Új kölcsönzési üzletágvezető a Prohumannál – a cél a hazai munkaerőtartalék aktivizálása

Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Az új vezető érkezésével a piacvezető magyar HR szolgáltató célja továbbra is az, hogy ahol csak lehet, a magyar munkaerőtartalék aktivizálásával kínáljon megoldást a hazai vállalatok munkaerőigényének és HR-kihívásainak megoldására.

Új kölcsönzési üzletágvezető a Prohumannál – a cél a hazai munkaerőtartalék aktivizálása

Izsó Balázs termelési területen kezdte HR-es pályafutását 7 éve. A kölcsönzésen kívül foglalkozott közvetítéssel, outsourcinggal, valamint értékesítéssel is. A Prohuman csapatát 2023 ősze óta erősíti. Új pozíciójában fő feladata a szakmai felügyelet mellett az új üzletfejlesztési stratégia kialakítása, a B2B tevékenységek és kampányok kialakítása és végigkövetése lesz, valamint a hazai munkaerőpiaci tartalékok aktivizálást célzó folyamatok támogatása.

„A Prohuman Csoport hosszú évek óta Európa legkifeszítettebb munkaerőpiacain bizonyítja, hogy minden követ képes megmozgatni az ügyfelek munkaerőigényének és HR-problémáinak megoldására – mondta el Izsó Balázs. –Hazánkban, a tágabb régióban, de egész Európában is olyan szintű munkaerőhiány alakult ki az elmúlt években, amelyet a vállalatok önerőből már képtelenek kezelni. A Prohuman sok esetben olyan területekről is képes bevonni dolgozókat, ahova egy hagyományosabb eszközökkel működő vállalati HR osztály már nem ér el. Célom, hogy a jövőben is magas színvonalon biztosítsuk az ügyfeleink számára szükséges munkaerőt és még kifinomultabb folyamatokkal segítsünk aktivizálni azokat a hazai munkaerőpiaci tartalékokat, amelyeket korábban esetleg nem sikerült. Ennek érdekében számos olyan munkaerőpaci tartalékot is igyekszünk bevonni a foglalkoztatásba, mint a megváltozott munkaképességű emberek, diákok vagy éppen a nyugdíjas korú dolgozók visszahívása” – hangsúlyozta a szakember.

A kölcsönzési üzletágat eddig a nemzetközi ügyfélkapcsolati igazgatói pozíció mellett vezető Reményi Zsuzsanna a továbbiakban az utóbbi feladatkörre koncentrál. „Immár 7 országban napi szinten mintegy 20 000 főt foglalkoztatunk, és tavaly a szerbiai CityScope felvásárlásával, valamint szlovéniai leányvállalatunk megerősítésével nagy lépéseket tettünk afelé, hogy a hazai piacvezető szerep mellett regionális szinten is az élre törjünk. Célunk, hogy egységes, országhatárokon átívelő szolgáltatási portfoliót nyújtsunk az ügyfeleink számára, ami által minden országban ugyanazt a magas színvonalat, rugalmas és precíz működést tapasztalhatják nap mint nap. A jövőben minden energiámmal a cégcsoport nemzetközi bővítésért, erősödésért fogok dolgozni” – mondta el a nemzetközi ügyfélkapcsolati igazgató.


Elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Öt vizsgálóbizottság felállításáról dönthet jövő heti ülésén az új Országgyűlés. Kedden és szerdán nyolc előterjesztést tárgyalnak meg a képviselők, köztük az alaptörvény tizenhatodik módosítását, lesznek napirend előtti felszólalások, interpellációk is, továbbá megtartják az új ciklusban az első azonnali kérdések és válaszok óráját.
2026. 05. 23. 04:00
Megosztás:

Így alakult az amerikai gazdasági teljesítmény

Májusban az előző havival azonos ütemű volt az amerikai gazdasági aktivitás növekedése az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
2026. 05. 23. 03:00
Megosztás:

Árat emel a Telekom, a Yettel és a One, mutatjuk mennyivel

Nyár végétől több millió előfizető érezheti meg a pénztárcáján a változást: hamarosan véget ér az önkéntes árstop a telekommunikációs szektorban, így a nagy szolgáltatók ismét alkalmazhatják az inflációhoz igazított díjemelést. A Telekom, a Yettel és a One esetében is 4,4 százalékos drágulás várható, de nem minden ügyfelet és szolgáltatást érint ugyanúgy az emelés.
2026. 05. 23. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai külügyminisztérium.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

A Balatonra foglalt szállást a legtöbb belföldi utazó a pünkösdi hosszú hétvégére

A napos idő és az utolsó pillanatos foglalások hatására megugrott a kereslet a pünkösdi hosszú hétvégére a balatoni szálláshelyek iránt, a foglalások ötödével a Balaton átvette a vezetést az észak-magyarországi régiótól - közölte a Szallas.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 23. 00:05
Megosztás:

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa.
2026. 05. 22. 23:00
Megosztás:

A Duna House csoport növelte eredményét az első negyedévben

A Duna House csoport 2026. első negyedévet rekord eredményekkel zárta, a tisztított core EBITDA 22 százalékkal, 1,6 milliárd forintra emelkedett, míg a tisztított core adózott eredmény 50 százalékkal, 0,9 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 05. 22. 22:00
Megosztás:

A kártyajátékok fejlődése a magyar játék szegmensében

Minden online kaszinóban megtalálható a kártyás asztali játékok kategóriája. A tartalmat gyakran választják olyan felhasználók, akik különböző játékélményekkel rendelkeznek. Egyesek a klasszikus formátumokat kedvelik, mások pedig azok modernizált változatai iránt érdeklődnek. Az ilyen szórakoztató játékok állandó népszerűsége a magyar casino számos tényezővel magyarázható. A standard szabályoktól kezdve egészen az új verziók érdekes bemutatásáig.
2026. 05. 22. 21:26
Megosztás:

Megállapodás született Romániában az új közalkalmazotti bértörvény elfogadásáról

Megállapodást kötött Romániában a két hete megbukott kormányt alkotó négy párt arról, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak végéig megszavazzák a parlamentben az új közalkalmazotti bértörvényt - jelentette be pénteken a román elnöki hivatal.
2026. 05. 22. 21:00
Megosztás:

Jogszabályt hagyott jóvá az EU a macskák és kutyák jólétének megerősítésére

Az Európai Unió Tanácsa pénteken jóváhagyta azt az új jogszabályt, mely első alkalommal állapít meg harmonizált, uniós szintű szabványokat a macskák és kutyák jólétére, tenyésztésére, azonosítására és nyomon követhetőségére vonatkozóan.
2026. 05. 22. 20:00
Megosztás:

BÉT: A Mol húzta le a hazai részvényindexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 903,94 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 129 728,50 ponton zárt pénteken.
2026. 05. 22. 19:00
Megosztás:

Kína szigorítja a külföldi online brókercégek ellenőrzését

Kína pénteken átfogó hatósági szigorítást jelentett be az engedély nélküli, határon átnyúló értékpapír-tevékenységek visszaszorítására, ami jelentős árfolyamesést váltott ki több online brókercég részvényeinél.
2026. 05. 22. 18:30
Megosztás:

Csökkentek a beruházások

Az első negyedévben a nyers adat szerin 0,5 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok alapján 1,3 százalékkal csökkent a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezzel harmadik éve csökkennek a beruházások, legutóbb 2023. első negyedévében regisztrált emelkedést a statisztika.
2026. 05. 22. 18:00
Megosztás:

Nincs kedvük adózni a kisbefektetőknek: durván megugrott a TBSZ-ek száma

Csak az első negyedévben több mint 61 ezerrel nőtt a befektetési szolgáltatóknál vezetett tartós befektetési számlák (TBSZ) száma, és március végére meghaladta az 580 ezret. Egyetlen év alatt csaknem 30 százalékos volt a bővülés. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a növekedés oka egyértelműen a tartós befektetéseken elért hozamok adómentessé tétele. A szolgáltatók maguk is ösztönzik a hosszú távú befektetéseket, több TBSZ-es akció is fut, aki most akar nyitni, tud miből válogatni.
2026. 05. 22. 17:30
Megosztás:

4,4%-os lakásárcsökkenés Gazdagréten – megtörtént a hihetetlen!

Fél év alatt érezhetően mérséklődtek a lakásárak és a bérleti díjak Gazdagréten – pont azon a panelpiacon, ahol az Otthon Start program berobbanása után az árazás már-már elérte az 1,5 millió forintos négyzetméterszintet. A Bankmonitor friss elemzése szerint a 4,4%-os átlagáresés sokak számára meglepetés lehet, számunkra azonban inkább egy logikus piaci korrekció első jele.
2026. 05. 22. 17:00
Megosztás:

Ripple RLUSD stabilcoin: intézményi hozamlehetőséget kapott a Copper letétkezelési rendszerében

A Ripple dolláralapú stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos lépést tett az intézményi elfogadottság felé. A digitális eszközinfrastruktúrát kínáló Copper felvette a tokent saját Stablecoin Rewards Programjába, így a professzionális piaci szereplők már biztonságos letétkezelési környezetben tarthatják az RLUSD-t, miközben hozamlehetőséghez is hozzáférhetnek.
2026. 05. 22. 16:30
Megosztás:

Visszatérhetett a befektetői optimizmus a lakossági ügyfelek körében

Jelentős kilengéseket mutatott az elmúlt egy évben a K&H Értékpapír befektetői hangulatindexe. Az optimista befektetők aránya az éves átlagos 49 százalékról március végére 20 százalék közelébe esett, miközben a pesszimisták aránya átmenetileg az 50 százalékot is meghaladta. Az elmúlt hetekben ugyanakkor gyors hangulatjavulás következett: az optimisták aránya ismét 50 százalék fölé emelkedett, a pesszimistáké pedig 20 százalék alá csökkent.
2026. 05. 22. 16:00
Megosztás:

Amerikai Bitcoin-tartalék: 1 millió BTC-t halmozhatna fel az USA 2030-ig

Az Egyesült Államok újabb történelmi lépést tehet a Bitcoin intézményes elfogadása felé. Egy frissen benyújtott törvényjavaslat akár 1 millió BTC stratégiai tartalékba helyezését is lehetővé tenné 2030-ig, miközben a lefoglalt kriptoeszközök kezelését, a tárolási szabályokat és az állampolgári önrendelkezési jogokat is új alapokra helyezné.
2026. 05. 22. 15:30
Megosztás:

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között Magyarországon, egyre több hetven év feletti ember kerül ebbe az élethelyzetbe - állapította meg felmérésében a Február Harmadika Munkacsoport, amely pénteken ismertette jelentését Budapesten.
2026. 05. 22. 15:00
Megosztás: