További könnyítések érkeznek az Otthon Start hitelprogramban

További könnyítéseket vezet be a kormány a fix három százalékos hitelt kínáló Otthon Start hitelprogram szabályaiban - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Zalaegerszegen, a Megyei Jogú Városok Szövetsége ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.

További könnyítések érkeznek az Otthon Start hitelprogramban

Panyi Miklós elmondta: több mint 1200 társadalmi észrevétel érkezett az elmúlt hat-nyolc hétben, amelyeket feldolgozva, értékelve úgy döntöttek, további kedvezményeket biztosítanak a program keretében.

Már zajlik a társadalmi észrevételezése több ilyen kedvező módosításnak. Az államtitkár felsorolása szerint építkezések esetén például lesz lehetőség előfinanszírozásra; már elbontott vagy bontandó építményeknél is használhatják majd a három százalékos hitelt.

Hozzátette: a társadalombiztosítási szabályokban könnyítéseket vezetnek be a gyermekek otthongondozási díjával, illetve az ápolási díjjal kapcsolatban, és a megváltozott munkaképességűek számára is.

Szólt arról is, hogy az őstermelők, valamint az átalányadózást választó egyéni vállalkozók számára a jövőben egy sokkal jobb jövedelem beszámítási lehetőség válik elérhetővé.

"Mindez sok tízezer ember számára teremt majd lehetőséget, hogy könnyebben hozzá tudjon férni a program adta lehetőségekhez" - hangoztatta.

Panyi Miklós elmondta: hamarosan törvényjavaslat kerül benyújtásra egy új jogintézmény, a társasházi építményi jog bevezetéséről, amely lehetővé teszi, hogy az új társasházi lakások akár a kivitelezés időszakában hitelezhetők legyenek. Ez nagy mértékben fel fogja gyorsítani az új fejlesztések megindítását, miközben a vevők és a bankok is erős garanciákat fognak kapni.

A legfrissebb, eheti kormánydöntések további fontos élethelyzetekre nyújtanak megoldást: a program keretében a testvérek által közösen megörökölt ingatlan résztulajdonának megvásárlására is lehetőség nyílik. A jövőben pedig a hitel igénylésénél a szülő és a házastárs mellett a testvér is bevonható lesz adóstársként.

További fontos újítás pedig az, hogy az önkormányzati lakások megvásárlására is kiterjesztik a három százalékos fix lakáshitel lehetőségét, azzal a kedvezménnyel, hogy az önkormányzat a lakást a főszabálytól eltérően az ingatlan becsült piaci értékétől akár 20 százalékkal olcsóbban is eladhatja.

Az államtitkár a Szita Károllyal, a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökével, illetve Balaicz Zoltánnal Zalaegerszeg polgármesterével közösen tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Minden városnak szüksége van arra, hogy növekedjen, a fiatalok lakhatási igényeit kielégítő új beruházások pedig lehetőséget adnak az önkormányzatoknak ahhoz, hogy olyan település részeket újítsanak meg, fejlesszenek fel, amelyek eddig kiaknázatlanok voltak, üresen álltak, vagy éppen ipari célokat szolgáltak - mondta.

Hozzátette: azzal, hogy nagyon sok fiatal otthonhoz tud jutni, az albérletek ára is csökkenhet, így az albérletben élők lakhatása is javulhat.

Szólt arról is, hogy az Otthon Start Programnak a helyi gazdaságra, a helyi építőiparra nézve is kedvező hatásai lesznek, hiszen a lakásépítések helyben is növelik az adóbevételeket, új munkahelyeket jelentenek.

Szita Károly hangsúlyozta: a városvezetők egyetértettek abban, hogy az önálló életkezdés, az önálló otthon lehetőségét biztosítani kell a nagyvárosokban élő fiatalok számára is, ezért támogatják az Otthon Start Programot.

"Egy olyan közös érdekről beszélünk, amely fontos a kormánynak és fontos az önkormányzatoknak, közöttük Zalaegerszegnek és Kaposvárnak is" - mondta.

Balaicz Zoltán közölte: Zalaegerszegen 2014 óta ötezer új munkahely jött létre, ezzel sok olyan fiatal került a városba, akik nemcsak jól fizető munkahelyet, de biztos lakhatást is szeretnének.

Szavai szerint Zalaegerszegen vannak olyan régi ipari övezetek, amelyek helyén már jelenleg is zajlanak építkezések, az utóbbi időben pedig fokozódott azoknak a vállalkozóknak az érdeklődése is, akik az önkormányzatnál lakásépítésre alkalmas területeket keresnek a városban.

Elfogadták a jogszabályt! Kerítésadó jön, minden méter kerítés után

Egy 2015 óta érvényben lévő jogszabály lehetőséget biztosít az önkormányzatok számára arra, hogy egyedi települési adókat vezessenek be olyan adótárgyakra, amelyeket nem sújt központi adóteher, és amelyeket jogszabály sem zár ki az adóztatás köréből.
2025. 11. 01. 02:00
Megosztás:

Sok nyugdíjas nem tud róla: így kérheted, hogy MEGEMELJÉK a nyugdíjadat!

Sok idős ember jogosan érzi úgy, hogy nyugdíja nem tükrözi a valós életpályáját – vagy egyszerűen nem tart lépést az árak emelkedésével. Kevesen tudják azonban, hogy bizonyos esetekben lehetőség van a nyugdíj újraszámítására, illetve emelésének kérelmezésére. Mutatjuk, mikor, hogyan és hova kell fordulni, ha valaki szeretné hivatalosan kérni a nyugdíja emelését Magyarországon.
2025. 11. 01. 01:00
Megosztás:

Búcsú a WC papír gurigáktól! Más lesz helyette világszerte!

A gurigás korszak vége közeleg. Évtizedeken át a gurigás WC-papír volt a fürdőszobák elengedhetetlen kelléke – szinte elképzelhetetlen volt nélküle a mindennapi higiénia. Ám most úgy tűnik, világszerte megkezdődött a váltás.
2025. 11. 01. 00:05
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Mennyi XRP-re lenne szükséged ahhoz, hogy 2027-re milliomos legyél az elemzők szerint

Az elemzők úgy vélik, hogy az XRP az egyik legígéretesebb hosszú távú befektetés lehet 2027 felé haladva, köszönhetően az egyre növekvő intézményi érdeklődésnek, a bővülő ETF-jóváhagyásoknak és a Ripple globális fizetési piacon való folyamatos térnyerésének.
2025. 10. 31. 23:30
Megosztás:

Míg a Solana (SOL) hónapok alatt érte el az 1 millió dollárt, a Digitap ($TAP) néhány nap alatt: A robbanásszerű előértékesítési növekedés 100-szoros potenciált jelez

A történet úgy indult, mint minden klasszikus „underdog” sztori – kicsiben, csendben, szinte észrevétlenül. A Solana sem volt mindig óriás. Kezdetben csupán egy újabb név volt a túlzsúfolt piacon, amely túlélésre játszott. A korai időszakban hónapokba telt, mire összegyűjtötték az első 1 millió dolláros tőkét. Ám ez a szerény kezdet az egyik legnagyobb kriptosikertörténetté vált.
2025. 10. 31. 23:00
Megosztás:

SUI és XRP versenye a 10 dolláros árfolyamig, de a szakértők ezt az alacsony piaci kapitalizációjú tokent támogatják a Q4-ben várható tízszeres hozamért – Ez a következő nagy dobás?

Ahogy a Fed <a href="https://finance.yahoo.com/news/federal-reserve-cuts-interest-rates-by-025-for-second-straight-meeting-2-officials-vote-against-move-as-shutdown-challenges-mount-143206541.html" target="_blank">másodszor is 0,25%-kal csökkenti az alapkamatot idén</a>, a SUI és az XRP árfolyama versenyt fut a 10 dolláros szint eléréséért.
2025. 10. 31. 22:00
Megosztás:

November 15-én lépnek hatályba az Otthon Start hitel módosításai

Az első lakásszerzőkre vonatkozó elvárásokat és a TB jogviszonyhoz kapcsolódó feltételeket is módosítja a kormány. Az igénylők alapvetően jól járnak a változásokat követően.
2025. 10. 31. 20:00
Megosztás:

Az Electrolux Csoport nyereséggel zárta a harmadik negyedévet

A svéd Electrolux Csoport, a világ egyik vezető háztartásigép-gyártója nyereséggel zárta a harmadik negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után - áll a cég honlapján.
2025. 10. 31. 19:00
Megosztás:

Meglepően gyorsan nőtt a cseh gazdaság

A vártnál gyorsabban nőtt a harmadik negyedévben a cseh gazdaság, a Cseh Statisztikai Hivatal honlapján nyilvánosságra hozott becslés szerint az éves szintű növekedés 2,7 százalékos, a negyedéves pedig 0,7 százalékos volt.
2025. 10. 31. 18:00
Megosztás:

Nem áll meg a szőlő aranyszínű sárgaság elleni védekezés

Véget ér október 31-én a szőlő aranyszínű sárgaság elleni országos védekezés és felderítés, azonban továbbra is kiemelten fontos, hogy a szőlősgazdák betartsák a növény-egészségügyi előírásokat. A kormány a további védekezés érdekében szigorította a megműveletlen szőlőültetvényekre vonatkozó szabályozást, valamint a hegyközségek bizonyos növényvédelmi beszerzéseire ezentúl könnyített közbeszerzési szabályok lesznek érvényesek - közölte Nagy István agrárminiszter, a tárca MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
2025. 10. 31. 17:00
Megosztás:

Az Indamedia csoporthoz kerül a Ringier Hungary – új korszak kezdődik a magyar médiapiacon

A Ringier Hungary Kft. és vele együtt a portfóliójába tartozó kiadványok az Indamedia Csoport tulajdonába kerültek. A tranzakcióval az Indamedia portfóliója, sokszínűsége jelentősen bővül, a magyar médiapiac egyik legmeghatározóbb szereplőjévé válik. Az értékesítés többek között olyan médiamárkákat érint, mint a Blikk, Kiskegyed, EgészségKalauz.hu. A tranzakciót csütörtökön zárta le a két fél. A vezető hazai állásportál, a Profession továbbra is kizárólagosan a Ringier tulajdonában marad, a Sportal.hu sportoldal tulajdonosa továbbra is a Ringier Sports Media Group (RSMG).
2025. 10. 31. 16:30
Megosztás:

Az Erste Csoport tovább növelte ügyfélállományát a harmadik negyedévben

Az Erste Csoport jó működési teljesítményt nyújtott 2025 első kilenc hónapjában. Az elsődleges piacok csökkenő kamatszintjeinek ellenére a nettó kamatbevétel a harmadik negyedévben három százalékkal 5,76 milliárd euróra emelkedett (2024. 1-9 hónap: 5,59 milliárd euró). Ezt elsősorban a lakossági és vállalati szegmens erőteljes növekedése vezérelte.
2025. 10. 31. 15:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a miskolci Bosch kéziszerszámgyárban

2025 novemberétől Tim Krause a miskolci Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft. ügyvezető igazgatója. A német vezető Fükő Lászlót váltja a gyárigazgatói székben, aki 25 éves Boschos pályafutását követően a szervezeten kívül folytatja szakmai karrierét.
2025. 10. 31. 15:00
Megosztás:

A bankszövetség ellenzi az ingyenes készpénzfelvételi limit emelését

A Magyar Bankszövetség határozottan ellenzi az ingyenes készpénzfelvételi limit emelését, mivel lényegesen több kárt okoz a társadalomnak és a gazdaságnak, mint amennyi hasznot hoz az államnak - szögezte le az MTI-nek pénteken küldött közleményében a szervezet.
2025. 10. 31. 14:00
Megosztás:

Otthon Start hitel: változnak a feltételek november 15-től

Az éjjel megjelent Magyar Közlöny alapján számos ponton módosulnak az Otthon Start feltételei november 15-től. A BiztosDöntés.hu szakértői öszegyűjtötték, hogy mi változik a jövő hónapban, illetve milyen módosítások várhatók még a jövőben az Otthon Start és a CSOK Plusz kapcsán, amelyek alapvetően befolyásolhatják az igénylők lehetőségeit.
2025. 10. 31. 13:30
Megosztás:

Csökkenő kártyás csalások, növekvő online fenyegetések

2025 második negyedévében a hazai kártyás visszaélések száma és értéke is csökkent, miközben országos szinten az online pénzforgalomban elkövetett csalások tovább növekedtek. Az OTP Banknál ugyanakkor a digitális visszaélések értéke és gyakorisága is mérséklődött. A hitelintézet most új biztonsági funkciót vezetett be – Utalásőr néven –, amely a csalások megelőzését és az ügyfelek pénzügyi védelmét szolgálja.
2025. 10. 31. 13:00
Megosztás:

A Solana market-maker brutális 205 millió dollárért adott el, hogy Bitcoint vásároljon: Íme a titkos terv

Az egyik legnagyobb eszközök közötti átcsoportosítás ütötte fel a fejét az on-chain elemzőeszközökön.
2025. 10. 31. 12:30
Megosztás:

Kézműves pékségek titka: hogyan lesz igazán jó a kenyér és a péksütemény?

A friss, ropogós kenyér illata már önmagában elég ahhoz, hogy egy pékségbe betérjünk. De vajon mi a titka annak, hogy egy kenyér héja aranybarnára süljön, a belseje pedig puha, levegős és ízletes legyen? A válasz részben a minőségi alapanyagokban, részben pedig a professzionális előkészítésben rejlik.
2025. 10. 31. 12:00
Megosztás:

A Duna House belép a dubaji ingatlanpiacra

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Duna House nemzetközi terjeszkedése, amelynek köszönhetően most Dubaj ingatlanpiaca is elérhetővé válik a magyar és közép-európai ügyfelek számára. Legyen szó befektetési vagy magáncélú vásárlásról.
2025. 10. 31. 11:30
Megosztás:

Magyar fejlesztés emelheti új szintre az önvezető járművek biztonságát

A BME Gépjárműtechnológia Tanszék Biztonságtechnológia Kutatócsoportja a mai napon tartott bemutatót arról az egyedülálló technológiai fejlesztéséről, amely új szintre emeli az automatizált közlekedés biztonságát. A fejlesztés célja, hogy a járművek akkor is időben felismerjék a veszélyes közlekedési helyzeteket – például egy beláthatatlan kereszteződésben érkező járművet –, amikor a hagyományos környezetérzékelő szenzorok, mint a kamerák vagy radarok, nem észlelik azokat. A nemzetközi szinten is egyedülálló technológián alapuló, gépjárművekbe integrálható rendszer várhatóan két éven belül készülhet el.
2025. 10. 31. 11:00
Megosztás: