Újratervezés a beszerzésben

A járvány hatására felértékelődött az előrejelzések szerepe, a rugalmasság és az „out of the box” gondolkodás, ezért minden eddiginél többet adott a résztvevőknek a Beszerzői Bár 3.0. Az idén harmadik alkalommal megrendezett eseményen a telekommunikációtól kezdve a bankszektoron át az autógyártásig több mint 40 iparág beszerzési vezetője képviseltette magát. A beszerzes.hu által szervezett rendezvény a szakma egyik legjelentősebb eseménye, amely során száz beszerzési vezető oszthatta meg a tapasztalatait és tudását a szakmabeliekkel.

Újratervezés a beszerzésben

A harmadik alkalommal megrendezett Beszerzői Báron a legerősebb gazdasági szektorok képviseltették magukat: gyártó vállalatok mellett telekommunikációs cégek, a bankszektor, az energetika és a gyógyszeripar beszerzési vezetői vettek részt az eseményen – mondta Südy György, a beszerzes.hu alapítója. Több mint 60 cég vezető munkatársa cserélt tapasztalatokat a kerekasztal-beszélgetéseken, amelyek tanulságait a terület egy-egy kiváló szakértője foglalta össze.

A következő másfél év továbbra is az ellátási probléma kezeléséről szól majd, azonban az elmúlt időszak tapasztalatai alapján fel kell készülnünk a jövőre – mondta Kohuth Zorán, a Grundfos Global senior purchasing excellence menedzsere. Kiemelte, a költségcsökkentésen túlmutató beszerzés fontos feladata az értékteremtés: hozzájárulhat az értékesítés növeléséhez, a készlet csökkentéséhez, részt vehet az innovációkban, és segítheti a vállalat károsanyag-kibocsátását az európai célkitűzésekkel összhangba hozni. Ezek eléréséhez stratégiai szempontból fontos a beszerzőnek ápolnia a beszállítói kapcsolatokat és a kiválasztásnál a károsanyag-kibocsátást mérhetővé tenni.

Szektortól függetlenül új kihívások előtt áll a szakma: míg korábban az volt a kérdés, hogy a beszerző mennyit tud alkudni a megadott árból, mára arra keressük a választ, hogy az ár mennyivel ne emelkedjen – hangsúlyozta Lukács Róbert, a BorgWarner senior supply chain menedzsere. Az elmúlt időszakban többek között az alumínium, az acél, a réz és a polimer ára drágult, az elszálló alapanyagárakra azonban hosszú távon, akár két évre is be kell rendezkedni. Ráadásul nincs egyértelmű iránymutatás: minden iparágban más jelenthet megoldást: segíthetnek a hosszútávú lekötések, az alternatív alkatrészek vagy új beszállítók alkalmazása, de lehetséges az is, hogy kevesebb beszállítóval jobb árelőny érhető el.
 
A chiphiány is várhatóan fennáll a jövő év végéig, azonban a gyártást folyamatosan biztosítani kell, így fontos annak a felmérése, hogy nagyobb mennyiség lekötése milyen kockázatokkal jár a vállalat számára – emelte ki Acsádi József, a Vincotech logisztikai menedzsere. Hozzátette, kreatívnak kell lenniük a beszerzőknek, hiszen többek között a jelenlegi termékek áttervezése hidalhatja át a problémát.
 
A csomagolóanyagok ára is folyamatosan emelkedik, ráadásul a drágulás végét sem látni még – foglalta össze a tanulságokat Berényi Szabolcs, a Hanon Systems európai indirekt beszerzési menedzsere. Ezért, minden eddiginél fontosabb az újratervezés, az alternatív csomagolóanyagok és az új koncepciók alkalmazása. Az energiabeszerzés területén sem volt felkészülve a szakma a jelenlegi dinamikus piaci elmozdulásra, így a megszokott beszerzési stratégiákat is át kell fogalmazni: felértékelődött a piaci előrejelzések szerepe, és a beszerzők döntéseinek támogatásához érdemes külső szakértőket bevonni.
 
A piaci turbulencia kezelésére minden eddiginél fontosabb az árinformációk megszerzése Soos Viktor, a Budapest Airport beszerzési és logisztikai vezetője szerint. Bár fizetős adatbázisokat kevesen használnak, a korábbi tenderek, eljárások és elérhető ingyenes adatok összesítése így is nagyban támogatják az előrejelzések elkészítését. A cégen belüli együttműködés, az informatív ajánlatkérések és a piaci konzultációk mellett a megbízható beszállítói kapcsolatok segítik a beszerzőket a tájékozódásban.

Kihívást jelent az is, ha egy nagyvállalat startup cégtől szerezne be új terméket vagy szolgáltatást – emelte ki Pézsa Noémi, a Vodafone beszerzési vezetője. A különböző cégkultúrák közötti együttműködéshez hidat kell teremteni a generációk között, és a bizalom kiépítésére is szükség van. A problémára megoldást jelenthet az, ha aggregátor cégeket alkalmaz a vállalat, vagy a kockázatelemzésnél a kis cég helyett a mögötte álló kockázati befektetőt vizsgálja a beszerző.

Bár a beszerzés célja a későbbiekben felmerülő kockáztok előszűrése, az arany középutat nehéz meghatározni a due dilligence területén – foglalta össze a kerekasztal-beszélgetésen elhangzottakat Gréczi Milán, a Raiffeisen Bank beszerzési és költség kontrolling vezetője. A beszállítói átvizsgálás folyamatát befolyásolhatják a cégkultúra, a beszerzés tárgya, komplexitása és volumene, így fontos a rugalmas rendszerek kiépítése, amely eredményeképpen az alkalmassági feltételeknek megfelelő beszállítói kör vehet részt a beszerzési eljárásban.

A munkavégzés jövője egyértelműen hibrid, bár szektortól, divíziótól és területtől is függ az, hogy milyen arányban dolgozhatnak otthonról a beszerzők – foglalta össze Pécs László, a Project Excellence ügyvezetője. A pandémia kitörése óta a stabil csapat szerepe felértékelődött, a vezetőknek megoldást kell találniuk a fluktuációra és az irodába való visszatérésre is – mutatott rá Hollósi Andrea, a Telenor beszerzési, logisztikai és üzemeltetési igazgatója. Kiemelte, hogy a megszokott gyakorlatok helyett a vezetőknek rugalmasan az egyéni helyzetekre egyéni válaszokat kell adniuk. Miután a munkahelyeken a dolgozók személyes motivációi előtérbe kerültek, az olyan kezdeményezések segíthetik a beszerzők megtartását, mint a vezető nélküli csapatépítés, a „no work meeting” és az Y generáció bevonása a döntéshozatalba. Móritz Péter, a Robert Bosch regionális beszerzési igazgatója hozzátette, hogy a beszerzőket nem fogják leváltani a robotok, azonban a mesterséges intelligencia és a robotok egyre több területen támogatják a szakmát, ennek aránya iparáganként és vállalatonként változik. A beszerző feladata a magasabb hozzáadott érték irányába fog változni.

„Egyedülálló beszerzői esemény részesei lehettünk, melyet a szakmaisága és nagyszerű témaválasztása mellett nagyon jó hangulata is kiemelt a többi rendezvény közül” – mondta Héjjas János, a Manutan vezetője. Az üzemek, raktárak és irodák berendezésére 630.000 különböző terméket kínáló vállalat igazgatója hozzátette, „a Manutan-nál azon dolgozunk itthon és Európa szerte, hogy megkönnyítsük az indirekt felhasználású termékek beszerzését a kisebb és nagyobb vállalatok számára.”

„A Beszerzői Bár koncepció kidolgozásakor olyan találkozási alkalmat akartunk teremteni a beszerzési döntéshozóknak, ahol a szakmai legforróbb témáiról oszthatják meg egymással tapasztalataikat és nyerhetnek inspirációt más szakemberektől, mindezt csodás környezetben, finom ételek és italok mellett” – fejtette ki Südy György. A beszerzes.hu alapítója hozzátette, „rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy az ország nagyobb nagyvállalati beszerzési döntéshozói közösségét tudtuk összehozni. A siker kulcsa az a több mint 6000 fős beszerzői közösség, akik a beszerzes.hu és a hozzákapcsolódó közösségi média felületeken (LinkedIn, Facebook, Instagram) követnek bennünket.”


Jóval fagypont alatti hőmérsékleti értékeket mértek Székelyföld több településen

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet - mínusz 10,5 fokot - Csíkszeredában mérték.
2026. 11. 08. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás: