Új óvoda épül Veszprémben

Új óvoda alapkövét tették le Veszprémben, az intézmény 1,2 milliárd forintból épül. A keddi ünnepségen a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára azt közölte, hogy a beruházás az országban másodikként valósul meg az óvodafejlesztési programban.

Új óvoda épül Veszprémben

Soltész Miklós elmondta, az első evangélikus óvoda Kecskeméten épült a programban, a veszprémi jövő ősztől fogadja a gyermekeket. Hozzátette, az Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda a régi, korszerűtlen óvodaépület helyén épül fel egy mintegy négyezer négyzetméteres telken.

Az államtitkár felidézte: a korábbi évtizedekben komoly kiállás kellett ahhoz, hogy egyházi fenntartású intézmények jöhessenek létre.

Mint mondta, elődeink küzdelme alapozta meg azt, hogy mára országszerte 250 ezer gyermek járhat keresztény felekezet által fenntartott intézménybe.

Nagy eredménynek nevezte, hogy az országban 270 óvoda épült vagy bővülhetett az óvodafejlesztési program révén.

Az alapkő okirat szövegében ez áll: a Veszprémi Evangélikus Egyházközség 2011-ben kapta meg Veszprém várostól használatba a korábbi, 1981-ben épült, most lebontott épületet. Ebben iskola működött 2006-ig, majd óvodává alakították át. Ebben az épületben működött az Örömhír Evangélikus Keresztyén Óvoda 2023 júniusáig, míg a régi épületet felszámolták, helyette teljesen új épül.


Banki pályára lépnek a stabilcoinok: a LayerZero és az Anchorage összeköti a blokkláncokat

Egy gyors blokkláncos utalás önmagában kevés ahhoz, hogy egy bank vagy egy globális fizetési szolgáltató stabilcoint építsen a működésébe. A LayerZero szerint a tömeges elterjedéshez ellenőrizhető tartalékok, egyértelmű jogi felelősség és szabályozott kibocsátás is kell. Az Anchorage Digitallal kötött megállapodása azt mutathatja meg, hogyan találkoznak ezek az elvárások a blokkláncok közötti átjárhatósággal.
2026. 09. 24. 03:00
Megosztás:

Visszatekerték a kocsid kilométeróráját? Itt a megoldás, kihez lehet ezzel fordulni!

A carVertical európai használtautó-vásárlók körében végzett új felmérése szerint a legtöbben nem tudják, hogyan járjanak el, ha kiderül, hogy egy autó kilométeróráját visszatekerték: bizonytalanok abban, kihez fordulhatnak, nem számítanak arra, hogy visszakapják a pénzüket, és sokan azzal sincsenek tisztában, hogyan kezelik az adott ország hatóságai a kilométeróra-csalást, illetve milyen jogszabályok vonatkoznak rá.
2026. 09. 24. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt - A nyugdíjasok az érintettek 65 év fölött

A 13. havi nyugdíj mellé 2026-ban megérkezett a 14. havi nyugdíj is. A név azonban könnyen félreérthető: idén a 14. havi juttatás még csak a havi nyugdíj negyedével volt egyenlő. Mutatjuk, kinek járt a két kifizetés, mennyi pénzt jelentett, és miért nem önmagában a 65. születésnap dönt a jogosultságról.
2026. 09. 24. 01:00
Megosztás:

Mikor túlárazott egy szerződés? Így működik az átvilágítás

Az elmúlt időszakban az „átvilágítás” a közbeszéd egyik gyakran használt fogalmává vált. Állami és önkormányzati társaságok, intézmények korábbi működésének, gazdálkodásának vagy szerződéseinek felülvizsgálatáról rendszeresen hallhatunk. De mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? Ezt segít megérteni Siti Johanna (indexképünkön), a BDO Business Advisory Services vezetője.
2026. 09. 24. 00:01
Megosztás:

Zuhan a Netflix részvény: a YouTube már a nappaliban is elveszi a nézőket?

A Netflix papírjai szeptemberben 11 százalékot veszítettek értékükből a megadott piaci adatok szerint. A befektetők egyre szigorúbban mérik, hogy a streamingóriás mennyi időre tudja a képernyő elé ültetni előfizetőit. Ebben a versenyben pedig már nemcsak más fizetős szolgáltatásokkal, hanem a Google YouTube-jával is szembe kell néznie.
2026. 09. 23. 23:00
Megosztás:

Megtorpant a Bitcoin 87 ezer dollárnál: most a 83 600 dolláros támasz a tét

A bitcoin szeptember 23-án rövid időre 87 ezer dollár fölé kapaszkodott, majd 85 ezer alá csúszott. A korábbi emelkedést sok shortpozíció kényszerű zárása is hajthatta; most az derülhet ki, hogy a vevők e nélkül is képesek-e megtartani az árfolyamot.
2026. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás:

Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac

A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
2026. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában

A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
2026. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Emelkedő költségek miatt újragondolják felhőstratégiájukat a magyar cégek

Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
2026. 09. 23. 15:30
Megosztás:

Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól

A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
2026. 09. 23. 15:00
Megosztás:

Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben

Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
2026. 09. 23. 14:30
Megosztás:

Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás: