Trump nem hátrál meg, jöhetnek a vámok
2025. 03. 04. 14:00
Bár az USA kereskedelmi minisztere nemrég azt sugallta, hogy a Kanadából és Mexikóból származó termékekre kivetett terhek mérsékeltebbek lehetnek,
Trump hétfő délután jelezte, hogy mindkét szomszédos országra a korábban jelzett 25%-os importvám lép életbe kedden.
Az elnök emellett további 10%-os vámot jelentett be a kínai importra, a február elején kivetett 10%-on felül.
Kanada válaszul szintén vámot vet ki több mint 100 milliárd dollár értékű árura, és Kína részéről is várhatóak megtorló intézkedések.
Budapesten már többen keresnek 100 millió feletti, mint 50 millió alatti ingatlant
Augusztusban a júliusihoz hasonlóan alacsony szinten maradt a lakáspiaci kereslet, a piacon lévő potenciális vevők azonban kezdik elfogadni a magasabb árakat. Tavaly óta jelentősen csökkent az 50 millió forint alatti ingatlanokra irányuló érdeklődések keresleten belüli aránya, míg az 50 millió forint felettieké növekedett – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe kerülne több belvárosi közterület
A Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésébe adna több belvárosi közterületet, a Duna partvonalán elhelyezkedő XXII. kerületi ingatlanokat, valamint létrehozná a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát és rendezné a Planetárium helyzetét a közlekedési és beruházási miniszter törvényjavaslata, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
Minden rendőr kap egy szabadnapot a születésnapja után
Minden rendőrkollégának jár egy szolgálatmentes nap a születésnapja alkalmából szeptember 1-től - jelentette be Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség Facebook-oldalán.
Októbertől országszerte 400 iskolában biztosítanak erdőpedagógiai foglalkozást
Útjára indul az Iskolában az Erdő Program őszi üteme; októbertől országszerte 400 iskolában mintegy 1200 ingyenes erdőpedagógiai foglalkozást biztosítanak a 6-14 éves korosztálynak - közölte az Élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán.
A beruházások tartós visszaesése hosszabb távra is beárnyékolja a növekedési kilátásokat
A beruházások visszaesése hosszabb távon is rontja a gazdaság növekedési kilátásait azon túl is, hogy az aszály sújtotta mezőgazdasággal együtt fékezte a GDP második negyedévi növekedését - állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a legfrissebb adatokhoz fűzött kommentárokban.
Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén
Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe
A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram
A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?
Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd
Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.