Orbán Viktor: Magyarország rendet akar

(MTI) - Magyarország rendet akar és elege van abból, hogy ahelyett, hogy az ország vezetői rendet tennének, politikai és ideológiai vitát folytatnak a parlamentben különböző témákról. Eközben pedig az élet egyre elviselhetetlenebbé válik ott, ahol a valóságos magyar mindennapok zajlanak - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke az észak-borsodi Ózdon, a nemzeti konzultáció sorozat első állomásán, ahol összegezte a közbiztonságról elhangzottakat és a tervezett feladatokat.

Úgy fogalmazott: az emberek ezért adtak egyetlen párt kezébe ekkora felhatalmazást, bizalmat és az elmúlt időszak ellen szavaztak. A megdöntött rendszer - amelyet "most magunk mögött hagytunk" - egyik legfontosabb jellemzője az volt, hogy nem voltak olyan események, mint a mai - fűzte hozzá. A döntések az elmúlt években rendszeresen az emberek feje fölött születtek. "Senkit nem kérdeztek meg semmiről, (...), ez az, ami nem folytatható" - hangoztatta. Kitért arra, hogy a közbiztonság kérdése nemcsak Magyarországot érinti, hanem a probléma az egész nyugati civilizációt sújtja. Vannak Európában is megfigyelhető okok - említette -, a technika fejlődése, a nagyvárosi életmód, a felgyorsult életvitel, az információ áramlása, emellett a gazdasági nehézségek, a munkanélküliség, a szervezett bűnözés összekapcsolódva a terrorizmussal - sorolta a példákat a politikus.

 

Mint mondta, Magyarországon ezen okok mellett van még néhány jelenség, ami súlyosbítja a helyzetet, mindkettő a politika számlájára írható. Az egyik, hogy az elmúlt nyolc esztendőben a hatalmi elit úgy gondolta, következmény nélkül visszaélhet hatalmával és ez hozzájárult a közrend, illetve a közbiztonság felbomlásához. Második tényezőként kiemelte: az elmúlt időszakban vidékellenes kormányzás történt Magyarországon, a vidéken élő emberek úgy érezték, az ország, a kormány lemondott róluk, nem törődött velük. "Ennek aztán meg is lettek a politikai következményei, amit látunk a mostani parlament összetételén" - fogalmazott Orbán Viktor.

 

Emlékeztetett arra, hogy 90-es évek elején a rend szó leértékelődött, de mára már mindenki ráébredt, hogy a szabadság rend nélkül nem más, mint nyomasztó káosz. Olyan káosz, amelyben " leginkább a félelem tenyészik" - tette hozzá. Véleménye szerint nem szabad elmenni a választási eredmények mellett, amelyet nem lehet véletlennek nevezni, hogy a parlamenti mandátumok 68 százalékát egy parlamenti párt kezébe helyezik a választók, ráadásul kétszer. Ez bizonyítja azt, hogy a magyarok a káosz ellen szavaztak, és a változás mellett tették le voksukat. Az elmúlt időszakot a káosz uralta, mert valójában nem a közérdeket szolgálta, hanem az önérdeket - fejtette ki álláspontját a politikus. A pártelnök hozzátette: "ha van közmegegyezés, akkor van rend, ha nincs, akkor káosz van". Az elmúlt nyolc évben leginkább az ország vezetői nem törekedtek arra, hogy közmegegyezést hozzanak létre azokban a kérdésekben, ahol a közös érdek megelőzi az egyéni magánérdeket. Ez lesz az új rendszer lényege, amely a nemzeti együttműködés rendszere, meg kell állapodni néhány kardinális kérdésben.

 

Beszélt arról is, hogy egy ország annyiban törvénytisztelő és jogkövető, amennyiben a vezetői is törvényt tisztelők és jogkövetőek. "Ott ahol a vezetők a törvény fölé helyezik magukat", mindenki magyarázkodik és hivatkozik valamire. Mi kell ahhoz, hogy rend és megfelelő közbiztonság legyen ismét Magyarországon? - tette fel a kérdést Orbán Viktor - válaszként hozzáfűzve, hogy a feladat nem bonyolult, csak nehéz. Ezért volt a nemzeti konzultáció első témája a közbiztonság, hogy mindenki megértse: ma Magyarországon ez az egyik legfontosabb feladat. Arra kell összpontosítani, hogy nagyon rövid időn belül eredményeket érjünk el. Ez a következő parlament és kormány hitelességének kérdése, ezért tett olyan vállalásokat korábban, hogy a kormány megalakulása után két héttel az embereknek érezni kell a változást.

 

"A nehéz, de egyszerű feladat a következő: (...) először is a törvények tekintélyét helyre kell állítani" - összegezte, hozzátéve, hogy nincs kis ügy vagy nagy ügy, törvénysértés van, és a törvények mindenkire egyformán vonatkoznak felfelé is lefelé is. Kitért arra, hogy véleménye szerint Magyarországon jelenleg nem hitelesek a statisztikák, az emberek nem a mutatóktól félnek, hanem a bűnözőktől. Valóságos képet kell adni az országról, az államháztartásról, a költségvetésről. Ebben a témában "Magyarország az igazság pillanata előtt áll". Pintér Sándor és a létrehozandó Belügyminisztérium kapcsán azt mondta, nem népszerűnek kell lennie a tárcának és vezetőjének, hanem eredményesnek. Pintér egy olyan tapasztalt szakember, aki úgy ismeri ezt a területet mint a saját tenyerét - mondta Orbán Viktor. Megjegyezte: mindenhol lesz rendőr, lesz körzeti megbízott, és helyreállítják azokat az intézményeket, amelyek a megfelelő közrendhez és közbiztonsághoz szükségesek.

A kormány 11 pontos, 80–90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Adócsökkentésekkel, adminisztrációs könnyítésekkel, beruházásösztönző kedvezményekkel és célzott támogatásokkal segíti a kormány a magyar vállalkozásokat: a 11 pontból álló, 80–90 milliárd forintos adócsökkentési program összesen 230–240 ezer vállalkozásnak nyújt érdemi segítséget.
2025. 12. 28. 10:00
Megosztás:

7 millió dolláros veszteség a Trust Walletnél – Teljes kártérítést ígérnek a felhasználóknak

A Trust Wallet, a népszerű kriptopénztárca-szolgáltató, hivatalosan is megerősítette, hogy egy kritikus sebezhetőség miatt 7 millió dollár értékű kriptoeszköz került illetéktelen kezekbe. A problémát a böngészőbővítményük egyik verziója okozta, amelyen keresztül támadók hozzáfértek a felhasználók pénzeszközeihez. A cég gyorsan reagált: teljes visszatérítést ígér az érintetteknek, biztonsági frissítéseket vezetett be, és a közösség támogatására is számítanak. Nézzük a részleteket!
2025. 12. 28. 08:00
Megosztás:

Japán egységes 20%-os adót vetne ki a kriptóra – Új korszak jöhet az adózásban és a kereskedelemben

Japán radikálisan átalakítaná a kriptovaluták adózását: a jelenlegi, akár 55%-os progresszív kulcsokat egy egységes, 20%-os adó váltaná fel a 2026-os adóreform keretében. Az intézkedés célja, hogy a kriptobefektetések ugyanolyan megítélés alá essenek, mint a részvények vagy befektetési alapok – ezzel ösztönözve a kereskedelmet, az innovációt, és megszüntetve a befektetői bizalmatlanság egyik legfőbb okát. Mutatjuk, hogyan változna a rendszer, kiket érint, és mit várnak tőle az iparági szereplők.
2025. 12. 28. 07:00
Megosztás:

Kriptovaluta fedezetű hitelek jöhetnek Oroszországban – A Sberbank a Bitcoin mögé nézne

Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank komolyan fontolgatja a kriptovalutával fedezett rubelalapú hitelek bevezetését. A Bitcoin és az Ethereum, valamint akár tokenizált fémek és stabilcoinok is megjelenhetnek fedezetként. A lépés új fejezetet nyithat a hagyományos bankrendszer és a digitális eszközök integrációjában – miközben az orosz szabályozás is fokozatosan nyit a kripto irányába.
2025. 12. 28. 06:00
Megosztás:

Japán új kriptós adóreformja 2026-ra: Változnak a szabályok, jöhet a különadózás

Japánban új korszak kezdődhet a kriptovaluták adózásában. A 2026-os adóreform tervezete jelentős fordulatot hozhat a digitális eszközök megítélésében: a spekuláció helyett immár a hosszú távú vagyonépítés eszközeként tekintenének a kriptókra. A kormánykoalíció javaslatai alapján különadó jöhet a spot kereskedésre, derivatívákra és kriptós ETF-ekre – de nem minden kriptós jövedelemre vonatkozik majd az új szabályozás. Mutatjuk a részleteket!
2025. 12. 28. 05:00
Megosztás:

Tőzsdére mennek a kriptós óriások – Rekordévet zárt az iparág az IPO-k terén

2025 igazi áttörést hozott a kriptovaluta szektor számára a nyilvános részvénykibocsátások (IPO) világában. Az elmúlt év nemcsak az iparág magára találását jelezte, hanem egyértelművé tette: a kripto cégek komolyan versenyre kelnek a hagyományos pénzügyi szereplőkkel a tőkepiacokon. A Coinbase 2021-es tőzsdei debütálása után most több szereplő is sikerrel vette az IPO-akadályokat, miközben mások még csak készülnek a nagy lépésre. Nézzük, mi történt 2025-ben, és mire számíthatunk 2026-ban!
2025. 12. 28. 04:00
Megosztás:

Átalakul a digitális ökoszisztéma: az AI a keresés mellé lép, nem a helyére

A Similarweb – a világ egyik vezető digitális forgalomelemző vállalata – friss éves jelentése szerint a generatív mesterséges intelligencia egyetlen év alatt a digitális élet alaprétegévé vált. A K&H tapasztalatai is azt mutatják, hogy a globális trendek a banki ügyfelek elvárásait is formálják: egyre többen keresnek gyors, természetes és személyre szabott digitális támogatást a pénzügyeikben.
2025. 12. 28. 03:00
Megosztás:

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. 12. 28. 01:00
Megosztás:

Január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között

Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az MTI-vel.
2025. 12. 28. 00:05
Megosztás:

A következő nagy altcoin a Shiba Inu és a Cardano után? Az elemzők a Digitapra fogadnak

A közelmúltban mind a Shiba Inu, mind a Cardano árfolyama esett. A 30 napos időkeretben mindkét altcoin kétszámjegyű visszaesést mutatott.
2025. 12. 27. 22:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) matematikai alapjai: Miért reális a 2026-os bikapiacra kitűzött 5,00 dolláros célár

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=dec&utm_content=pri&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2478a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> jelenlegi mutatói meggyőző értékelési képet festenek azok számára, akik hosszú távban gondolkodnak. A 0,0383 dolláros áron az élő „omni-bank” jelentős árengedménnyel forog, és potenciálisan elérheti az 5,00 dolláros szintet, ami 130-szoros szorzót jelent. Ez a szorzó ugyan magas, de reális, ha figyelembe vesszük a tokenomikát és a felhasználhatóságot.
2025. 12. 27. 20:00
Megosztás:

Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
2025. 12. 27. 19:00
Megosztás:

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
2025. 12. 27. 18:00
Megosztás:

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a kutatóhálózat vezetőinek javaslata alapján megújult - jelentette ki az innovációs és kulturális miniszter a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent, évösszegző interjújában.
2025. 12. 27. 17:00
Megosztás:

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
2025. 12. 27. 16:00
Megosztás:

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai - hangzott el az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban szombaton.
2025. 12. 27. 15:00
Megosztás:

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. 12. 27. 14:00
Megosztás:

Részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel szombaton.
2025. 12. 27. 13:00
Megosztás:

Előre kell feltölteni a HU-GO-egyenleget! Részleges értékesítési leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget!
2025. 12. 27. 12:00
Megosztás:

Ötöslottó - 7 milliárd forint a tét, tudta?

7 milliárd forint a tét – mit is jelent valójában ekkora összeg? Pár nap és kiderül lesz-e gazdája az Ötöslottóval megnyerhető eddigi legnagyobb nyereménynek, azaz 7 milliárd forintnak.
2025. 12. 27. 11:00
Megosztás: