Londoni elemző: kedvező Varga IMF-főtárgyalói kinevezése

Kedvező fejleménynek nevezte a Royal Bank of Scotland (RBS) egyik kutatórészlegének igazgatója, hogy Varga Mihály jelenlegi államtitkár vezeti majd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó magyar tárgyalásokat. Varga Mihály kinevezését Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Varga Mihály IMF-főtárgyalói kinevezését Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgatója befektetők számára összeállított pénteki gyorselemzésében annak a véleményének adott hangot, hogy Varga Mihály "gazdaságilag és politikailag nehézsúlyúnak számít, akire Orbán odafigyel", és pénzügyi körökben is jó a vélemény róla.

 

Ash szerint Varga Mihály kinevezése azt jelzi, hogy a magyar kormány most már az IMF-tárgyalások tényleges megkezdésére készül. Az RBS vezető elemzőjének véleménye szerint lehetséges, hogy a Görögországgal és az európerifériával kapcsolatban támadt piaci idegesség késztette Orbán Viktort "pozitívabb lépésekre IMF-fronton". Timothy Ash közölte: azzal számol, hogy a hivatalos IMF/EU-tárgyalások a következő egy hónapban megkezdődnek, de a nyár vége előtt nem fejeződnek be, és esetleg több tárgyalási forduló, IMF-küldöttségi látogatás is lesz a megállapodás előtt.

 

Az elemző ezzel együtt azt valószínűsítette, hogy a tárgyalások megkezdésével kapcsolatos várakozás hatására rövid távon kitart a pozitív piaci lendület. Az RBS vezető londoni felzárkózó térségi szakértője azt sem zárta ki pénteki elemzésében, hogy a kormány még az IMF/EU-tárgyalások alatt megjelenik a tőkepiacon egy eurókötvény-ajánlattal, bővítendő saját tárgyalási mozgásterét. Ez utóbbi lehetőséggel kapcsolatban azonban megoszlanak a londoni elemzői vélemények; más házak inkább azt valószínűsítik, hogy Magyarország a megállapodás után hajt végre kötvénykibocsátást, és akkor is csak korlátozott értékben. A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői minap ismertetett legutóbbi prognózisukban azt jósolták, hogy az IMF/EU-megállapodás létrejötte után Magyarország le is fog hívni a számára jóváhagyott hitelkeretből, és a következő két évben csak 3 milliárd euró értékű kötvényajánlattal jelenik meg a magántőkepiacon, vagyis nem fogja a teljes lejáró szuverén devizatörlesztési kötelezettséget a piacról refinanszírozni.

 

A JP Morgan londoni szakértői ezt az előrejelzésüket azzal a véleményükkel indokolták, hogy az ennél nagyobb értékű devizakötvény-kibocsátást a piac esetleg az IMF-feltételrendszer teljesítésével kapcsolatos magyar kormányzati hajlandóság gyengüléseként is értelmezhetné. A JP Morgan citybeli elemzői prognózisukban "eseménydús" tárgyalássorozatot jósoltak, de a harmadik negyedévre megállapodást valószínűsítettek egy 15 milliárd eurós készenléti csomagról. A majdani IMF/EU-hitelkeret 15 milliárd eurós értéke jórészt konszenzusos előrejelzés Londonban. A Morgan Stanley bankcsoport londoni részlegének felzárkózó piaci közgazdászai befektetőknek összeállított legújabb forgatókönyvükben arra a következtetésre jutottak, hogy az általuk számolt bruttó finanszírozási igények alapján egy 15 milliárd eurós, két évre szóló IMF/EU-program "több mint elégséges lenne" a magyar gazdaság külső finanszírozásával kapcsolatos piaci aggályok elsimítására. (MTI)

Robbanás volt egy romániai kőolajfinomítóban

Robbanás volt hétfőn a romániai Petrotel-Lukoil kőolajfinomítóban - írja az economica.net.
2025. 10. 20. 21:00
Megosztás:

Őszi szabadtéri programok Magyarországon – élvezd a természet színpompáját

Az ősz Magyarországon varázslatos időszak, amikor a természet a legszínesebb ruhájába öltözik. A langyos napsütéses napok, a friss levegő és a lélegzetelállító tájak tökéletes lehetőséget kínálnak a szabadtéri programokra. Ebben az útmutatóban bemutatjuk a legjobb őszi tevékenységeket, amelyekkel felejthetetlen élményekkel gazdagodhatsz.
2025. 10. 20. 20:00
Megosztás:

A statisztika szerepe a modern tudományokban

Statistics and Science címmel rendezett nemzetközi tudományos konferenciát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a statisztikai világnap alkalmából 2025. október 20-án a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) dísztermében. Az angol nyelvű szimpóziumon különböző tudományterületekről érkező, elismert hazai és külföldi szakemberek vitatták meg a statisztika és a tudomány kölcsönhatásait, valamint az adatvezérelt kutatás és döntéshozatal legújabb irányait.
2025. 10. 20. 19:30
Megosztás:

Együtt formálják a tőkebefektetések jövőjét – először közös fókuszban az állam és a magántőke a VC Summiton

Idén ősszel új fejezet nyílt a magyar tőkebefektetések történetében: immár kifejezetten a kis- és középvállalkozásokra szabott, dedikált tőkeprogram is elérhető. Október 29-én a Venture Capital Summit először mutatja be egységesen a hazai tőkeági ökoszisztémát. A konferencia egyedülálló módon ülteti egy asztalhoz az állami és a magántőkés befektetőket, hogy közösen rajzoljanak képet a magyar tőkebefektetési piac jelenéről, új irányairól, kihívásairól, valamint az együttműködés lehetséges modelljeiről.
2025. 10. 20. 19:00
Megosztás:

Ismét országos toborzásba fogott a HungaroControl

A hazai léginavigációs szolgáltató, a HungaroControl október 20-tól ismét várja a jelentkezőket a 2026 őszén induló légiforgalmiirányító- képzésére. Az érdeklődők 2026. március 15-ig pályázhatnak, a kiválasztási folyamat várhatóan a nyár közepén zárul. A jövő ősszel induló évfolyamra továbbra is minden, a légi közlekedés iránt érdeklődő pályázó jelentkezését szívesen fogadják.
2025. 10. 20. 18:30
Megosztás:

Megerősítette együttműködését a GVH és a Görög Versenyhatóság

Megerősítette együttműködését a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Görög Versenyhatóság (HCC), az erről szóló megállapodást a fennállásának 30. évfordulóját ünneplő görög hatóság nemzetközi szakmai konferenciáján írták alá Athénben - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 18:00
Megosztás:

Hol tart ma a hazai áramtőzsde a regionális együttműködésben?

Az elmúlt másfél évtizedben a HUPX a közép-kelet-európai régió egyik legelismertebb és leglikvidebb szervezett villamosenergia-piacává vált. De hogyan lehet úgy lépést tartani az iparági fejlődéssel, hogy közben a piaci szereplők igényei is maximálisan teljesüljenek?
2025. 10. 20. 17:30
Megosztás:

Alkotmányellenesnek minősült Romániában az igazságszolgáltatási nyugdíjreform

Alkotmánysértőnek minősítette hétfői ülésén a román alkotmánybíróság a bírák és az ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezetet, amelyet parlamenti vita nélkül, úgynevezett kormányzati felelősségvállalással próbált hatályba léptetni az Ilie Bolojan vezette négypárti kormány.
2025. 10. 20. 17:00
Megosztás:

Az EU Tanácsa álláspontot fogadott el az orosz gázimport fokozatos kivezetéséről

Az európai uniós tagállamok kormányainak képviselőit tömörítő Tanács tárgyalási álláspontot fogadott el az orosz földgázimport fokozatos kivezetéséről szóló rendelettervezetről - közölte a testület hétfőn.
2025. 10. 20. 16:30
Megosztás:

Michael Saylor elnök szerint véget ért a kriptotél, a Bitcoin felébredt

A Strategy (korábban MicroStrategy) ügyvezető elnöke, <a href="https://www.bitcoinbazis.hu/michael-saylor-strategy-bitcoin-utolso-negyedev/" target="_blank">Michael Saylor óvatosságra intette a Bitcoin-tulajdonosokat</a>, hogy ne engedjenek a medvés piaci hangulatnak. Üzenetét egy 15 másodperces, filmszerű videón keresztül közvetítette, melynek címe: „Ne etesd a [Bitcoin] medvéket”.
2025. 10. 20. 16:15
Megosztás:

Póker vs Blackjack: Főbb különbségek

Ha kaszinóról van szó, a két legnagyobb klasszikus arc az asztalnál mindig ugyanaz: póker és blackjack.
2025. 10. 20. 15:58
Megosztás:

Októberre hajszál híján 1 gigawattal bővült a hazai napelemes kapacitás

A naperőművek beépített teljesítménye először 2022-ben nőtt legalább 1000 megawattal Magyarországon. Az idei első kilenc hónapban 997 megawatt volt a gyarapodás. Még hátra van egy teljes negyedév, így biztosra vehető, hogy zsinórban a negyedik esztendőben is megugorjuk az 1 gigawattot - írta hivatalos Facebook oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 10. 20. 15:30
Megosztás:

Egy felmérés szerint a lakosság többsége támogatja Csehország EU-tagságát

Csehország tagságát az Európai Unióban a lakosság 55 százaléka támogatja, 24 százaléka ellenzi, míg 21 százaléknak nincs konkrét véleménye ebben a témában - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet az NMS ügynökség készített a Právo napilap és a Novinky.cz hírportál megrendelésére.
2025. 10. 20. 15:00
Megosztás:

Csúcs a használtautó-piacon: Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben

A DataHouse előzetes adatai szerint a tavaly szeptemberi 77 700-hoz képest 4,1 százalékkal több, 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon az elmúlt hónap során, ami a valaha volt második legnagyobb havi érték. Szeptember végére sosem volt ilyen magas, 699 600 az adott év belföldi használtautó-adásvételeinek száma: az előző év háromnegyedévében is csupán 680 400 átírást regisztráltak. Ezzel immár szinte biztossá vált, hogy év végére megdől a tavaly beállított éves rekord is.
2025. 10. 20. 14:00
Megosztás:

A Duna House Group új néven folytatja működését

A Duna House Group (Duna House Holding Nyrt.) DH Groupként, megújult arculattal és új honlappal (www.dh.group) folytatja tevékenységét. A változás egy újabb jelentős mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon.
2025. 10. 20. 13:30
Megosztás:

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben - közölte az MVM hétfőn az MTI-vel.
2025. 10. 20. 13:00
Megosztás:

Áder János rendezné az illegálisan fúrt kutak helyzetét

A vízkészletek védelmére, a vízvisszatartás, valamint a Tisza víztéremelésének szükségességére hívta fel a figyelmet az aszály és a vízgazdálkodási problémák kezelése, illetve a következő generációk ivóvízkészletének biztosítása érdekében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének igazgatója Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában.
2025. 10. 20. 12:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

4,8%-kal bővült év/év a kínai gazdaság a harmadik negyedévben, összhangban piaci konszenzussal.
2025. 10. 20. 11:30
Megosztás:

Estek a kötvényhozamok a fejlett kötvénypiacokon

Érdemi adat nem jelent meg az USA gazdaságáról a múlt héten a kormányzati leállás miatt. Ugyanakkor a kamatcsökkentési várakozások kissé erősödtek; a kötvényhozamok pedig a korábbi nyomott szintekről tovább estek a Kínával kapcsolatban ismét kiújuló vámháborús feszültség, majd a hét második felében az amerikai regionális bankokkal kapcsolatban kirobbanó befektetői aggodalom miatt.
2025. 10. 20. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a vezető Wall Street-i indexek

A csütörtöki mínuszok után pénteken 0,5% körüli pluszban zártak a vezető Wall Street-i indexek.
2025. 10. 20. 10:30
Megosztás: