Deloitte: haladékot kaptak a pénzintézetek az amerikai adóhatóságtól

Fél év haladékot adott a pénzügyi intézményeknek, köztük a magyarországi bankoknak és biztosítóknak is az Egyesült Államok adóhatósága (IRS) az amerikai adózók azonosításával és jelentésével kapcsolatos feladataik teljesítésére. A pénzintézetek ezzel levegővételnyi időhöz jutnak ugyan, még sincs okuk hátradőlni, mivel a felkészülés időigényes, mulasztás esetén pedig súlyos szankciókra számíthatnak - hívja fel a figyelmet a Deloitte.

Veszprémi István, a Deloitte Zrt. adópartnere a cég közleményében ismerteti: a FATCA szabályozás célja az amerikai adózók külföldön tartott - adott esetben eltitkolt - jövedelmeinek feltérképezése, az amerikai adóztatás hatékonyságának növelése érdekében. Az eredeti amerikai FATCA jogszabály előírja a külföldi (nem amerikai) pénzügyi intézmények számára, hogy az ügyfeleiket azonosítsák, és az azonosított amerikai ügyfelek számláiról rendszeresen jelentést tegyenek az amerikai adóhatóságnak.

 

A kötelezettségek elmulasztását a szabályozás amerikai forrású jövedelmekre kivetett forrásadóval szankcionálja. Több ország - köztük Magyarország is - tárgyalásba kezdett ugyanakkor az Egyesült Államokkal kétoldalú kormányközi FATCA megállapodás (úgynevezett Intergovernmental Agreement - IGA) megkötéséről. A magyar-amerikai megállapodás a FATCA-val kapcsolatos kötelezettségeket a belső jog részévé teszi, így kötelezőek lesznek minden magyar pénzügyi intézmény számára.

 

Az IGA alapján a jelentéstételi kötelezettséget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé kell majd teljesíteni az IRS helyett. A FATCA szabályozás - és a korábbi tervek szerint a magyar-amerikai megállapodás is - eredetileg 2014. január 1-jével lépett volna hatályba. Ez rendkívül rövid időt biztosított volna a hazai pénzügyi szektor számára a felkészülésre. Az IRS július 12-én a korábbi határidőkhöz képest új, 6 hónappal későbbi határidőket tett közzé a FATCA kötelezettségek (regisztráció, ügyfél-átvilágítás, jelentéstétel, forrásadó-levonás) teljesítésére.

 

A közleménnyel párhuzamosan megjelent az IGA új változata is, amelyben már az új határidők szerepelnek. Az IRS által közzétett indoklás szerint a határidő-módosítás hátterében elsősorban azok a gyakorlati problémák állnak, amelyek a FATCA-szabályok különböző országok belső jogrendszerébe történő átültetésének során merültek fel. A fentieken túl a FATCA-ra való felkészülési periódus meghosszabbítását indokolta az is, hogy a kormányközi megállapodások aláírása és ratifikálása az előzetes várakozásokhoz képest lassabb ütemben halad.

 

Az Egyesült Államok pénzügyminisztériumának és adóhatóságának célja ugyanis az, hogy minél több országgal szülessen ilyen megállapodás, hiszen ezek nagymértékben segítik a FATCA-szabályok hatékony működését. Veszprémi István hozzátette: Magyarország kormánya és az Egyesült Államok között előrehaladott tárgyalások folynak a vonatkozó IGA megkötésével kapcsolatban, amelyet ez év őszére prognosztizáltak. A magyarországi pénzügyi szektor szereplői közül a legtöbben már megkezdték a felkészülést a FATCA-szabályozásnak való megfelelésre. Figyelembe véve a szabályozás összetettségét, valamint a még nyitott értelmezési kérdéseket, a felkészülés meglehetősen hosszú és sok munkát igénylő folyamat.

 

A 6 hónapos határidő-hosszabbítás így a pénzügyi intézményeknek nagyon jól jön, ugyanakkor a határidőben történő felkészülés még így is jelentős kihívást jelent. Magyarország a kormányközi egyezmények közül az úgynevezett első modellről tárgyal az Egyesült Államokkal. Az egyezmény (IGA-1) értelmében a FATCA-szabályoknak való megfelelés kötelező lesz a magyarországi pénzügyi intézmények számára. A tervezett egyezményhez csatolt második számú melléklet rendelkezik azokról a kivételekről és könnyítésekről, amelyek bizonyos körülmények fennállása esetén lehetőséget biztosítanak a FATCA-megfelelés könnyített elérésére. Az előbbi kivételek részleteiről jelenleg tárgyalások folynak.

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Allianz: Történelmi mélypontra süllyedtek a hajózási veszteségek

Az Allianz 2021. évi hajózásbiztonsági riportja szerint tavaly 49 nagy méretű hajó veszett oda világszerte. Az elmúlt tíz évben 50 százalékkal csökkent az összveszteség. A hajózási incidensek száma (2703) az előző évhez viszonyítva csökkent.A hajózási iparág ellenálló a világjárvánnyal szemben, a személyzet lecserélésének nehézsége azonban hosszú távú következményekkel jár. A Covid–19 miatti késések, és a hajózás iránti kereslet ugrásszerű növekedése a kárigények összegének emelkedését eredményezte. A hajók nem megfelelő karbantartása további kárigényekhez vezethet.A Szuezi-csatornán bekövetkezett incidens azt mutatja, hogy a hajók méretének növekedésével aránytalanul nagy kockázatot jelent a megfeneklés, az ilyen esetek elhárítására irányuló műveletek pedig költségesek. Sok a tűzeset és a tengereken eltűnt rakomány.A dél-kínai, az indokínai, az indonéz és a Fülöp-szigeteki tengeri régió vezet a veszteségek terén.
2021. 08. 23. 22:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Még beleférhet egy belföldi nyaralás, de mire kell figyelni, ha utasbiztosítást kötnénk?

Jelenleg a határok Európában elég szabadon átjárhatóak, mégis sokan döntenek idén a belföldi nyaralás mellett. A Bank360 elemzői ezért megvizsgálták milyen belföldi utasbiztosítások érhetőek el Magyarországon és mik a főbb fedezeteik.
2021. 08. 20. 11:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Az Allianz Csoport erős negyedévet zárt valamennyi üzletágában

Az Allianz Csoport a második negyedévben erős teljesítménnyel folytatta a kiválóan induló 2021. évet. Diverzifikált üzleti portfóliójának köszönhetően a Csoport kihasználta a globális gazdasági fellendülés előnyeit, és a teljes díjbevétel valamint a működési eredmény is erőteljesen növekedett. A részvényesekre jutó adózott eredmény szintén javult az előző év második negyedévéhez képest. Mindhárom üzletág egészséges növekedést könyvelhetett el. Vagyon- és felelősségbiztosítási üzletágunk bizonyította ellenállóképességét, miközben jelentős természeti katasztrófákkal kellett megbirkóznia. Az élet- és egészségbiztosítási termékeink iránti kimagasló kereslet a bevételek dinamikus emelkedését eredményezte, míg vagyonkezelési üzletágunk folytatta növekedését, és új történelmi csúcsot ért el a kezelt vagyon mértékében.
2021. 08. 18. 05:00
Megosztás:

Közel 70 százalékkal nőtt a CIG bevétele

A CIG Pannónia csoport bevétele 18,4 milliárd forintra nőtt az első félévben, ami 68 százalékos növekedés a múlt év azonos időszakához képest - tette közzé a CIG Pannónia Életbiztosító a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2021. 08. 18. 02:00
Megosztás:

A külföldön nyaralók 40 százaléka Horvátországot célozza meg

A koronavírus miatt a magyarok többsége óvatosan tervezte idei nyaralását: a külföldi utazást választók többsége közeli célpontot célzott meg. A Netrisk.hu már megkötött utasbiztosításai alapján megállapítható, hogy júliusban a célországok közül messze Horvátországba utaztak a legtöbben, 40 százaléknyian, miközben az olasz és görög nyaralást választók aránya 11, illetve 10 százalék volt. Az Európán kívüli utazások aránya alig érte el az 1 százalékot.
2021. 08. 17. 18:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Az MFB 3,5 milliárd forint nyereséget könyvelt el az első fél évben

Az MFB 3,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el idén az első fél évben szemben a tavalyi első fél évi 0,78 milliárddal - tette közzé a pénzintézet a nemzetközi számviteli standardok szerinti nem auditált, nem konszolidált pénzügyi kimutatásait a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
2021. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Új emlékérme-sorozatot indít az MNB

Az égig érő fa megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében. Az emlékérmével egy új sorozatot indít a jegybank.
2021. 08. 15. 19:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

Kinevezésre kerültek a Magyar Bankholding leányvállalati integrációjának vezetői

A Magyar Bankholding Zrt. idén márciusban fogadta el a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport bankjainak egyesítésére vonatkozó ötéves stratégiáját. Az alapvető célok között kiemelt stratégiai területként került meghatározásra a bankok leányvállalatainak integrációra történő felkészítése, aminek meghatározó eleme a kiemelkedő szakmai kompetenciával rendelkező felső vezetők kiválasztása. Dr. Mészáros Beatrix a Magyar Bankholding leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyetteseként csatlakozott a szervezethez, míg a neves nemzetközi tanácsadók közreműködésével zajló kiválasztási folyamat eredményeként Vály Judit a lízing üzletág, Kovács Ildikó és Benczédi Balázs pedig az alapkezelési üzletág felső vezetőiként végzik munkájukat.
2021. 08. 14. 09:00
Megosztás:

Felfelé módosította gazdasági prognózisát a cseh bankszövetség

Felfelé módosította gazdasági előrejelzését a cseh bankszövetség (CBA). A CBA új, most nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint az idén a cseh gazdaság 3,4 százalékos növekedést ér el, míg a májusi prognózisban csak 3,3 százalékkal számolt.
2021. 08. 13. 05:00
Megosztás: