Új év, új és régi kihívások a logisztikában

Az elmúlt években jelentős számú gazdasági megpróbáltatás volt hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Várhatóan 2025 sem lesz minden szempontból a legkönnyebb esztendő, legalábbis a logisztikában előreláthatólag számos kihívásra lehet majd számítani. A munkaerőpiacon megpróbáltatások, a csomagszállításban 20% feletti drágulások is lehetnek, de a geopolitika szintén okozhat még meglepetéseket.

Új év, új és régi kihívások a logisztikában

Megtorpanás várható a logisztikai munkaerőpiacon: elbocsátások is előfordulhatnak

Az elmúlt években sokat lehetett hallani, hogy munkaerőhiány van számos szektorban. Az idei év fordulópont lehet, legalábbis, ha a logisztikai szektor vesszük alapul. Az ágazatban kevesebb nyitott pozícióra lehet számítani rövid távon, cserébe viszont aki már ezen a területen dolgozik, jelentős fizetésemeléssel számolhat. Sok esetben 5-10% közötti reálbéremelések várhatóak, amely a gyakorlatban akár 10% feletti valós béremelést is takarhat. Ez pedig rövid távon további terheket róhat a logisztikai vállalatokra.

„A gazdasági és egyéb kihívások miatt 2025-ben valamelyest kevesebb logisztikával kapcsolatos munkalehetőség várható a jelenlegi információk alapján. Azonban előreláthatólag ez csak rövidebb ideig lesz így, hosszabb távon továbbra is jelentős potenciál van abban, ha valaki fejlett logisztikai tudással rendelkezik” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

2025-ben tehát kihívásokkal nézhet szembe az, aki új helyen, de ezen a területen szeretne dolgozni. Már nem feltétlenül vár majd úgymond mindenkit tárt karokkal a szektor, az üres pozíciók számában csökkenés várható, mindemellett sokkal nagyobb szűréseken mehet át az, aki ilyen jellegű munkát keres. A hosszú távú trend értelmében viszont továbbra is érdemi lehetőségek rejlenek ezen a területen. Éppen ezért aki hosszú távon gondolkodik logisztikai karrierben, annak érdemes lehet 2025-ben belekezdnie logisztikai képzésbe, logisztikai tudás elsajátításába, ugyanis a minőségi ilyen oktatások manapság jellemzően 1 évet vagy akár hosszabb időtartamot is igénybe vehetnek. Később pedig sokkal értékesebbé válhat az a munkaerő, aki nemcsak tapasztalt, de kellő szakismeretekkel is rendelkezik, ugyanis a munkatapasztalat és a lexikális tudás együttes megléte adhat majd valódi versenyképes piaci ismereteket.

Kétszámjegyű drágulások a csomagszállításban: 2025-ben drágább lehet az online vásárlás

Jelentős többletköltségek várhatóak a csomagszállítások áraiban. Több szolgáltató is erőteljes áremelést lépett meg már 2024-ben, de az új évben is akad olyan szolgáltató, amelynél akár közel negyedével is drágábbak lehetnek egyes szolgáltatások.

„Például a Magyar Posta január 1-jével emelt árat különböző szolgáltatásaiban. Ennek részeként csaknem 10%-kal emelték az elektronikus adattal feladott ajánlott levélküldemények és közel 23%-kal a tértivevényes levélküldemények árait. Érdemes azonban azt is tudni, hogy ettől számos szolgáltatás ára csak kisebb mértékben drágult és ezen szolgáltatások nagyrészt a vállalkozásokra rónak plusz terheket” – emelte ki Dr. Doór Zoltán, aki azt is hozzátette, hogy amennyiben a vállalatoknak viszont nőnek a költségei, azt számos esetben a fogyasztók is érzékelik, csak számukra az árak változásai gyakorta máshol jelennek meg.

A Magyar Posta 1 éven belül nem először nyúlt hozzá áraihoz, ez pedig a különböző webáruházakra és más szolgáltatókra is hatást gyakorolhat. A vállalat bizonyos szolgáltatásai ugyanis egy 2024. március 28-tól érvényben lévő kormányrendelet értelmében minden Magyarországra értékesítő webáruháznak a szolgáltatáskínálatában szerepelnek, mint a termékek kézbesítésére szolgáló lehetőségek. Többek között ezek hatására is drágábbá válhat az, ha 2025-ben online vásárolunk.

A környezetvédelem és a különböző ESG-szempontok továbbra is kihívást jelenthetnek majd

Az olyan logisztikai szempontból is fejlett országoknál, mint Belgium vagy Hollandia, a logisztika a GDP durván 15%-át teszi ki. Érdemben kisebb részt képvisel a szektor Franciaországban vagy Lengyelországban, hazánkban pedig jelenleg nagyjából 5-6%-os arányban jelenik meg. Magyarország ennek értelmében logisztikai szempontból még jelentős fejlődés előtt áll. Szerepe azonban, mint látszik nemcsak hazai, de nemzetközi szinten is jelentős. Az ágazat szereplőinek a környezeti hatása ezzel párhuzamosan szintén érdemi, amelyben bár történtek már jelentős előrelépések, az igazi áttörés valószínű 2025-ben sem következik be.

„Az ESG-jogszabályok, amelyek a legnagyobb cégeket már kötelező érvénnyel érintik, a logisztikai szereplőket is érdemi teendők elé állítják. Láthatjuk rendszeresen a médiában is, hogy a különböző logisztikai vállalkozások például elektromos vagy egyéb alternatív meghajtású vontató járművet tesztelnek, illetve helyeznek üzembe.

Azonban, ha felmegyünk mondjuk a magyar autópályákra, jó eséllyel még mindig alapvetően dízel üzemű kamionnal fogunk találkozni, az alternatív meghajtású vontató járművek nagy számban hazánkban még egyáltalán nem terjedtek el. Ez nem azért van, mert a szektor nem szeretné a radikális változást, hanem azért, mert a gazdasági és technológiai fejlettség még nem tart ott, hogy igazán látványos változást produkáljon. Szemléltetésül, az elektromos vontatók ma még nagyjából háromszor annyiba kerülnek, mint a dízeles társaik. A jelentős változás bízunk benne, hogy belátható időn belül megtörténik, de 2025-ben továbbra is csak viszonylag kisebb mértékű javulások várhatóak” – hangsúlyozta a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

Természetesen a logisztikai szereplők számos további területen is próbálják a javulást elősegíteni, viszont egyelőre jó néhány tényező nehezítheti ezek áttörő sikerét. A fenti példa is csak egy volt, amely a fenntarthatóság felé vezető út kihívásait szemlélteti. Egy másik példa lehet még a fenntartható csomagolóanyagok terén egyelőre be nem következett jelentős átalakulás.

„A csomagolóanyagok terén úgyszintén számos fejlesztés zajlik világszerte, hiszen a környezetterhelés minimalizálása jelentőssé vált e téren is. Azonban rendszerint előkerül az a probléma, hogy a nem újrahasznosítható csomagolóanyagok továbbra is sok esetben jobban védik a termékeket, ráadásul nem egyszer érdemben olcsóbbak fenntarthatóbb társaikkal szemben. A felárat pedig a vevők továbbra sem szívesen vállalják magukra, pláne, ha még a megvásárolni kívánt árut sem védi meg hasonló minőségben” – nyilatkozta Dr. Doór Zoltán.

Geopolitikai változások és megpróbáltatások is várhatóak 2025-ben

Az Amerikai Egyesült Államok megválasztott elnökének, Donald Trumpnak a beiktatási ceremóniájára január 20-án kerül sor. Ezt követően számos olyan esemény várat magára, amelyek a logisztikai szektort hazai és világszinten is teendők elé állíthatják. Kezdődően a kilátásba helyezett általános vámok bevezetésétől, az amerikai-kínai kapcsolatok változásán át, egészen a szomszédos orosz-ukrán háború alakulásáig.

„Donald Trump beiktatása Magyarország számára kettős helyzetet idézhet elő. Az új vámok kihívásokat, a jó politikai kapcsolatok viszont könnyebb helyzetet teremthetnek számos esetben. Hazánk német gazdaságtól való erős kitettsége is további próbatételek elé állíthatja a hazai gazdaságot, ráadásul az euró-forint árfolyam aktuális helyzete ugyancsak rátehet erre” – hívta fel a figyelmet a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, aki azt is kiemelte, hogy mindemellett az európai energiaárak továbbra is magasak, amely Európát termelés szempontjából nehéz helyzetben tartja, ezt pedig a logisztikai szereplők szintén érzik és 2025-ben is érezni fogják. 

A globális logisztikát tekintve sem beszélhetünk könnyített pályáról. A Szuezi-csatorna kihasználtsága az elmúlt időszakban több mint 50%-kal esett. Számos dél-európai kikötőben hasonló mértékű forgalomcsökkenés, míg több észak-európai kikötőnél érdemi többletterhelés keletkezett. A vörös-tengeri krízis még nem ért véget, a javulás pedig továbbra is kétséges. A jemeni húszi lázadók támadásaitól manapság is tartanak az ellátási lánc szereplői. A megnövekedett üzemanyag árak és biztosítási költségek további drágulást, a hosszabb szállítási idők viszont késéseket eredményezhetnek az új esztendőben is.

„Reményeink szerint azonban a költségek növekedésének mértéke radikális kiugrásokat már nem fog rövid távon generálni. Emellett a késések is egyre kiszámíthatóbbak válnak. Ugyanakkor a kockázatok és a növekvő költségek bizonyos mértékű drágulásokat továbbra is eredményezhetnek, amelynek eredményeként az inflációs nyomás és a rendszeres áremelés szintén a levegőben lehet” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

A teherhajók globálisan növekvő tranzitideje a romlandó áruk esetén sok esetben alternatív szállítási módokra kényszerítheti a logisztikai szereplőket. Ilyen lehet az is, ha például repülővel érik el Európát egyes termékek. Ez bár gyorsabb, azonban hátrányai is akadnak. Alapvetően egyrészt drágább, másrészt a magas szén-dioxid kibocsátás miatt környezetterhelőbb megoldás, amely ugyancsak nem tesz jót a fenntarthatóbb logisztikai törekvéseknek sem. A vasút viszont bizonyos mértékben kompromisszumos alternatíva lehet, amelyet sok esetben már alkalmaznak is a piaci szereplők. Érezhető tehát, hogy a világban továbbra is sok a bizonytalanság és a változás, amelyek nem várt helyzeteket, akár sok esetben radikális változásokat is igényelhetnek.


Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás: