Valós környezetben tesztelhetik majd az egészségügyi MI és robotikai megoldásaikat az európai startupok és kkv-k

A TEF (Testing and Experimentation Facility) program célja, hogy egyszerűsítse a mesterséges intelligencia és a robotika megoldásainak tesztelését valós környezetben. A TEF program öt szakterületre fókuszál: egészségügy, ipar, mezőgazdaság, élelmiszeripar, energetika és intelligens városok. A Portugália által vezetett egészségügyi konzorcium most indította el első pályázati felhívását európai egészségügyi startupoknak és vállalkozóknak.

Valós környezetben tesztelhetik majd az egészségügyi MI és robotikai megoldásaikat az európai startupok és kkv-k

A mesterséges intelligencia (MI) és a robotika kulcsszerepet játszhat az európai népesség elöregedése és az egészségügyi munkaerőhiány jelentette kihívások kezelésében. 2050-re Európában a 80 évesek vagy annál idősebbek száma meghaladja majd a 48 milliót, így előtérbe kerülhetnek a betegek távfelügyeletét és a korai beavatkozást lehetővé tévő megoldások. Az MI alapú viselhető okoseszközök és érzékelők például folyamatos egészségügyi felügyeletet tesznek lehetővé, javítják a hatékonyságot és csökkentik az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő terheket.

Az elmúlt években jelentősen nőtt a mesterséges intelligenciát alkalmazó innovatív egészségügyi startupok száma. AHungarian Startup Report 2022 című jelentés szerint a magyar induló vállalkozások körében továbbra is a mesterséges intelligenciát használó vállalkozásokból van a legtöbb, több mint 20%-uk dolgozik az MI vagy gépi tanulás területén. A Dealroom startup adatbázisából kiderül, hogy Magyarországon több mint 90 működő MI startup és scaleup van, amelyek összértéke több mint 1,5 milliárd euró. A legnagyobb értékű magyar MI startupok közül néhányan az egészségügyi szegmensben tevékenykednek, köztük az EIT Health által is támogatott SemseApps és a Turbine.AI. 

Nyílt felhívás a mesterséges intelligencia és robotikai technológiát fejlesztő uniós startupok és kkv-k számára

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos innovációk nagy lehetőségeket rejtenek magukban, azonban számos tényező akadályozza gyakorlati megvalósításukat. Ilyenek a használatukban rejlő kockázatok és a bizalomhiány, valamint a piacra lépést támogató infrastruktúra hiánya, továbbá az, hogy szigorú tesztelésnek kell őket alávetni. A TEF Health célja, hogy egyszerűsítse az MI és robotikai megoldások valós környezetben történő hitelesítését és tesztelését. A februárban megnyílt első TEF Health felhívás keretében mesterséges intelligencia és robotikai technológiát fejlesztő startupok és kkv-k jelentkezését is várja az Európai Unió bármely országából.

A konzorcium élén a portugáliai Pedro Nunes Intézet áll. A konzorciumban részt vesz a Centro Hospitalar Universitário de Coimbra (CHUC), a portói Centro Hospitalar de São João, az Egészségügyi Minisztérium shared service irodája, a Portugál Egészségügyi Klaszter, valamint az EIT Health InnoStars, az Európai Unió szervének, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) részét képező EIT Health nyolc földrajzi területének egyike. Európai szinten a projektben 10 ország 52 szervezetéből álló konzorcium vesz részt, amelynek vezetője a berlini Charité Egyetemi Kórház.

„A projekt elsődleges célja, hogy elősegítsük a megbízható mesterséges intelligencia, illetve robotikai megoldások fejlesztését és piacra lépését. Ennek az együttműködésnek az egyik legfontosabb lépése, hogy létrehozzuk a gyakorlati tesztelésre alkalmas létesítmények hálózatát. Ezek a létesítmények fizikai infrastruktúrát, adatforrásokat, számítási képességeket, élő laboratóriumokat és laboratóriumi tesztelési lehetőségeket biztosítanak az egészségügyi innovátoroknak a nagyszabású, valósághű környezetben végezhető tesztekhez és kísérletekhez” – magyarázza Ricardo Pires, az EIT Health InnoStars egészségügyi közösségi vezetője.

A TEF-ek hálózatának létrehozása az Európai Bizottság kezdeményezése, amelyek célja a mesterséges intelligencia és a robotikai megoldások tanúsításának és tesztelésének egyszerűsítése. A tervek szerint ezek a nagyszabású kísérleti központok olyan fizikai és virtuális létesítményeket kínálnak, ahol a startupok és kkv-k támogatást kaphatnak legújabb, mesterséges intelligencián alapuló technológiáik valós környezetben történő teszteléséhez, validálásához és bemutatásához. A valós környezetet kórházak és az egészségügyben működő kutatási és fejlesztési laboratóriumok fogják biztosítani.

A TEF-Health amellett, hogy hozzájárul az uniós egészségügyi rendszerek hatékonyságának, rugalmasságának és fenntarthatóságának növeléséhez, célul tűzi ki az egészségügyi ellátás terén tapasztalható egyenlőtlenségek csökkentését, valamint a jogi, etikai, minőségi és együttműködési szabványoknak való megfelelés biztosítását.

A pályázati folyamat több szakaszból áll, beleértve a jogosultsági vizsgálatot, az értékelést és a portugál TEF-Health szolgáltatási katalógushoz való hozzáférés jóváhagyását. Az érdeklődő startupok és kkv-k a https://tefhealth.eu/call/call-1 weboldalon jelentkezhetnek, a pályázati felhívás dokumentumában ismertetett pályázati folyamatot követve. Az uniós tagállamokból származó kiválasztott startupok és kkv-k állami támogatásban részesülnek a validálási szolgáltatások piaci árából nyújtott kedvezmények formájában.

„Számos ígéretes magyar startup és kkv dolgozik MI és robotikai fejlesztéseken, de a tesztelés és a validálás követelményei jelentős kihívásokat jelentenek megoldásaik piacra vitelében. Ebben hozhat áttörést a TEF Health program, mely olyan lehetőségeket nyit meg a hazai cégek előtt, amelyek korábban nem álltak rendelkezésre. Ezek az innovatív startupok nemcsak arra kapnak esélyt, hogy valós környezetben tesztelhessék terméküket vagy szolgáltatásukat, hanem arra is, hogy az általuk kifejlesztett megoldások piacra kerüljenek és hozzájáruljanak az európai egészségügy helyzetének javításához is” – mondta el Békási Tamás, az EIT Health RIS üzletfejlesztési menedzsere.


A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás: