Újra közelít az egyensúlyi árakhoz a lakáspiac

Új adalékokkal szolgált a tavaly kezdődött lakáspiaci fordulat mélységének és várható lefutásának megítéléséhez a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb lakáspiaci jelentése. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint közülük a legfontosabb az, hogy már a múlt év végére látványosan, ugyanakkor nominális árzuhanás nélkül csökkent a lakások túlértékeltsége, ez pedig megalapozhatja azt a reményt, hogy már jövőre megindulhat a kereslet élénkülése.

Újra közelít az egyensúlyi árakhoz a lakáspiac

Az MNB májusi lakáspiaci jelentésében közölt – jobbára még előzetes – adatok szerint 2022-23 fordulóját a megtorpanás utáni kivárás jellemezte. A múlt év végére megállt a lakásárak átlagának akkor már kilencedik éve tartó növekedése, a harmadik negyedévben 1,6%, a negyedikben már 3,6% volt a csökkenés. A megtorpanást mutatja a kereslet zuhanása is: az eddigi adatok szerint, 2022-ben összesen mintegy 142 ezer adásvételt köthettek, ami 19 százalékos visszaesést jelent az előző évhez képest. Ez jellemezte az új év kezdetét is: 2023 első negyedében 43 százalékkal kevesebb tranzakciót regisztráltak, mint egy esztendővel korábban. A jelentés kiemeli, hogy a január-márciusi adásvételek száma ennél alacsonyabb utoljára 2013-ban, a lakáspiaci ciklusforduló idején volt.

Az összkép mellett egyes részleteket is bemutat a jelentés. Így közölnek adatot arra vonatkozóan is, hogy a tavaly év végi átlagos árcsökkenés mögött miként differenciálhatta az ármozgást például a rezsifélelem. Az MNB szakembereinek becslése szerint az átlag alatti gázfogyasztású lakások ára ebben a negyedévben is nőtt 1,2 százalékkal, míg a kedvezményes kategórián túl fogyasztóké 1,3 százalékkal csökkent. Az átlagolás e mellett azt is elfedte, hogy a múlt év végi árcsökkenés erős területi eltérésekkel zajlott: míg a fővárosban 1,1%, a vidéki városokban 2,9%, addig a községekben 6,6% volt a mérséklődés.

E különbségekbe belejátszott az alkuk egy esztendeje ismét növekvő szerepe is. Az árak "menet közbeni korrekciója" tovább erősödött az idei első negyedévben. A jellemző alkumérték október-decemberről január-márciusra a fővárosban 3,2-ről 3,5 százalékra, míg vidéken 5,2-ről 5,5 százalékra nőtt.  E mellett a vevők is többet engedtek: a hirdetés ideje alatt Budapesten 2,9 helyett már 4 százalékkal, vidéken pedig 3,5 helyett 4,4 százalékkal csökkentették az ár-igényeiket.

Vannak azonban olyan részletek is, amelyek kifejezetten meglepőek. Ilyennek látszik, hogy a kereslet csökkenése ellenére 2023 első negyedévében csupán 2,3 hónap volt a tipikus értékesítési idő, szemben az egy évvel korábbi 2,7 hónappal. Ráadásul – e mutató szerint – minden kategóriában gyorsabbá vált a lakások eladása: a családi házaknál 3,2 hónap helyett 2,9, a nagyobb társasházi lakásoknál 2,2 helyett 1,5, a kisebbeknél 2,9 helyett 2,5, míg a paneleknél 1,6 helyett 1,5 hónap kellett a megfelelő vevő megtalálásához. Váratlan lehet az is, hogy 2023 első negyedévének tranzakciói átlagosan 3,8 százalékos árnövekedést jeleznek, miközben Budapesten folytatódott a csökkenés (-1%). E furcsaságok kapcsán Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője két dologra is felhívja a figyelmet. Egyrészt a jelentés alapjául szolgáló piaci adatok igen szűk körűek. Másrészt az átlagok azt is elfedhetik, ha az adott piaci helyzetben átmenetileg megváltozott a kínálat, így a forgalom összetétele is. Példaként említi, hogy az eladási idők rövidülése mögött állhat az is, hogy egy általános rossz hangulatban a nehezebbnek látszó tranzakciókat talán el sem indítják. Azaz, inkább csak azok kezdenek el hirdetni, akiknek nagyon sürgős az eladás, vagy olyan lakásuk van, amiről tudják, hogy a körülményektől függetlenül is kapós lesz.

Valkó Dávid azt tartja a jelentés legfontosabb megállapításának, hogy az elmúlt év második felében gyorsan csökkent a lakások túlértékeltsége, s összeomlás nélkül, jellemzően csak lassan mérséklődő nominális árak mellett közelítettünk az egyensúlyi állapothoz. A lakások túl-, illetve alulértékeltsége azt mutatja, hogy a piacon kialakuló árak hogyan követik a különféle makrokörnyezeti fundamentumok által becsült árszintet. Ebből a szempontból az elmúlt húsz évben 2014 őszén volt a legjobb üzlet lakásba fektetni, ugyanis akkor az átlagos árak bő 18 százalékkal voltak alacsonyabbak a reálisnál. Ezt az alulértékeltséget aztán folyamatosan csökkentette a lakáspiaci fellendülés, míg 2019-20 fordulója körül az árak már az egyensúlyi állapotot is maguk mögött hagyták. Egy nagyon gyors felértékelődési szakasz kezdődött: egy esztendő múlva, 2021 elején már a reálisnál 9,6 százalékkal magasabb árakon forogtak a lakások. A túlértékeltség 2022 elején a 19,4 százalékot is elérte, majd a második negyedévben 26,6 százalékkal ért a csúcsra. Ez csökkent az év végére 9,1 százalékra. (A fővárosi ingatlanok túlértékeltsége ez alatt 10,1-ről 2,8 százalékra mérséklődött.) Valkó Dávid szerint, ha ez a folyamat folytatódik, akkor a bérinfláció segítségével, bár alacsony forgalom mellett, de viszonylag stabil árakkal is gyorsan eltűnhet a túlértékeltség a lakáspiacról. Sőt, megjelenhet az az alulértékeltség, ami akár már a jövő évtől megmozdíthatja a keresletet.

Vége a gázfűtésnek és a fafűtésnek Magyarországon - ez jön helyette

A fosszilis energiahordozók árának állandó emelkedése, valamint az ezekből fakadó környezeti terhelések következtében mind nagyobb szükség van a megújuló energiaforrások és az intelligens vezérlési megoldások bevezetésére a fűtési és hűtési rendszerekben.
2025. 08. 22. 01:00
Megosztás:

Itt a döntés! A nyugdíjas élelmiszer utalvány furcsa címletei

Közel 70 milliárd forint értékben kapnak élelmiszer-utalványt az idős korúak, melynek címleteiről is döntés született.
2025. 08. 22. 00:01
Megosztás:

Eredményes volt az augusztus 20-i vasúti forgalom lebonyolítása

Az ünnepi hétre megerősített kapacitásokkal és ügyelettel készült a MÁV-csoport és az augusztus 20-i ünnepi forgalmat eredményesen bonyolította le a társaság - közölte Hegyi Zsolt vezérigazgató csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Romlott a fogyasztói hangulat az euróövezetben

Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat augusztusban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
2025. 08. 21. 22:00
Megosztás:

Továbbra is a Yettelé a leggyorsabb magyarországi mobilhálózat

A tavalyi második fél év után 2025 első hat hónapjában is a Yettel nyújtotta a leggyorsabb mobilinternetes hozzáférést Magyarországon az Ookla Speedtest Intelligence valamit a szelessav.net országos összesített átlagsebesség-mérései alapján - közölte a mobilszolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 21:00
Megosztás:

Debrecenben ismét megrendezik a Farmer-Expót

Harmincnegyedik alkalommal rendezik meg az idén augusztus 28-30. között Debrecenben a Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást, amelyen az agrárium szinte minden ágazata képviselteti magát - jelentették be a szervezők a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) Böszörményi úti campusán.
2025. 08. 21. 20:00
Megosztás:

Ingatlanpiaci árrobbanást hozhat az állami Otthon Start program

Több ezer lakásvásárló rohamozza a bankokat egyszerre Szeptember 1-jén indul az államilag támogatott Otthon Start program, amely fix 3 százalékos kamattal kínál lakáshitelt. A Banknavigator.hu szerint példátlan az érdeklődés: a hitelkeresések száma nyolcszorosára nőtt a bejelentés óta. Csongrádi Richárd pénzügyi szakértő szerint az árak akár 20–30 százalékkal is emelkedhetnek, ezért aki vásárolni tervez, annak érdemes mielőbb lépnie. A jogosultsági feltételek rugalmasabbak a korábbiaknál, de az adminisztráció összetett és időigényes. A maximum vételár lakásnál 100, családi háznál 150 millió forint. A program várhatóan jelentős hatást gyakorol a lakáspiacra, különösen Budapesten, ahol egyes kerületeken már most 65 százalékkal nőtt a kereslet.
2025. 08. 21. 19:00
Megosztás:

400 millió forintot fizettek be a vállalkozások önkéntesen az adategyeztetési kampányban

Még szélesebb körben folytatódtak az online számla- és pénztárgépadatok, valamint az áfabevallások eltérését tisztázó adategyeztetési eljárások, a 200 céget megszólító kampány hatására csaknem 400 millió forint hiányzó áfa került vissza a költségvetésbe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Jövő héten indul a VI. Boglart fesztivál

Augusztus 27-én megnyitja kapuit a Boglart fesztivál és tábor a balatonboglári Babel Campben. Az augusztus 30-ig tartó fesztiválon 20 különféle népzenei és világzenei formáció lép fel, zenészek érkeznek Horvátországtól Chileig. A koncertek, a népzenei tábor és a szakmai showcase mellett idén több családi programmal is készülnek a szervezők, hogy a legkisebbek is felhőtlenül szórakozhassanak.
2025. 08. 21. 17:31
Megosztás:

A Bitcointól a Ripple-ig: az Okalio Mining új korszakot nyit a többdevizás felhőbányászatban!

A globális kriptopiac robbanásszerű növekedésével a bányászat már nem csupán a technológiai guruk és nagyvállalatok kiváltsága.
2025. 08. 21. 17:00
Megosztás:

E-sport fogadási lehetőségek a Verde magyar játékosok számára

Az elmúlt három évben a kiberport Magyarországon túllépett a niche hobbi kategóriáján, és az online fogadások népszerű irányzata közé emelkedett.
2025. 08. 21. 16:58
Megosztás:

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés

2025 első felében is nőtt a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés - áll az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága csütörtöki közös közleményében.
2025. 08. 21. 16:00
Megosztás:

K&H: a magyar kkv-k közel kétharmada tervez fizetésemeléssel a következő 12 hónapban

Ismét közelítik az egy éve mért értékeket a béren kívüli juttatások alkalmazása tekintetében a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai.
2025. 08. 21. 15:00
Megosztás:

Barátság kőolajvezeték: elhatározás nélkül nem lesz átállás

A háború kitörését követően nem először jelenik meg olyan hír a Barátság kőolajvezetékről, hogy ukrán dróntámadás miatt leállt a szállítás. Azt nehéz megítélni, hogy ezek a támadások mennyire szándékosan a MOL nyersolaj ellátását célozták.
2025. 08. 21. 14:00
Megosztás:

Enyhén emelkedett az euróövezeti bérdinamika

Az elmúlt két nap makrogazdasági adatai közül az euróövezeti bérdinamika enyhe emelkedése – 3,4-ről 3,7%-ra – emelhető ki, illetve a Fed kamatmeghatározó üléséről készített jegyzőkönyv, amelyből az derült ki, hogy a döntéshozók többsége a felfelé mutató inflációs kockázatokat fontosabbnak tartja a negatív munkapiaci kockázatoknál.
2025. 08. 21. 13:00
Megosztás:

A mentők 160 embernek nyújtottak segítséget a fővárosi rendezvényeken

Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.
2025. 08. 21. 12:00
Megosztás:

Kedden és szerdán is gyengélkedtek az amerikai indexek

Kedden csak a Dow Jones tudta megőrizni az értékét, az S&P 500 és a Nasdaq Composite is – a technológiai részvények gyengélkedése miatt – veszített értékéből. 3,5%-os csökkenéssel a nagy vesztesek között volt az Nvidia.
2025. 08. 21. 11:00
Megosztás:

A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon

Kedden kivétel nélkül emelkedtek a főbb európai indexek. A pénteki Trump-Putyin csúcstalálkozó óta óvatos optimizmus látszott az európai piacokon, amit a fegyvergyártók ellentétes irányú csökkenő trendje kísért.
2025. 08. 21. 10:00
Megosztás:

Altcoinok előretörése: Az ETH, SOL és BNB lekörözi a Bitcoint a kriptopiaci fellendülésben

Miközben a globális tőkepiacokon továbbra is óvatos a hangulat, a kriptopiacon új erőviszonyok körvonalazódnak. A bitcoin csak mérsékelt emelkedést mutatott a legutóbbi mélypontok után, míg az Ethereum, a Solana és a Binance Coin látványosabb ugrást produkált. Mindez arra utal, hogy egy új „altcoin szezon” lehet a küszöbön — igaz, ez a ciklus egészen más lehet, mint a korábbiak.
2025. 08. 21. 09:00
Megosztás:

Több milliós megtakarítás: még ingatlanár-robbanáskor is verhetetlen lesz a 3 százalékos lakáshitel

Induláskor közel negyedével alacsonyabb törlesztőrészlete lesz a 3 százalékos Otthon Start hitelnek, mint a legjobb piaci ajánlatnak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Gergely Péter, a portál pénzügyi szakértője szerint még egy extrém, 20 százalékos ingatlanár-emelkedés esetén is legalább 10 százalékos előny marad az adósoknál, ami több millió forintos megtakarítást jelent a futamidő végére.
2025. 08. 21. 07:11
Megosztás: