Giró-Szász: járulékkedvezmény lesz a kiskeresetű családokért

Jövőre már az egyéni járulékok, vagyis a 7 százalékos egészségbiztosítási és a 10 százalékos nyugdíjjárulék terhére is igénybe vehető az eddigi családi adókedvezmény - számolt be a kormányszóvivő a kabinet legutóbbi, a 2014-es adótörvényekkel kapcsolatos döntéséről pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Giró-Szász András hangsúlyozta: ezzel az adó-, illetve járulékmegtakarítás a kiskeresetűek esetében a bruttó bér 16 százalékáról annak 33 százalékára emelkedik. Közölte azt is: az intézkedés mintegy 260 ezer családot érint.
    

A kormányszóvivő a kabinet legfontosabb adópolitikai céljáról, a kiskeresetűek adócsökkentéséről szólva kiemelte: a családtámogatáson keresztül megfelelő alapot kívánnak biztosítani a családtervezéshez és a gyermekvállaláshoz. "A kiskeresetűek adócsökkentése a családi adókedvezményt újabb 260 ezer családra terjeszti ki", vagyis a gyermekeket nevelő családok teljes körére - hangsúlyozta, hozzátéve: eddig mintegy 600 ezer családot érintett, a jövőben viszont mintegy 900 ezer családra, majdnem 5 millió állampolgárra terjed ki a kedvezmény.
    

Példaként mondta: a két gyermeket nevelő, bruttó 90 ezer forintos összjövedelemmel rendelkező családok havonta 5600 forintos nettó jövedelemnövekedéssel számolhatnak, míg bruttó 110 ezer forintos családi jövedelem esetén 2400 forintnyi többlettel.
    

Három gyermek esetében, bruttó 100 ezer forintos kereset esetén havi nettó 17 ezer forinttal több marad a családi kasszában, 200 ezer forintos bruttó jövedelem mellett havi 34 ezer forint. Két magyar átlagjövedelem esetén, vagyis bruttó 400-450 ezer forintos összjövedelem mellett 35 ezer forintot jelent a megtakarítás - fűzte hozzá.
    

A kormány által elfogadott és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által pénteken az Országgyűlés elé terjesztendő jövő évi adóváltoztatásokkal kapcsolatban azt mondta: 2013-ban elérkezett Magyarország ahhoz a ponthoz, hogy a hazai adórendszerben már nincs szükség további nagy léptékű intézkedésekre, sokkal inkább hosszú távú, stabil intézkedések irányába fordul a magyar adópolitika.
    

Az adórendszer szerkezeti átalakítása lezártnak tekinthető - jelentette ki, majd úgy folytatta: 2014 a finomhangolás éve a magyar adórendszer vonatkozásában.
    

"Az előző három év egyértelműen bizonyította az egykulcsos adórendszer eredményességét" - fűzte hozzá -, az egész adórendszer átalakításának köszönhetően az elmúlt három évben 1500 milliárd forintot meghaladó összeg maradt az embereknél.
    

Közölte azt is: az őszi adóváltoztatások célja, hogy a kiskeresetűek jelentős adókedvezményben részesüljenek, emellett a gazdálkodói környezet működését könnyítő feltételeket kívánja megteremteni a kormány. A kabinet ezzel csökkenteni kívánja az adminisztrációs terheket, segíteni a vállalkozói környezetet.
    

"A kormány nagy hangsúlyt helyez arra, hogy a jövedelemadók súlyát ne a munkára terhelt adókra, hanem a fogyasztásra, a forgalmi típusú adókra helyezze" - emelte ki, és emlékeztetett arra, hogy a családi adózás bevezetésével évente eddig 180 milliárd forintot hagyott a családoknál az állam, a mostani lépés ezt az összeget növeli.
    

Egy esetleges áfacsökkentést firtató kérdésre a kormányszóvivő azt mondta, hogy a magyar politikatörténetben már találkoztunk áfacsökkentéssel, a 2006-os választások előtt. Szerinte az átgondolatlan változtatásnak semmilyen hatása nem volt, a választásokat követően vissza is vonták - emlékeztetett.
    

Kijelentette: "nem gondolom, hogy egy megalapozatlan és nem kellő módon előkészített áfacsökkentés bármilyen módon szolgálhatja akár a nemzetgazdaság, akár a fogyasztók érdekeit".
    

Az adóváltozásokról szólva közölte: nincs adónövekedés a csomagban, és számtalan, külső szervezet által kért egyszerűsítés, módosítás található abban. A szervezetek között említette a borászokat, az iparkamarákat, az ásványolaj-szövetséget. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: