Varga Mihály adta át a Vajda-Papír új gyáregységét Dunaföldváron

A második gyáregységgel bővült a Vajda-Papír dunaföldvári papírgyára, a 16 milliárd forint összértékű, 15 hónapig tartó beruházás során elkészült új gyáregységet Varga Mihály pénzügyminiszter és Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója adta át. A világ egyik legmodernebb higiéniai papírüzeme az új alappapírgyártó-csarnokot, az alappapír-raktárat és a cellulóz tárolási- és előkészítési területeket is magába foglaló új gyáregységgel bővült. Az átadásakor Varga Mihály pénzügyminiszter egyebek mellett méltatta, hogy Magyarország újabb területen vált képessé az önellátásra, már a higiéniai papírtermékek gyártásához szükséges alappapír ellátás is biztosított. Kiemelte: a jól megválasztott beruházások hozzájárulnak az egész ország ellenállóképességének növeléséhez. A Vajda-Papír beruházása 50 új munkahelyet hoz létre a meglévő 600 munkahely megőrzése mellett.

Varga Mihály adta át a Vajda-Papír új gyáregységét Dunaföldváron

Varga Mihály pénzügyminiszter részvételével ünnepélyesen megnyitotta második gyáregységét a Vajda-Papír, kibővítve ezzel a Dunaföldváron 2018-ban megépült higiéniai háztartási papírtermékeket és alappapírt előállító integrált gyárát. A beruházást a Magyar Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásai közé sorolta, és a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Programban 5,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette.

Varga Mihály pénzügyminiszter a megnyitón hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a magyar gazdaság az európai recesszió mellett is képes legyen növekedést elérni, amelyhez jó alapot ad hazánk elmúlt évtizedben nyújtott teljesítménye. A Vajda-Papír Kft. 16 milliárd forintos beruházásának átadó ünnepségén a pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kormány továbbra is támogatja a külpiacokon is helytállni képes, az ellátásbiztonságot erősítő vállalatok beruházásait, a ma elfogadott jövő évi költségvetésben erre a célra is rendelkezésre állnak a szükséges források.

Az előrejelzések szerint a háború és az elhibázott szankciók hamarosan válságba taszítják Európa gazdaságát – hangsúlyozta Varga Mihály. Mint mondta: ezért úgy kell gazdálkodni, hogy a magyar gazdaság a romló világgazdasági környezetben is megőrizze növekedési képességét. A kormány azon dolgozik, hogy a rezsicsökkentést a háborús árak ellenére is megmentse az átlagfogyasztás mértékéig, megvédje a munkahelyeket, a családtámogatásokat és a nyugdíjak értékét, ahogyan az árstopokon keresztül küzd a háborús infláció ellen is – részletezte Varga Mihály hozzátéve, hogy Magyarország energiaellátását az elszálló energiaárak mellett is biztosítani kell. Ezekhez a célokhoz stabil alapot ad a 2023-as költségvetés, amely az államadósság és a hiány csökkentését is garantálja – szögezte le a tárcavezető.  Varga Mihály a Vajda Papír Csoport beruházásáról elmondta: hazánkban a háztartás-higiéniai papír termékek mintegy 55 százalékát a Vajda Papír cégcsoport állítja elő, és az export majdnem háromnegyedét is ezek a termékek adják. A mostani, 16 milliárd forint összértékű fejlesztés biztosítja Magyarország önellátást higiéniai papírtermékekből, és 600 munkahely megtartása mellett 50 újat is teremt a környéken élőknek – ismertette Varga Mihály.

Vajda Attila, Magyarország piacvezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a vállalatcsoport nemcsak Magyarország önellátását képes biztosítani higiéniai papírtermékekből, hanem most már saját alappapír-felhasználási szükségleteit is képes kielégíteni. „Törekvéseinkkel összhangban átadott beruházásunk révén kevésbé terheli a környezetet a gyártásunk, és az alappapírszállítás kiiktatásával ökológiai lábnyomunkat is jelentősen csökkentjük” - mondta.

Hangsúlyozta, hogy a 16 milliárdos gyárbővítés és annak részeként a világszínvonalú alappapírgyártó-gép beszerzése Magyarország vezető higiéniai papírtermék-gyártójának duplájára emeli termelési, illetve háromszorosára az alappapír-gyártási kapacitását. A papírgyártás termelési kapacitása az eddigi 35 ezer tonnáról 115 ezer tonnára emelkedik, jelentősen javítva a vállalat külpiaci terjeszkedésének lehetőségét.

Vajda Attila azt is hangsúlyozta, hogy az átadott új üzemnek köszönhetően az innovatív termékfejlesztés és az elérhető legmodernebb, energiahatékony technológia segítségével a magyar tulajdonú vállalat higiéniai papírtermék gyártásban elért piacvezető pozíciója a régió még több országára kiterjedhet és az export is tovább bővülhet. Kiemelte, hogy a cég éves higiéniai alappapír-gyártása bőven meghaladja a belföldi igényeket, így Magyarország önellátó is lehet ezekből a termékekből, a koronavírus-járvány alatt és után megnőtt kereslet mellett is. A higiéniai papírfogyasztás a higiénés elvárások és igények erősödésével folyamatosan emelkedik, Magyarországon is komoly még a növekedési potenciál, a cég a bővülő hazai és a külpiaci igények magas színvonalú kiszolgálása miatt is döntött a gyárbővítő beruházás mellett.

 „Hatalmas mérföldkő a vállalat életében, hogy mostantól kizárólag hazai környezetben képessé váltunk az alappapír előállítására. A papír legmagasabb feldolgozottságának elérése hosszú évek óta kiemelt célunk volt. Vállalkozói álmot építtetünk, igazi sikertörténet a miénk, hiszen 22 évvel ezelőtt egy kis bérelt raktárból indultunk, 2018-ban pedig megnyitottuk az ország legkorszerűbb papírüzemét, 2022-ben pedig újabb gyáregységgel is tudtuk azt bővíteni, amelyben a világ egyik legnagyobb, leggyorsabb és legmodernebb alapapírgyártó-gépe is nálunk üzemel. Hiszünk abban, hogy magyar gyártóként Magyarországon gyártott termékekkel, a legnagyobb kereskedelmi láncokkal együttműködve további közös sikereket érhetünk el a jövőben. A Vajda-Papír Kft. elhivatott a magyar háztartások legmagasabb szinten való kiszolgálásáért. Azért dolgozunk minden nap, hogy az Ooops! márkás és egyéb kereskedelmi saját márkás termékeink maximálisan megfeleljenek a magyar vásárlók igényeinek” –  fogalmazott Vajda Attila.

A ma átadott második ütem keretében új alappapírgyártó-csarnokot, az alappapír-raktárat és a cellulóz tárolási- és előkészítési területeket is átadtak és a tesztüzem után élesben is elindították az új alappapírgyártó gépsort is. A teljes költségvetéséből csaknem 10 milliárd forintot fordítottak a gép és technológiai beruházásra, ezen túlmenően jelentős az építőipari fejlesztés mértéke is. Az új gépsor termelését belföldön és külföldön egyaránt értékesítik majd, a többletbevétel várhatóan eléri az évi 21 milliárd forintot, amely éves szinten több száz millió forint különböző adó többlet befizetést keletkeztet. A 16 milliárd forintból fejlesztett újabb üzemegységet 5, 5 milliárd forintos állami támogatásból és zöld kötvények kibocsátásával finanszírozták. Vajda Attila a megnyitón arról is beszélt, a hazai építkezés és fejlesztés nem áll meg, már a gyár további bővítésén dolgoznak.

Emlékeztetett rá, hogy Dunaföldváron 2018. novemberében készült el a beruházás első üteme: Európa legmodernebb, a régió legnagyobb papíripari üzeme épült meg 15 milliárd forintból Az első ütem beruházását a Magyar Kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásai közé sorolta, és a Nagyvállalati Beruházási Támogatási programban 4,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesítette.

A gyárbővítés számokban

Vajda Attila az ünnepélyes gyártátadón elmondta: „a papírgyártógép-csarnok, a kapcsolódó papírbála-tároló, valamint a cellulóz- és alappapír-raktárak együtt mintegy két futballpályányi területet foglalnak el, a hozzájuk épített utak pedig további két pályányit. A Strabag Magyarország fővállalkozásában megépített hatalmas komplexum mégis mindössze 15 hónap alatt nőtt ki a földből, és ezzel Európa leggyorsabban elkészült papírgyáraként tartják számon. Az építkezés nyolc nemzet több mint 250 szakemberének összefogásával zajlott. Óriási volumenét jól érzékelteti, hogy csúcsidőben 5 mobil daru és 20-25 kosaras és ollós emelő vett részt a munkálatokban. Az épületekbe beépített vasbeton össztömege nyolcszorosa a Lánchídban lévő vas- és acélmennyiségnek, de pusztán a komplexum előregyártott tartószerkezetei is másfélszer annyit nyomnak, mint az Eiffel-torony. A falakba beépített kábelek pedig összes hosszukat tekintve elérnének Budapesttől Szekszárdig.”

A Vajda-Papír újabb dunaföldvári gyáregysége épületeinek tartószerkezete 15.700 tonna előregyártott vasbetonból készült; az építkezés során 2.650 tonna betonacélt 15.600 m³ betont használtak fel, ami összesen mintegy 40.000 tonna vasbetont jelent. A magasépítési munka 12 hónap alatt készült el teljesen, ebből 7 hónapon keresztül a technológiai szereléssel párhuzamosan dolgoztak. Az új alappapírgyártó-csarnokot, az alappapír-raktárat és a cellulóz tárolási- és előkészítési területeket is magába foglaló 14.212 m² alapterületű új üzemhez 9.970 m² út létesült. Ebből a papírgyártógép-csarnok mérete megközelíti a 6 000 m²-t, a hozzá tartozó papírbála tárolóé eléri a 2150 m²-t, a fedett-nyitott pép raktáré pedig meghaladja az 1500 m²-t. A papíranyag raktár területe 7 000 m². A beépített kábelek hossza 150 kilométert tesz ki, az előregyártott vasbeton elemek hossza pedig 16 kilométert, amelyeket egymás után fektetve a dunaföldvári gyártól Dunaújváros központjáig érnének.

A kontinens egyik legnagyobb, leggyorsabb papírgépe Magyarországon üzemel

„A gyárban beüzemelt papírgépünk szintén rekordparaméterekkel büszkélkedhet. Már a telepítése is lenyűgözően rövid idő alatt valósult meg: mindössze 12 hónap telt el az alapozás kezdetétől a kontinens egyik legnagyobb és leggyorsabban termelő papírgépének beindításáig. A higiéniai papírtermékek piacán vezető magyar tulajdonú gyártó, a Vajda-Papír dunaföldvári gyárbővítő beruházása keretében elkészült 157 méteres papírgyártógép-csarnok csaknem felét elfoglalja 66 méter hosszú papírgép, amely több, mint 1044 tonnás berendezésen belül csak a szárítógép annyit nyom, mint 40 elefánt súlya. A gép szárítóhengere 168 tonna. A papírgép végsebessége 2.200 méter/perc=132 km/h, ami túllépi az autópályán érvényes sebességhatárt. ĺgy nem csoda, hogy a gyártósornak mindössze két másodpercre van szüksége ahhoz, hogy a papírpépből elkészítse az alappapírt, melyet 5,6 méter szélességű hengerre teker fel. Ennek köszönhetően éves termelési kapacitása tízmillió fogyasztó éves igényét szolgálja ki – emelte ki a rekordokat a Vajda-Papír ügyvezető igazgatója.

A Vajda-Papír legújabb, legfejlettebb technológiával működő papírgépe biztosítja a vezető higiéniai papírtermék-gyártó vállalat önellátását az alappapírból, és duplájára emeli a cég termelési, illetve háromszorosára az alappapír-gyártási kapacitását. A berendezést az olasz Toscotec cég szállította, szerelte be és helyezte üzembe Dunaföldváron. A világszínvonalú, energiahatékony technológiával felszerelt alappapírgyártó-gép az új gyáregység "lelke", óránként 10 tonna, évente 80 000 tonnányi alapanyag-tekercs előállítására képes.

Ennek a legfejlettebb és legenergiatakarékosabb technológiával működő alappapír-gyártósornak a biztonságos és hibátlan működését számos utolsó generációs kiegészítő rendszer is segíti. Emellett pedig környezetünk megóvása érdekében, biológiailag tisztítjuk a papírgyártás során keletkezett rost tartalmú vizet, mely így a természet számára befogadható tisztaságúvá válik, és a Duna folyamába közvetlenül visszabocsájtható lesz. A biológiailag megtisztított víz 50%-át még egyszer megszűrjük egy speciális berendezésen keresztül, így az eléri a kútvíz tisztaságát – olyan lesz, amilyennek a természettől megkaptuk. Ezt a vizet pedig saját magunk is újra fel tudjuk használni a papírgyártás során. 


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: