Véget ért a téli olimpia

Kialudt a február 4-én meggyújtott láng, ezzel vasárnap hivatalosan is befejeződött Pekingben a XXIV. téli olimpia, amely a magyarok számára több szempontból sporttörténelmi jelentőségű volt.

Véget ért a téli olimpia

A záróünnepségen Kónya Ádám sífutó hozta be a magyar zászlót a Nemzeti Stadionba. A magyar olimpikonok közül már csak ő maradt Pekingben, illetve a műkorcsolyázó Magyar Márk, aki azonban korábbi pozitív koronavírustesztje után csak hétfőn térhet majd haza.

Caj Csi, a szervezőbizottság elnöke minden közreműködőnek köszönetet mondott, aki hozzájárult a sikeres rendezéshez. Arról beszélt, hogy 16 felejthetetlen napon át a világ legjobb sportolói mutatták meg: közös szenvedélyük által képesek erős barátságokat kötni. Kiemelte az összefogást, melynek eredményeként az összes versenyt le tudták bonyolítani a koronavírusos időszakban. Mint mondta, büszke mindenkire, aki elhivatottan tett ezért, egyúttal kiemelte, hogy Peking az első olyan város, amely nyári és téli olimpiát is rendezett.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke azzal kezdte, hogy ámulatba ejtette őt a sportolók teljesítménye. Mindannyian a legjobbjukért küzdöttek, és megható volt, hogy még az ellenfeleiknek szurkoltak, hogy ők is a legjobbat hozzák ki magukból. "Nemcsak tiszteltétek, de támogattátok is egymást" - mondta a sportolóknak, hozzátéve, olyanok is összeölelkeztek, akiknek az országa ellenséges egymással. "Az olimpiai közösségben mind egyenlőek vagyunk, ezt bizonyítottátok ti" - folytatta, kiemelve, hogy az olimpia egyesítő ereje, erősebb, mint a megosztani akaróké. "Ti valóban adtok egy esélyt a békének" - hangoztatta. Ő is köszönetet mondott a szervezésben közreműködőknek, kitért rá, hogy a versenyek kiváló létesítményekben zajlottak, nagyszerű volt a szervezés, a résztvevők felejthetetlen élményekkel gazdagodtak. Beszéde végén pedig hivatalosan lezárta az olimpiát.

A helyi idő szerint vasárnap esti ünnepségre a 80 ezres Madárfészekbe a pandémia miatt mintegy 60 ezer nézőt engedtek be. Az "egy világ, egy család" mottójú program közel másfél óráig tartott a mínusz tíz fokos hidegben, s a központi eleme Li Paj kínai költő közel 1300 éves versében megénekelt és a megnyitón elkezdett hópehely-történet folytatása volt. A program részeként a hatalmas kivetítőkön felelevenítették az olimpia legemlékezetesebb, legdrámaibb pillanatait is.

Bemutatkozott a négy év múlva esedékes játékok házigazdája, Milánó és Cortina d'Ampezzo is. Az olasz szervezők ünnepélyes keretek között átvették Pekingtől az olimpiai lobogót. Ígéreteik szerint a 2026-os játékok az emberiség és a természet harmóniájáról szólnak majd, a programjuk pedig a "kettősség, együtt" elnevezéssel fut. Hangsúlyozták, ez lesz az első olimpia, amelynek hivatalosan két város ad otthont, ráadásul két tartományban, Lombardiában és Venetóban. Milánó képviseli majd a várost, az emberiséget és a jövőt, míg Cortina a hegyeket, a természetet és a fenntarthatóságot. Pekingben 91 ország közel 2900 versenyzője - köztük 12 magyar - indult.

A magyarok egy arany- és két bronzéremmel zártak a rövidpályás gyorskorcsolyázók révén. Liu Shaoang győzött 500 méteren, ezzel ő lett az első magyar egyéni téli olimpiai bajnok. Harmadik volt 1000 méteren és a vegyesváltóban. Utóbbiban futott még testvére, Liu Shaolin Sándor, valamint Krueger John-Henry, Jászapáti Petra és Kónya Zsófia. 1500 méteren Liu Shaoang negyedik, Liu Shaolin hatodik volt, akárcsak a négy éve bajnok férfi váltó. Így a magyar küldöttség a téli játékok történetében először szerzett egy éremnél többet, és először tudott húsz olimpiai pontot gyűjteni.


Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás: