Demján: a pláza-stop hibás döntés volt

A TriGranit Fejlesztési Zrt. eladta a Heitman European Property Partners IV (Hepp IV) amerikai befektetői csoportnak a Millennium Városközpontban található négy irodaház 74 százalékot kitevő tulajdonrészét – jelentette be Demján Sándor, a TriGranit elnöke kedden, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Demján Sándor értékelése szerint "az év ingatlanüzlete" azt jelzi, hogy az amerikai befektetői csoport bízik az országban. A TriGranit elnöke elmondta, hogy az általuk fejlesztett és üzemeltetett Millennium Tower I, II, III, valamint a H irodaépület 26 százaléka továbbra is a TriGranit tulajdonában marad, és üzemelteti a létesítményeket.

 

A TriGranit közlése szerint a Millennium Tower I, II, III, valamint a H irodaépületben lévő mintegy 70 000 négyzetméter irodaterületet érintő befektetés, beleértve a banki finanszírozást, megközelítette a 45 milliárd forintot, ez a magyar ingatlanpiac legnagyobb idei ingatlanértékesítése, amely önmagában 50 százalékkal növeli a teljes magyarországi ingatlan-tranzakciós volument.

 

Demján Sándor elmondta: az értékesített irodák Budapest legjobb helyén vannak, és a TriGranit befejezi a Millennium Városközpontban tervezett beruházásokat. Kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy 2003-ban 1 dollárért ajánlották fel a területet kongresszusi központ építésére, de ezzel az ajánlattal az akkori kormány nem élt, és az ajánlat már nem érvényes. Most arra várnak, hogy eldőljön a kongresszusi központ építésének ügye, ha nem épül ott kongresszusi központ, akkor lakásépítésben gondolkodnak a területen.

 

A sajtótájékoztatón Demján Sándor emlékeztetett, hogy a TriGranit 14 éve 2 millió dollár tőkével alakult, azóta önerőből, szaktudásból jelentős magyar központú ingatlanfejlesztő multinacionális vállalattá nőtte ki magát. A Közép-Kelet-Európában működő létesítmények világszínvonalat képviselnek, és büszkék arra, hogy az ingatlanszakma Török Árpádot, a TriGranit vezérigazgatóját az Év Emberének választotta. A TriGranit ingatlanfejlesztései egyharmad részt önerőből, kétharmad részt banki finanszírozásban valósulnak meg – tette hozzá Demján Sándor, aki szerint a bankok aktivitása nélkül kevesebb fejlesztést lehetne végezni.

 

Hangsúlyozta: a TriGranit hiteleit törleszti és a jövőben is stabilan működik. A sajtótájékoztatón Demján Sándor kitért arra, hogy a kereskedelmi létesítmények fejlesztésének korlátozása, a pláza-stop hibás döntés volt, ez visszaveti magyarországi terveiket, és külföldön, például Poznanban valósítanak meg beruházásokat. A sajtótájékoztatón bemutatták Philip Mark Evanst, aki a TriGranit Management Zrt. vezérigazgatói teendőit látja el.

 

Kérdésre válaszolva Demján Sándor elmondta: a 45 milliárd forintos vételárat további fejlesztésekbe forgatják. Szerinte a befektetők a prosperáló vállalatok felé fordulnak és nem az állami lehetőségekre koncentrálnak. Az orosz és a kínai piaccal kapcsolatban Demján Sándor elmondta: a moszkvai projektről lemondtak, a Gazprom céggel meglévő vegyes vállalatuk jól működik, Szentpéterváron pedig újratárgyalják a beruházásukat. Kínában felkérést kaptak több városban is városrendezésre. A mezőkövesdi repülőtér fejlesztéséről tárgyalnak több érintettel is - tette hozzá. (MTI)


Nem csak a magasabb fizetés miatt vállalnak külföldön munkát a magyarok

A külföldi munkavállalás a legtöbb érintett magyar számára pozitív tapasztalat: háromnegyedük szerint azt követően javult az életminőségük, tízből nyolcan pedig elégedettek jelenlegi vagy legutóbbi külföldi állásukkal. Bár továbbra is a magasabb kereset a legfontosabb motiváció, egyre nagyobb szerepet kapnak a családi szempontok is – derül ki a Profession.hu reprezentatív kutatásából
2026. 07. 24. 16:00
Megosztás:

Jóváírással és ajándékokkal várják a bankok a diákokat

Több tízezer forintos jóváírással, szinte ingyenes számlavezetéssel és más megszerezhető ajándékokkal kampányolnak a bankok a leendő számlatulajdonosokért. Az iskolakezdés előtti hetekben évek óta nagy a verseny, a pénzintézetek egymással versengve jönnek ki a diákszámlák megnyitásához kapcsolódó akciókkal. Nem érdemes azonban az első vonzónak tűnő ajánlatra ugrani, a teljesítendő feltételek ugyanis nem biztos, hogy illeszkednek a bankolási szokásokhoz - írja közleményében a Bank360.hu pénzügyi szakportál.
2026. 07. 24. 15:00
Megosztás:

Az Európai Unió geoökonómiai lépései

Bár az Európai Bizottság „Befektetési bizottságként” határozta meg önmagát, a legutóbbi hónapok tevékenységei egyértelműen geoökonómiai és geopolitikai hangsúlyt kaptak.
2026. 07. 24. 14:00
Megosztás:

Akár 5 százalékkal emelkedhetnek a bérleti díjak, rögtön a ponthatárhirdetés után

Miközben az egyetemvárosokban az elmúlt öt évben közel megduplázódtak a lakásárak, a családok számára egyre összetettebb kérdéssé válik, hogy egyetemre készülő gyermekük lakhatását bérléssel vagy vásárlással érdemes-e megoldani. Az Ingatlan 360 sajtóeseményen az MBH Elemzési Centrum, az MBH Jelzálogbank, az Otthon Centrum és a Fundamenta szakértői közösen értékelték az ingatlanpiac legfontosabb folyamatait.
2026. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Nem változtatott az irányadó rátán az EKB

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-on tartotta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-on maradt. Volt néhány jegybankár, aki megemlítette a kamatemelés lehetőségét, de végül egyhangú döntés született a tartás mellett.
2026. 07. 24. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-hálózatot épít a Circle Dél-Koreában

A Circle egyszerre két jelentős dél-koreai együttműködést jelentett be: a USDC kibocsátója a Kakao Grouppal és a Toss Bankkal vizsgálja a stabilcoinalapú fizetési infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit. A megállapodások azt jelzik, hogy a vállalat a kriptotőzsdéken túl a hagyományos banki, technológiai és digitális fizetési szektorban is növelné jelenlétét.
2026. 07. 24. 11:00
Megosztás:

A tech gyorsjelentések és a kiújuló inflációs félelmek árnyékolták be a csütörtöki kereskedési napot

Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már több mint 7%-ra távolodott el a kora júniusi történelmi csúcsától. Az S&P 500 1,2%-os, a Dow Jones pedig 1%-os mínuszban, egyaránt nagyjából egy hónapos mélyponton zárt. A befektetői idegességet jól mutatja, hogy a Wall Street-i félelemindexként is ismert VIX 18,7 pontra, közel egy hónapos csúcsra ugrott.
2026. 07. 24. 10:30
Megosztás:

Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás:

Történelmi mérföldkő: a CoinCash kapta az első magyar MiCA-engedélyt

A Magyar Nemzeti Bank engedélyével a CoinCash az első — és jelenleg egyetlen — magyar székhelyű kriptoeszköz-szolgáltató, amely az Európai Unió egységes kriptoszabályozása (MiCA) alatt működhet. Az ország legnagyobb kriptobrókersége a következő hónapokban újraindítja szolgáltatásait.
2026. 07. 24. 04:00
Megosztás:

Az OECD országjelentése alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium szerint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) alapos leltárt készített a magyar gazdaságról friss országjelentésében, amely alátámasztja a kormány gazdaságélénkítési céljait.
2026. 07. 24. 03:00
Megosztás:

Közbeszerzési piac: hangsúlyos szerepben a kkv-szektor

2026 első félévében 3739 darab eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le Magyarországon az ajánlatkérők, összesen 1866,5 milliárd forint értékben. Ez 8288 darab szerződés megkötését jelentette - derül ki a Közbeszerzési Hatóság első félévre vonatkozó gyorsjelentéséből. A hazai kis- és középvállalkozások továbbra is meghatározó szerepet töltenek be a közbeszerzési piacon: az első félévben a közbeszerzési szerződések közel háromnegyedéhez, valamint az összérték csaknem 60 százalékához kapcsolódott nyertes kkv.
2026. 07. 24. 02:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszere – aki átvált, jól járhat

Átalakulóban van a magyar villamosenergia-rendszer: az okosmérők terjedésével a szolgáltatók már nemcsak azt látják, hogy egy háztartás mennyi áramot használ el, hanem azt is, hogy pontosan mikor történik a fogyasztás.
2026. 07. 24. 01:00
Megosztás: