Végrendelet írása - mit lehet a végrendelettel nagyban elkerülni?

A végrendelet egy olyan hivatalos dokumentum, amelyben az egyén meghatározza, hogy mi történjen az örökségével, vagyonával, vagyoni javainak elosztásával, vagy más fontos ügyekkel a halála után. A végrendelet előnye, hogy az egyén szabadon meghatározhatja, hogy az öröksége milyen módon osztódjon el halála után, és hogy ki legyen az örökös.

Végrendelet írása - mit lehet a végrendelettel nagyban elkerülni?

Ezzel a dokumentummal az egyén biztosítani tudja, hogy az életében összegyűjtött vagyona a legjobb módon kerüljön elosztásra, és hogy az örökségét az általa választott személy vagy személyek örököljék.

A végrendelet lehetővé teszi továbbá az egyénnek, hogy meghatározza, hogy milyen feltételek mellett kaphatnak örökséget az örökösök, illetve hogy milyen javakat és vagyonokat kíván az örökösöknek hagyni.

Ezenkívül a végrendelet segítségével az egyén megelőzheti a vitákat az örökség elosztása miatt, és megakadályozhatja, hogy az örökségért családtagjai egymással harcoljanak.

Összefoglalva, a végrendelet fontos jogi dokumentum, amely biztosítja az egyén vagyonának megfelelő elosztását, és csökkenti a konfliktusokat és vitákat az örökség miatt. Érdemes gondolkodni a végrendelet elkészítésén, hogy az egyénnek lehetősége legyen az életében összegyűjtött vagyonának az általa kívánt módon történő elosztására.

Örökölni a törvényi rend vagy végintézkedés alapján lehet

Örökölni kétféleképpen lehet: végintézkedéssel vagy, ha ilyen nem maradt az örökhagyó után, akkor a törvényi rendelkezések alapján. Amennyiben az örökhagyó után végintézkedés maradt, akkor az öröklés rendjét ez határozza meg. 

A közjegyzők tapasztalatai alapján a végrendeletek többsége házilag készül, míg kisebb része jogász – közjegyző vagy ügyvéd – közreműködésével. Az örökhagyók többsége egyszer készít végrendeletet, de az is egyre gyakoribb, hogy valaki folyamatosan módosítja, aktualizálja a végakaratát.

10%-kal nött a végrendelkezők száma

Tovább nőtt a végrendelkezők száma, tavaly mintegy tíz százalékkal többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint 2021-ben. 

A közjegyzők tapasztalatai szerint elsősorban azok szeretnének rendelkezni a vagyonuk sorsáról, akiknek több kapcsolatból is született gyermekük vagy a törvényes öröklési rendtől eltérően kívánják juttatásban részesíteni a leszármazóikat. Egyre gyakoribb ugyanakkor a külföldi vagyonelem is, ami fokozottabb odafigyelést igényel az örökhagyó részéről.

Az élettársaknak pedig mindenképpen érdemes végrendelkezniük, mert a házastársakkal ellentétben nem törvényes örökösei egymásnak. 

Évről-évre többen fordulnak közjegyzőhöz végrendelet készítése miatt: 2022-ben majdnem tíz százalékkal többen, mint 2021-ben. Az azt megelőző három évben rendre tíz százalék feletti növekedés volt megfigyelhető. A végintézkedések számának növekedése immár többéves tendencia, az utóbbi években elkezdett kialakulni egy végrendelkezési kultúra Magyarországon.

Míg a rendszerváltás környékén nem volt miről végrendelkeznie az emberek túlnyomó többségének – hiszen egy lakáson, egy autón és esetleg egy nyaralón kívül jellemzően nem volt vagyonuk –, addig az elmúlt három évtizedben megerősödött a középosztály, és létrejött egy jelentős vállalkozói réteg, amelynek tagjai már sokszor előre, tudatosan megtervezik vagyonuk átörökítését.

Élettársak csak végrendelettel örökölhetnek egymás után

Sokan az élethelyzetük, családi állapotuk miatt rendelkeznek előre a vagyonuk sorsáról: a végrendelkezők között gyakran vannak, akiknek több kapcsolatukból is született gyermekük, ezért mindenképpen rendezni szeretnék a vagyoni viszonyokat, hogy a halálukat követően az örökösök között ne merüljön fel öröklési jogi vita.

Gyakori jelenség az is, hogy élettársak végrendelkeznek egymás javára, ugyanis ők a törvényes öröklési rend szerint nem örökölnek egymás után, így még a közösen lakott ingatlanra sem illeti meg őket haszonélvezet. De az is előfordul, hogy valaki ugyan a törvényes örököseinek szánja vagyonát, de a törvényi szabályozástól eltérő arányban.

„Egyre több embert foglalkoztat saját vagyonának a sorsa. Sokan nem bízzák a törvényi szabályozásra a haláluk után fennmaradó ingatlanok és ingóságok öröklését, hanem maguk akarják meghatározni, hogy ki és milyen arányban kapja meg azokat. A közjegyzők tapasztalatai szerint az idősebbek mellett már a középkorúak, valamint fiatal családosok is készítenek végrendeletet” – mondja dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.

Ha változik a vagyoni vagy az élethelyzet, az felülírhatja a végakaratot

Ha valakinek már van érvényes végrendelete, majd a vagyoni körülményei vagy családi helyzete megváltozik, érdemes átgondolnia, nem szükséges-e módosítania a korábban tett végrendeletét. Leggyakrabban azok változtatják meg azt, akiknek gyermekük, unokájuk születik vagy megromlik a viszonyuk valamelyik végrendeleti örökösükkel. Akkor is gyakori a végintézkedés módosítása, ha valaki új lakást vagy egy nyaralót vásárol, vagy más jelentősebb vagyontárgyat szerez. 

Aki például új írásbeli magánvégrendeletet készít, a korábbit mindenképpen érdemes kifejezett nyilatkozattal visszavonnia, sőt, lehetőleg fizikai értelemben meg is semmisítenie. Ha ugyanis több végintézkedés is előkerül a hagyaték eljárás során, abból a tapasztalatok szerint szinte mindig vita és pereskedés lesz, és így hosszú hónapokig elhúzódhat a hagyaték átadása.

A külföldi vagyonelemre külön figyelni kell

Már nem számít ritkaságnak a külföldi vagyon, például ingatlan sem, ami az örökhagyó részéről fokozott odafigyelést igényel. 

Amennyiben valakinek európai uniós tagállamban van vagyona, akkor abban a tagországban érdemes végrendeletet készítenie, ahol a szokásos tartózkodási helye van, mert főszabályként annak a tagállamnak az öröklési szabályait veszik majd figyelembe, és ott is folytatják majd le a hagyatéki eljárást. 


Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás:

Keleti-déli versenytársak is nyernek a közútra terelt áruforgalommal

Miközben a hazai vállalatoknak egyre nehezebb versenyben kell helytállniuk, a vasútról közútra terelődő áruforgalom nagy részét Magyarországtól keletre-délre működő fuvarozók szerzik meg. A közelgő vasúti felújítások további forgalmat terelhetnek el, ha a beruházók és a pályaműködtetők nem készítik fel időben a kerülő útvonalakat. A logisztikai piac meghatározó szereplői szerint a magyar cégek helyzetén a különböző szállítási módok összehangolása és a szolgáltatások fejlesztése javíthatna. Erről a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ), a CT4EU és az UIRR közös rendezvényén, a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencia záró kerekasztalán beszéltek.
2026. 11. 04. 02:00
Megosztás:

Óriási lottónyereményt bukott el egy férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (mintegy 540 millió forintos) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították, és több mint 88 ezer jüan (mintegy 4,3 millió forint) perköltséget is fizetnie kellett - jelentette a kínai állami média.
2026. 11. 04. 01:30
Megosztás:

Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás: