Németországban januárig elhúzódhat a kormányalakítás

Németországban akár januárig is eltarthat a kormányalakítás a szociáldemokrata párt (SPD) szerint.

Andrea Nahles, az SPD főtitkára keddi német sajtójelentések szerint úgy véli, nem sürget az idő, és ha a szociáldemokraták valóban koalíciós tárgyalásokat kezdenek a CDU/CSU konzervatív pártszövetséggel, az új kormány decemberben vagy januárban alakulhat meg. Az SPD kibővített választmánya (konvent) egyelőre arra adott felhatalmazást a párt vezetőségének, hogy tájékozódó jellegű megbeszélést folytasson az Angela Merkel vezette konzervatívokkal. A két legnagyobb német politikai erő vezetői pénteken, a parlamenti választás utáni 12. napon találkoznak majd.
    

Amennyiben a pénteki egyeztetés alapján lehetségesnek tűnik a konzervatív és a szociáldemokrata program összehangolása, a konvent egy újabb döntéssel koalíciós tárgyalások megkezdésére hatalmazhatja fel az SPD vezetőit. Amennyiben pedig sikerül kidolgozni egy koalíciós szerződést, az SPD pártszavazással dönt a kormányalakításról.  A szociáldemokraták november közepén kongresszust tartanak, és eddig arról spekulált a német sajtó, hogy a pártszavazást a kongresszus előtt rendezik majd meg.

 

A főtitkár szerint azonban erre nincsen külön szabály, a 472 ezer párttag szavazását tetszőleges időpontban, akár a kongresszus után is megtarthatják. "Nem fogjuk elsietni a dolgot" - idézték német lapok Andrea Nahlest. A CDU/CSU nagy fölénnyel megnyerte a szeptember 22-ei választást, de nem szerezett abszolút többséget, koalíciós partnere, a liberális FDP pedig kiesett a Bundestagból. A konzervatívoknak ezért új partnert kell keresniük. A Zöldekkel is megvitatják a kormányalakítás lehetőségeit. A megbeszélést a jövő hét végén tartják, pontos időpontban még nem állapodtak meg. Kedden több konzervatív vezető jelezte, hogy elképzelhetőnek tartja a kormányzást a Zöldekkel.
    

A baloldali ökopárt őszintén elemzi a kampányban elkövetett hibákat és rendezi a sorait, míg az SPD ugyanazt szajkózza, mint a választás előtt - emelte ki Armin Laschet, a CDU elnökségi tagja egy keddi lapinterjúban. Günther Beckstein, a bajor testvérpárt, a CSU politikusa, volt bajor miniszterelnök egy rádióinterjúban úgy vélte, a konzervatívok és a Zöldek kormányzati együttműködése "olyan kísérlet, amelybe érdemes belevágni". A CDU/CSU és a Zöldek eddig nem kormányoztak együtt, a nagykoalíció - a két legnagyobb politikai erő közös kormányzása - viszont nem ismeretlen, a második világháború óta két nagykoalíciós kormány is volt Németországban.
    

A CDU/CSU és a két baloldali párt között elsősorban az adórendszert illetően vannak nehezen áthidalhatónak tűnő különbségek. Az SPD és a Zöldek választási programjában egyaránt fő elem a legmagasabb jövedelmű rétegek adóterhelésének növelése, de a konzervatívok azt ígérték, hogy nem lesz adóemelés, ha tovább kormányozhatják az országot. Németország újraegyesítése óta általában a választástól számítva 30-40 napon belül megalakult a kormány. A leghosszabb ideig 2005-ben tartottak a koalíciós tárgyalások, az Angela Merkel vezette konzervatívok akkor 65 nap alatt tudtak megállapodni a nagykoalícióról az SPD-vel.   (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: