Pataky Péter: a foglalkoztatási strukturális problémák idén is fennmaradtak

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a foglalkoztatási strukturális problémák 2013-ban is fennmaradtak, emellett sok "helyi trauma", csoportos létszámleépítés volt, siker ugyanakkor, hogy a jövő évi minimálbérek mellett a bérajánlásban is meg tudtak állapodni a szakszervezetek a munkaadókkal

Pataky Péter MTI-nek adott évértékelő interjújában felidézte, hogy az év elején nehezebb volt a helyzet a bértárgyalásokon, mert a múlt év végén nem sikerült bérajánlásban megállapodni, miközben mind a vállalkozások, mind a szakszervezetek hozzászoktak ahhoz, hogy lesz orientáció. Ez szerinte elsősorban a köztulajdonban álló társaságoknál teremtett bizonytalan helyzetet. Az, hogy az idén sikerült bérajánlást elfogadni, azt mutatja: mind a munkaadók, mind a szakszervezetek szerint szükség van az ajánlásra - mondta, hozzátéve: a szakszervezeteknek ennek érdekében kompromisszumkészebbnek kellett lenniük a kötelező bérelemek tekintetében a jövő évi béreket meghatározó tárgyalásokon.
    

Elmondta: 2013-ra a kötelező bérelemeket más külső feltételrendszerben határozták meg, mint ami végül bekövetkezett; szerencsésen alakult az infláció, ami a várt 5,4 százalék helyett jóval lejjebb ment, így bizonyos jövedelmi kategóriákban "talán érezhető reálkereset-emelkedés volt". Hozzáfűzte: igazán érzékelhető emelkedéshez egy 3-4 százalékos reálpozíció javulás szükséges. A magyarországi kereseti viszonyokkal az MSZSZ továbbra sem elégedett, úgy vélik, az egykulcsos adórendszer miatt nőttek a jövedelemkülönbségek az alacsony és magas keresetűek között, és bár utóbbiak az igazi nyertesek, az MSZSZ tagsági köréből nagyon kevesen tartoznak ebbe a kategóriába.
    

Pataky Péter kiemelte: az új Munka törvénykönyve hatálya alatt 2013 volt az első teljes év, amely bebizonyította, hogy bár a változások általánosságban nem okoztak keresetcsökkenést, de vannak olyan területek, ahol a munkáltatók éltek azzal a lehetőséggel, hogy az új Mt. alapján - például a munkaszervezéssel kapcsolatos új szabályrendszer, a pótlékok új rendszere, vagy az átlagkereset számítás megváltozása miatt - többet lehet dolgoztatni olcsóbban. Kemény tárgyalásokkal ugyanakkor a szakszervezetek sok helyütt elérték azt, hogy a kollektív szerződés segítségével ellensúlyozzák ezt a hatást, és ne csökkenjenek a keresetek - hangsúlyozta.
    

Pataky Péter szerint itt is komoly problémát jelent a köztulajdonú társaságok ügye, mert e cégeknél az Mt. korlátozza a kollektív megállapodásokat, vagyis az itt dolgozók hátrányt szenvedtek. Mint mondta, több kritikájukat fenntartják az Mt.-vel kapcsolatban, és bíznak abban, hogy jövőre lesz lehetőség néhány pont korrigálására. Példaként említette a köztulajdonú társaságokra vonatkozó diszkriminatív szabályozás megszüntetését, valamint a szabadság kiadását. Kifejtette: a szabadság arra van, hogy a dolgozó elmenjen pihenni, erre pedig kevés az a munkáltatói kötelezettség, hogy egyszer egybefüggő 14 naptári napot kell biztosítani. "A szabadság nem arra van, hogy a munkaadó a munkaszervezési problémáit ezzel oldja meg" - fogalmazott.
    

Pataky Péter szerint ezen kívül úgy kellene módosítani az Mt.-t, hogy a munkáltató javára csak kollektív megállapodással lehessen eltérni a törvénytől, egyénivel ne.  Az MSZSZ elnöke szerint a foglalkoztatási strukturális problémákban továbbra sincs javulás, a munkavállalók számára valódi megélhetést biztosító, közterhet viselő, teljes munkaidős munkahelyek száma nem nőtt, vagy csak minimálisan. "Statisztikát lehet javítani" részmunkaidős, illetve közfoglalkoztatással, ugyanakkor az lenne a fontos a szakszervezetek számára is, hogy a valódi, adófizető foglalkoztatás nőjön, és ebben nem áll jól Magyarország - mondta.
    

Úgy vélte, bár a közmunka átmeneti válságkezelő technikának alkalmas, de nem látszik annak lehetősége, hogy ebből valódi, munkaerő-piaci foglalkoztatás legyen. A közmunkát Pataky Péter szerint kombinálni kell a képzéssel, de nem mindegy milyennel.  Megjegyezte: 2013 bebizonyította azt, hogy szükség lenne egy valódi, a foglalkoztatottak számát mutató statisztikára, amit álláspontja szerint a NAV nyilvántartása alapján meg is lehetne csinálni. Pataky Péter kifejtette: sok "helyi trauma" volt 2013-ban, így például tömeges létszámleépítések voltak az elektronikai iparban. Ez az ágazat "hektikus", a megrendelésektől függő szektor, és ha nincs megrendelés több ezer embert el lehet küldeni, ami lokális munkaerő-piaci problémákat okoz.

 

Az élelmiszeripar helyzete sem javult az idén, gondok vannak a baromfifeldolgozás és a húsipar területén - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a gazdákra, hanem a mezőgazdaságban dolgozó munkavállalókra is figyelni kellene; nekik is nehéz évük volt, ráadásul ők a jövedelmi statisztika alján helyezkednek el. A szakszervezeti vezető szerint a szociális területen is tarthatatlan a helyzet, az ott dolgozók rendkívül rossz jövedelmi helyzetben vannak évek óta, és nincs is kilátásuk a helyzet megváltozására, ugyanakkor reméli, hogy a sztrájktárgyalások eredményre vezetnek.
    

Pataky Péter elmondta: szorgalmazzák, hogy tekintsék át a közalkalmazotti bértáblát, mert már az idei, 114 ezer forintos garantált bérminimum is lefedi annak jelentős részét, a jövő évi 118 ezer forinttal pedig ez még inkább így lesz. A decemberben alakult Magyar Szakszervezeti Szövetséggel kapcsolatban elmondta: 2014 első felében a részletek elrendezésén dolgoznak, az MSZSZ bejegyzése után megszűnik a 3 alapító szervezet. Jelezte: egy éves átmeneti időszakra vállalta az MSZSZ vezetését, ez idő alatt szeretnének felépíteni egy működőképes, hatékony szervezetet. (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: