Újabb rekordévet zárt a Waberers

Újabb rekordévet zárt a Waberer's International Nyrt. tavaly, árbevétele 4,6 százalékkal 711 millió euróra, nettó eredménye 53,6 százalékkal 29,7 millió euróra emelkedett - ismertette Tóth Szabolcs gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettes, a nemzetközi fuvarozó, logisztikai szolgáltató vállalat sajtótájékoztatóján pénteken Budapesten.

Újabb rekordévet zárt a Waberers

Barna Zsolt elnök-vezérigazgató hozzátette: a kihívásokkal teli környezet ellenére a jól sikerült 2023-as év után a társaság igazgatósága részvényenként 120 forintos, az előző évi 100 forintot meghaladó mértékű osztalék kifizetését javasolja az áprilisban esedékes éves közgyűlésén. A Waberer's EBIT (üzemi) eredménye 17 százalékkal 42,8 millió euróra, míg EBITDA eredménye 14,8 százalékkal 95,6 millió euróra bővült tavaly, ezzel mindkét mutató esetében rekordszintet értek el.

A legfőbb piacaiknak számító nyugat-európai és magyarországi régió termelési és fogyasztási adatai stagnáltak egész évben, vagy enyhén csökkentek, ennek ellenére sikerült rekordévet zárni - jegyezte meg.

Barna Zsolt emlékeztetett, hogy a csoportot a közép- és kelet-európai régió elsőszámú komplex logisztikai szolgáltatójává tervezik építeni 2027-re, amikor 1163 millió euró árbevétellel számolnak. A tervezett beruházási igény 2027-ig 105 millió euró.

Tóth Szabolcs közölte: idén 800 millió eurót megközelítő árbevétellel és a tavalyihoz hasonló, 40 millió euró feletti EBIT (üzemi) eredménnyel számolnak.

Ismertette: a Waberer's stratégiájának fókuszában a szerződéses logisztika (RCL) tevékenység áll, melynek árbevétele 5,2 százalékkal 209,8 millió euróra, míg EBIT eredménye 37,3 százalékkal 15,3 millió euróra emelkedett 2023-ban. A szegmens árbevétel-növekedése az autóipari és petrolkémiai gyártástámogató logisztika bővülésének, valamint a sikeres ügyfélakvizícióknak köszönhető.

Az üzletágak közül a fuvarozás és szállítmányozás (ITS) 2023-as árbevétele 2,8 százalékkal 437,3 millió euróra nőtt, miközben EBIT-je 9,7 százalékkal 8,9 millió euróra csökkent. A szegmens annak ellenére volt képes az előző évit megközelítő eredmény elérésére, hogy az általános európai fuvarozási keresletcsökkenés miatt az azonnali piacon fokozódó árversennyel, és az előző évinél hosszabb és koncentráltabb nyári gyárleállásokkal kellett megküzdenie. Mindezt azonban ellensúlyozta a kiemelt ügyfelek stabil kereslete.

A Waberer's biztosítási üzletágának árbevétele 82,4 millió euró (+17,7 százalék), míg EBIT eredménye 18,6 millió euró (+19,3 százalék) volt 2023-ban. Az üzletág 2023-ban 22 százalékkal bővítette szerződésállományát - emelte ki.

A társaság raktárkapacitása 250 ezer négyzetméter, hatezer dolgozója van, 2900 saját kamionnal rendelkezik. 2027-ig a meglévő budapesti, ecseri, debreceni raktárbázisok mellé legalább 3 saját raktárt terveznek építeni Budapesten és a főbb vidéki ipari központokban.

Tóth Szabolcs elmondta, hogy a vállalat két jelentős akvizíciót is bejelentett 2023-ban: egyrészt a vasúti logisztikában meghatározó szereplő PSP (Petrolsped) csoport, valamint a szerbiai MDI disztribúciós társaság többségi részesedésének megvásárlását. Ezek a fejlesztések és felvásárlások első eredményei már 2024-ben láthatóak lesznek - mondta. Kérdésre elmondta, hogy minden ágazatnak, szállítási távolságnak lesz zéró emissziós változata, jelenleg vannak elektromos járműveik, és aktívan dolgoznak hidrogén-fejlesztéseken is, a jövőt a különböző technológiák párhuzamos alkalmazásában látják.

Barna Zsolt megjegyezte, hogy az cég részvényárfolyama továbbra is alulértékelt, már három független elemzőcég is a jelenleginél magasabb (4800 forint, valamint 5367 forint) célárral vételt ajánl.

A Waberer's részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A papír csütörtökön 3680 forinton zárt, az elmúlt egy évben a részvény árfolyama 1790 forint minimumot és 3940 forint maximumot ért el.


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: