Újabb adókönnyítés segítheti a kockázati tőkebefektetéseket

Egy, a napokban kijött új törvényjavaslat alapján magánszemélyek adómentesen fogják tudni az általuk megalkotott szoftvert, szabadalmat vagy más szellemi alkotást vállalkozásuknak átadni. A várhatóan januártól hatályba lépő szabály – a tavaly elfogadott adóelőnyökkel együtt – remélhetőleg újabb lökést fog adni a start-upokba történő kockázati tőkebevonásoknak. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője ismerteti a részleteket.

Újabb adókönnyítés segítheti a kockázati tőkebefektetéseket

A kockázati tőkebefektetések egyik kedvelt célpontja a kezdeti szakaszban járó technológiai újítások, szoftverek vagy szellemi alkotások finanszírozása azzal a céllal, hogy azokból a piacon eladható termék jöjjön létre. A szellemi alkotásba történő befektetés pillanatában a tőkebefektető sokszor még csak egy megálmodott jövőképhez ad finanszírozást egy, a technológia megalkotójával egyeztetett árazás és feltételrendszer alapján.

Az ilyen ügyletek logikája, hogy a technológia vagy szellemi alkotás megalkotója (nevezzük alapítónak) és a tőkebefektető közös céget hoznak létre, amelybe az alapító találmányát, technológiáját, alkotását viszi be (általában tőkeapportként), míg a tőkebefektető a cégnek pénzbeni tőkejuttatást ad. Azzal, hogy a tőkebefektető a közös cégbe tőkerészesedéssel beszáll, lényegében felértékeli az alapító által bevitt alkotást. Egy példával érzékeltetve ezt: ha egy közös vállalkozásba az alapító 50%-os tulajdonrész ellenében beviszi az általa kifejlesztett technológiát és a tőkebefektető a fennmaradó 50%-os tulajdonrészért cserébe 500 millió Ft tőkét ad, ezzel lényegében az alapító által bevitt szellemi alkotás 500 millió Ft-ra felértékelésre kerül. 

Az adózási probléma 

„Míg a fenti példában az alapítónak valószínűleg nagyon imponál, hogy egy fejlesztés kezdeti szakaszában álló technológia vagy ötlet magas értékre felértékelésre kerül, addig ez adózási szempontból fejfájást okoz” – mondja el Gondi Anilla, a Jalsovszky ügyvéde. Az adótörvények ugyanis a szellemi alkotás apportját úgy kezelik, mintha a technológiát vagy az alkotást az alapító a társaságnak eladta volna és az így megszerzett bevételt (amely egy 500 millió Ft értékű üzletrészben testül meg) az apportálás pillanatában megadóztatják. Ez pedig több szempontból is problémás. Egyrészt ugye apportáláskor az alapító nem jut hozzá pénzhez, így nincs miből ezt az adót megfizetnie. Másrészt, az értékelés egy hipotetikus, a jövőbeni kilátásokat is magába foglaló üzleti elképzelésen alapul, korántsem biztos, hogy az így kalkulált 500 millió Ft-os üzletrészérték a jövőben valóban realizálhatóvá válik. 

Mi várható januártól?

Egy, a napokban benyújtott jogszabálymódosítás jövő januártól valószínűsíthetően meg fogja szüntetni ezt az adózási gondot. Az elképzelés szerint ugyanis a jövőben szellemi termékek magáncégekbe való apportálása adómentessé válik és adófizetési kötelezettség csak a részesedés értékesítésének a pillanatában merül fel. Azaz a fenti példában az az ügylet, amikor a közös vállalat alapításakor az alapító a találmányát, technológiáját 500 millió Ft értékű tőkejuttatásként átadja a közös cégnek, nem hoz létre adókötelezettséget – függetlenül attól, hogy a technológia milyen értékelés alapján, milyen könyv szerinti értéken kerül be a cégbe. Esetleges adófizetésre majd csak exitkor kerül sor. Ráadásul, ha az apportálásra 500 millió Ft-os értéken került sor, de később ezt az üzletrészt a kiszálláskor a végső vevő csak 300 millió Ft-os értéken fogja megvásárolni, akkor az adókötelezettség csak a 300 millió Ft után merül fel – mégpedig akkor, amikor ennek megfizetésére az alapítónak már pénze is van.

Ez az új adózási megközelítés üzletileg is jól tudja leképezni a kockázati tőkebefektetések logikáját.

Idéntől már a kulcsmunkavállalók részesedésszerzése sem adóköteles

A januártól várhatóan bevezetendő új adószabály folytatja azt a logikát, amellyel a jogalkotó adózási oldalról is támogatni kívánja a kockázati tőkebefektetéseket és el kívánja törölni az ezek útjában álló merev adószabályokat. Idén januártól ugyanis már lehetőség van arra, hogy start-up cégek adómentesen adjanak részesedést a kezdeti szakaszba bevont kulcsmunkavállalóiknak és vezetőiknek. Hasonlóan a most napvilágra került törvénymódosításhoz az ilyenkor ingyenesen vagy piaci érték alatt megszerzett részesedések adózására is csak exitkor fog sor kerülni. 

„Most, hogy már adózási akadályok sem hátráltatják a kockázati tőkebefektetéseket, az igazi kihívás az olyan új ötletek megalkotása marad, amelyekben kockázati tőkebefektetők megtalálják az üzleti potenciált” – zárja a Jalsovszky szakértője. 

Ezek a legjobb kriptó befektetési nyereségek 1 hét alatt - melyik a legígéretesebb most?

A kriptopiac ezen a héten megint megmutatta, miért veszélyes és ellenállhatatlan egyszerre: néhány nap alatt elég volt egy narratíva, egy tokenégetés, egy AI-sztori vagy egy NFT-brand körüli újraéledő lelkesedés, és a kereskedők máris azt kérdezték egymástól, vajon melyik lehet a legjobb kriptovaluta befektetés a következő körben.
2026. 05. 03. 17:00
Megosztás:

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás: