Simor András: Az MNB elnökét nem lehet fenyegetéssel lemondásra bírni

Az MNB elnökét sem fenyegetéssel, sem félemlítéssel nem lehet lemondásra bírni - hangoztatta Simor András, a jegybank elnöke hétfőn Budapesten.

Az MNB elnöke azzal kapcsolatban tartott rendkívüli tájékoztatót, hogy pénteken a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsága olyan közleményt tett közzé a jegybank gazdálkodásáról, amely azt állította, hogy az MNB több szempontból sem a jegybankoktól elvárható módon gazdálkodott. Aláhúzta: az MNB mindenkor prudensen gazdálkodott.

 

Utalt arra, hogy nem lehet kettős mércét alkalmazni a jegybank vezetésének megítélésekor, sem a létszámot, sem például a kommunikációs költséget tekintve. A mostani vezetés több esetben nagyobb megtakarításokat ért el, mint a korábbi jegybanki vezetés - jelentette ki. Simor András sérelmezte azt, hogy a Magyar Nemzeti Bank ügyvezetése a sajtóból, nevezetesen egy péntek délután kiadott MTI hírből értesült a felügyelő bizottság pénteki ülésén elhangzott döntésekről és azt hivatalos formában csak mintegy fél órával később kapta kézhez.

 

Az MNB elnöke először is felidézte azt: néhány héttel ezelőtt egy magas rangú kormánytisztviselő megkérdezte tőle, hogy az új monetáris tanácstagok megválasztása után lemond-e a jegybankelnökségről. Ezzel kapcsolatban jelentette ki, hogy a jegybank elnökét sem fenyegetéssel, sem félemlítéssel nem lehet lemondásra bírni. A jegybankelnök elhárította, hogy véleményt mondjon a jegybank monetáris tanácsának új tagjairól.

 

Mivel sem az Országgyűlés, sem a gazdasági bizottság nem kérte ki a jegybank véleményét a monetáris tanács új tagjaival kapcsolatban, ezért "nem tisztem véleményt mondani a monetáris tanács új tagjairól" - mondta az MNB elnöke, egy kérdésre válaszolva. Simor András aláhúzta: "utólag nem lenne sem etikus, sem professzionális véleményt mondani a személyekről". Ezzel együtt kiemelte: nagy szeretettel és tisztelettel várják őket a jegybankban, és mivel március 21. után látnak hozzá új munkájukhoz, sajnálják a jegybankban, hogy az új tagok még nem tudnak véleményt mondani sem az inflációs jelentés első változatáról, sem a stabilitási jelentés kereteiről, mivel azokat március 16-án tárgyalja még az új tagok nélkül a monetáris tanács.

 

Kitért arra, hogy az fb korábbi ellenőrzési menetrendjét megváltoztatva, március 4-én olyan témaköröket tárgyalt meg, amelyeket eredetileg a korábbi ütemterv szerint csupán április végén, illetve májusban tárgyalt volna a testület. Kitért arra is, hogy az fb ellenőrzéseit olyan személyek végezték el, akiknek korábban nem volt ellenőrzési tapasztalatuk. Sérelmezte azt is, hogy az ellenőrzések eredményeit, következtetéseit előbb tudta meg a közvélemény, mint arról az ellenőrzött, ez esetben a jegybanki ügyvezetés értesült volna. Az elnök a tájékoztatón főleg két fontosabb témakört cáfolt tételesen, nevezetesen az fb bérgazdálkodással illetve a jegybank kommunikációs kiadásaival kapcsolatos megállapításait.

 

Simor András elmondta: 20 éve vezet különböző intézményeket, ennek során arra a megállapításra jutott, hogy a bérpolitikában két fő szempontot lehet alkalmazni, vagy sok embert kevés pénzért, vagy kevés embert sok pénzért lehet foglalkoztatni, a gyakorlatban "a sok embert kevés pénzért" út nem igazán járható. A jegybanknak kifejezetten a kvalifikáltabb és igényesebb munkaerőre van szüksége, a kreatívan gondolkodókra, ezért ő arra az álláspontra helyezkedett, hogy kevés embert sok pénzért alkalmazzon.

 

Ezzel együtt elmondta: az utóbbi 3 évben, a mostani vezetés 2007-es belépése óta a személyi költségek reálértéken mintegy egyharmaddal csökkentek, míg a jegybanki átlagos létszám is mintegy 25 százalékkal mérséklődött. Összehasonlításként kiemelte: az államháztartásban 2006-2010 között a foglalkoztatottak száma mindössze 2 százalékkal mérséklődött, a személyi költségek gyakorlatilag nem változtak. Cáfolta az fb azon állítását is, hogy a jegybankban az alkalmazottak premizálása 80 százalékos szintet ér el, úgy érvelt: a premizálási szint az MNB-ben átlagosan 30 százalék körüli.

 

Az fb egy másik állítása szerint, kommunikációs kiadásokra az MNB-ben 427 millió forint + áfa összegű közbeszerzési eljárást írtak ki, és ennek szükségességét nem találta meggyőzőnek az fb. Simor András ezzel szemben közölte: 2 és fél évre összesen 285 millió forint volt a kiírás a kommunikációs költségekre és ettől maximálisan 50 millió forinttal lehet eltérni. Az MNB elnöke végezetül Varga Mihálynak - aki most miniszterelnökségi államtitkár - egy 2005-ben a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatát idézte fel, amelyben a politikus arról szólt, hogy az akkori kormány a kákán is csomót keresve próbál belekötni a jegybankba, ennek kárát az adófizetők fizetik meg. "A helyzet nem változott" - mondta maliciózusán Simor András. (MTI)


December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás: