Gyurcsány: Európában véget ért, Magyarországon tart a válság

Gyurcsány Ferenc szerint noha Európában lényegében véget ért a válság, a magyar gazdaság a kormány hibái miatt képtelen a kilábalásra.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke gazdaságpolitikai előadásában kedden Budapesten az Orbán-kormány kétéves teljesítményét értékelve elmondta: a magyar gazdaság recesszióba süllyedt, teljesítménye az első negyedévben a harmadik leggyengébb volt az Európai Unióban, Görögország és Portugália után.
    

Ez nem magyarázható nemzetközi trendekkel, "Európában már nincs válság", számos országban - így a németeknél és a kelet-közép-európai államok többségében - megint nő a GDP, a pénzügyi krízis előtt az uniós átlagnál nagyobb mértékben bővülő magyar gazdaság viszont képtelen kilábalni és újra előnyhöz jutni - hangsúlyozta.
    

Gyurcsány Ferenc szerint ennek oka az ágazati különadókra és a bankadóra épülő gazdaságpolitika, amely a beruházások visszaeséséhez, hitelszűkéhez vezetett. Kitért arra is, az elmúlt fél évben a forint árfolyama sokkal nagyobb mértékben gyengült az euróhoz viszonyítva, mint a többi devizáé a régióban, és ismét arra a szintre gyengült, ahol a válság kitörésekor volt.
    

"Úgy csökkennek a reálbérek majdnem négy százalékkal, hogy nincs válság" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a szocialista kormányzás alatt erre csak 2007-ben, a költségvetési kiigazítás után és 2009-ben, a válság legnehezebb évében volt példa.
    

Gyurcsány Ferenc hetvenöt perces beszédében több mint háromtucatnyi grafikonnal és diagrammal támasztotta alá mondanivalóját, hasonlóan azokhoz a gazdaságpolitikai előadásokhoz, amelyeket még kormányfőként a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott évente.
    

Felhívta a figyelmet arra, hogy bár az Orbán-kormány tavaly 3 százalék alá vitte és idén is ott tartja az államháztartási hiányt, ezt a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosításával érte el. Azok felhasználását pedig éles kritikával illette a DK-elnök, kiemelve, hogy a forintárfolyam gyengesége miatt az államadósság sem csökkent érdemben.
    

Bírálta a kormányt az infláció emelkedéséért - amit az áfaemeléssel hozott összefüggésbe -, azért, mert erre az évre GDP-arányosan 4 százalékra csökkent egészségügyi közkiadások mértéke, és mert ismét nőnek a legszegényebbek és a leggazdagabbak közti, az előző kormányzati ciklusban mérséklődő társadalmi különbségek.
    

Túlnyomórészt gazdasági kérdésekkel foglalkozó előadását a volt miniszterelnök azzal kezdte, hogy noha két éve sokan mosolyogtak a fülkeforradalom kifejezést hallva, ma elmondható, hogy bizonyos területeken, az átalakulások mélységét tekintve csakugyan rendszerváltás történt. Leszögezte, hogy az Orbán-kormány működését nem csupán illegitimnek tartják, de mivel megítélésük szerint a hatalom kizárólagos megragadására törekszik, illegálisnak, alkotmányellenesnek is.
    

Szerinte újdonság az is, hogy a kormány elődeivel szemben a nemzetet nem tekinti "szociális közösségnek", lemond a hátrányos társadalmi csoportok egy részéről, bűnbakká teszi őket. Meglátása, hogy a Fidesz-kormány húszéves konszenzussal szakított akkor is, amikor a nyugati orientáció helyett kelet felé fordult.
    

Mindez úgy történhetett meg, hogy a jobboldal megértette és kihasználta: a magyarok többsége szerint a rendszerváltás és a kapitalizmus több kárt okozott nekik, mint amennyi előnnyel járt - mondta, megjegyezve, ez a csalódás a kádárizmus öröksége, ugyanis az itt élők a többi kelet-közép-európai ország polgáraival szemben az átmenettől nem szabadságot vártak - amelyből az NDK-ban, Csehszlovákiában, Romániában élőknél több jutott nekik osztályrészül a hetvenes évektől -, hanem ausztriai jólétet.
    

"Ha mi nem értjük meg, hogy erre muszáj valahogy reagálni, bajban leszünk. (...) Nem azt ajánlom a Demokratikus Koalíciónak, hogy arra a mai többségre kezdjen ácsingózni, amely nem szereti ezt a rendszert. De úgy nem tudunk élni békében, prosperitásban, hogy a többség az ország alapvető kultúrájával, törekvéseivel, sorsával nincs kibékülve. (...) Vagy valaki tud olyan alternatívát állítani, amely egyesíti az ország kettészakadt részeit - ilyet azonban nem látok -, vagy előbb-utóbb ki kell józanodnunk, és a nagy többséget meg kell győznünk az igazunkról" - fogalmazott. Mint mondta, tenni kell azért, hogy a többség tudomásul vegye, az ország ereje polgárainak tehetségében, vállalkozó kedvében van, és nem lehet az államtól várni a boldogulást.
    

A volt kormányfőt nagyjából százötven meghívott, szimpatizáns hallgatta egy budapesti szálloda konferenciatermében. Amikor belépett, állva tapsolva fogadták, többen pedig - miután hétfőn volt az 51. születésnapja - a Happy Birthday! eléneklésével köszöntötték. (MTI)

Vegyesen zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Vegyesen zártak szerdán az amerikai részvénypiacok. A hangulatot meghatározta, hogy az olajárak újabb erőteljes emelkedést mutattak az Egyesült Államok iráni kikötőket érintő blokádjával kapcsolatos hírek nyomán, miközben a Fed a vártnak megfelelően változatlanul, 3,5–3,75%-os sávban tartotta irányadó kamatát. Ugyanakkor a Fed döntéshozói 1992 óta a legnagyobb megosztottságot mutatták, miközben az iráni háború stagflációs hatását és a bizonytalan gazdasági kilátások kockázatait mérlegelték.
2026. 04. 30. 09:30
Megosztás:

Gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentések újabb hullámát értékelték, illetve az Egyesült Arab Emírségek váratlan OPEC-kilépésének következményeit mérlegelték. A páneurópai Stoxx 600 index 0,6%-os mínuszban zárt, a szektorok többsége és a főbb börzék is negatív tartományban fejezték be a napot.
2026. 04. 30. 09:00
Megosztás:

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás:

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével, április 30-tól e két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el.
2026. 04. 30. 08:00
Megosztás:

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
2026. 04. 30. 07:30
Megosztás:

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás: