ki annak a több mint 12 000 embernek a körében, akiket az idei Bosch Tech Compass felmérés során – világszerte és Magyarországon – megkérdeztek. A válaszadók még soha nem tekintettek a mesterséges intelligenciára olyan pozitívan, mint a legutóbbi felmérés során. A többség – hasonlóan az előző kutatáshoz – továbbra is úgy gondolja, hogy az MI lesz a legmeghatározóbb technológia a következő évtizedben, és az összes technológia közül ennek lesz a leginkább pozitív hatása a társadalomra. A megkérdezettek több mint fele (világszerte 56 százalék, hazánkban a résztvevők 51 százaléka) úgy érzi, hogy készen áll a mesterséges intelligencia korszakára. Ugyanakkor a technológia folyamatos és gyors fejlődéséből adódó kimerültségnek is vannak jelei. A válaszadók 57 százaléka jelezte világszerte, hogy szeretne egy pillanatnyi szünetet, és örülne, ha lelassíthatná a technológiai változást, amíg jobban meg nem értjük annak hatásait. Magyarországon is hasonló eredmény született: a felmérésben résztvevők 56 százaléka értett egyet ezzel az állítással.
Bár az uniós bértranszparencia-szabályozás több részlete még kidolgozás alatt áll, a vállalatok nem halogathatják tovább az arra való felkészülést. A sokrétű elvárások és a jelentős szervezeti érintettség miatt a cégeknek számos kihívást jelentő feladattal kell számolniuk a szabályok gyakorlati alkalmazásakor – hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az EY közös szakmai eseményén. Leginkább az adatszolgáltatással, a határidőkkel és a szankciók mértékével kapcsolatos bizonytalanság aggasztja a rendezvényen megkérdezett szakembereket a helyszínen készült gyorsfelmérés alapján.
Az Európai Parlament kedden jóváhagyta az uniós klímarendelet módosításáról a Tanáccsal kötött politikai megállapodást, amely 2040-re az 1990-es szinthez képest 90 százalékos nettó üvegházhatásúgáz-kibocsátáscsökkentési célt rögzít az Európai Unió számára - közölte a testület.
A magyar lakáshitelpiacon 2026-ban is komoly változások zajlanak, amelyek jelentősen befolyásolhatják mindazok helyzetét, akik lakáshitelt fizetnek vagy most tervezik felvenni azt. Itt vannak a legfontosabb és hiteles tények, amelyeket mindenképp érdemes ismerni.
Veszteségbe fordult a Harley-Davidson 2025 negyedik negyedévében a csökkenő értékesítési volumenek miatt, éves szinten azonban még nyereséget ért el - derül ki a vállalat kedden közzétett eredménybeszámolójából.
Az utóbbi időszakban számos magyar háztartás tapasztalta meg az emelkedő energiaköltségek hatásait, különösen azok, akik az áramszámlájukat havi átalány formájában rendezik. Noha ez a megoldás első pillantásra kényelmesnek tűnhet, valójában több pénzügyi kockázatot és bizonytalansági tényezőt hordoz, amelyeket érdemes alaposan mérlegelni. De mit is jelent pontosan az átalánydíj?
A közép-kelet-európai (CEE) régióban a cégek egyszerre készülnek növekedésre és fokozódó kockázatokra: az üzleti vezetők 76 százaléka optimistán ítéli meg vállalkozása növekedési kilátásait, ugyanakkor a geopolitikai feszültségek, a szabályozási változások és a technológiai átalakulás jelentős nyomást helyeznek a vállalatokra - derül ki a Grayling tanácsadó cég 2026-os globális trendjelentéséből, amelynek megállapításairól kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
Átvette és forgalomba állította a 28. új CAF-villamost a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), miután a jármű sikeresen teljesítette a futáspróbákat és a hatósági vizsgát - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Az Európai Parlament kedden elfogadta az uniós menekültügyi eljárásról szóló rendelet módosításait, amelyek célja a menedékkérelmek gyorsabb elbírálása, valamint egy uniós szintű lista létrehozása a biztonságos származási országokról.
Nem spekulál, építkezik: vállalati szemléletmód a kriptopiaci viharban: a 2026 eleji piaci turbulencia közepette a Strategy nevű nyilvánosan jegyzett vállalat vezérigazgatója, Phong Le, részletesen kifejtette, hogyan értelmezi a cég a Bitcoin szerepét vállalati szinten.
2026 a Solana hálózat számára újabb növekedési hullámot hoz: több ezer új token jelenik meg naponta a decentralizált tőzsdéken. A technikai bevezetés ugyan egyszerűsödött, de a legnagyobb kihívás még mindig az: hogyan tűnjön ki egy új token a zajból?
A gyermekek és tinédzserek mentális egészségének védelme érdekében az Európai Bizottság cselekvési tervet mutatott be kedden az online zaklatás felszámolására az Európai Unióban.
Lépés a jövő pénzügyi infrastruktúrája felé: Chainlink és a Bank of England összefog. A Chainlink újabb mérföldkőhöz érkezett: bekerült az Egyesült Királyság jegybankjának (Bank of England) Synchronisation Lab nevű kezdeményezésébe, amelynek célja a központi bankpénz és a tokenizált pénzügyi eszközök blokkláncon történő, szinkronizált elszámolásának megvalósítása.
A spekuláció újra feléledt: nőnek az inflow-ok, s nő a kockázat is. A Chainlink (LINK) árfolyama rövid ideig tartó fellélegzés után ismét lefelé vette az irányt. A CryptoQuant legfrissebb jelentése szerint a tőzsdékre beáramló tokenek mennyiségének meredek növekedése azt sugallja, hogy az eladási nyomás újra felerősödött – nem stabilizálódott.
A kriptopénzek világa a hagyományos bankrendszer küszöbén – most Texas mutat példát. Texas állam új kísérleti programja lehetővé teszi, hogy helyi bankok valódi környezetben teszteljék a tokenizált betéteket. A projekt célja, hogy a kriptoeszközök világában rejlő lehetőségeket a szabályozott pénzügyi szektorba integrálják – óvatosan, de céltudatosan. Az irány egyértelmű: a pénz jövője digitális, a kérdés csak az, ki tud alkalmazkodni időben.
Januárban 79 ponton állt a Duna House keresletindexe, ami az elmúlt évtized egyik legalacsonyabb évkezdő értéke. Bár az adatok első ránézésre gyenge érdeklődést mutatnak, január végére már megérkeztek a piaci élénkülés első jelei.
A kakaó ára stabilizálódni látszik 4 200 dollár/tonna felett, miután az Elefántcsontpart kikötőiben lassult a beérkező szállítmányok üteme. Bár az exportőrök visszafogott keresletét említik, a lassulás a betakarítási nehézségekre is utalhat.