Elemzők: márciustól fellendülhet az ipari termelés

Az év első két hónapjában a várakozások szerint gyenge lesz az ipari termelés, ugyanakkor márciustól fellendülés várható, a Mercedes gyár beindulása mellett a javuló külső konjunktúra is segítheti a bővülést - mondta az MTI-nek a januári ipari termelési adatokról a Takarékbank és a Buda-Cash elemzője.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt részletes adatai szerint az ipari termelés 2012 januárjában 0,5 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest, amit elsősorban a járműgyártás kibocsátásának visszaesése, valamint a tavalyinál enyhébb január miatti kisebb fűtésigény okozott. A KSH adatai szerint a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index - a decemberi 7,3 százalékos csökkenést követően - az előző hónaphoz képest januárban 2,1 százalékkal nőtt. Az előző év januárjához viszonyított, munkanaphatástól megtisztított index 2,7 százalékkal volt alacsonyabb.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli, hogy a jelentős részesedéssel bíró élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása igen dinamikus, 13,2 százalékos volumenbővülést ért el januárban, valamint kedvező teljesítményt tudott felmutatni a közepes súlyú gép, gépi berendezés gyártása (16,5 százalék), illetve a gumi-, műanyag és nem fém ásványi termék gyártása (14,1 százalék). A legfrissebb ipari adatok alapján jól látható, hogy a lassuló külpiaci konjunktúra jelentős hatást gyakorol a magyar gazdaság húzóágazataira - olvasható a közleményben. A szaktárca ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a nyugati piacokon érződő konszolidálódás, illetve az a tény, hogy az összes rendelésállomány 14,5 százalékkal emelkedett tavaly januárhoz képest, biztató jövőképet mutat.

 

Suppan Gergely, a Takarékbank senior elemzője az MTI-nek elmondta: várható volt, hogy az év első két hónapja gyenge lesz az ipari termelés területén. Szerkezetileg érdekes, hogy a járműgyártásnál minimális visszaesést regisztrált a KSH, ez valószínűleg annak tudható be, hogy a Suzukinál a sajtóhírek szerint volt egy átmeneti megtorpanás a termelésben amiatt, mert a thaiföldi áradások miatt kevesebb alkatrész jött be - vélekedett a szakértő. Hozzáfűzte, hogy ha ismét normalizálódik az ellátás, ott is újra felpöröghet a termelés - fűzte hozzá Suppan Gergely.

 

Kifejtette, a kecskeméti Mercedes gyárban hivatalosan március végén indul a termelés, ami óriási lökést fog adni az iparnak, azon belül a járműgyártásnak. A telekommunikációs és híradástechnikai termékek gyártása visszaesésében visszatükröződnek a Nokiánál bejelentett elbocsátások, ugyanakkor jelentősen, több mint 13 százalékkal megugrott az élelmiszeripar termelése - hívta fel a figyelmet. Ez részben az exportnak köszönhető, valamint annak, hogy óriási kapacitásnövelés, több milliárd forintos beruházás volt néhány olyan sikeres magyarországi baromfifeldolgozónál, mint a MasterGood vagy a Gallicoop. A jövőbeli kilátásokról elmondta: márciustól - amikor még a gyenge bázis is "besegít" - év végéig tartósan akár 5 százalék feletti lehet az ipari termelés volumenének bővülése, egyes hónapokban a 6-7 százalékot is elérheti. Suppan Gergely is kiemelte, hogy a külső konjunktúra is javulni látszik, ami szintén segíthet a termelés növekedésében.

 

Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház makroelemzője szerint is "magas egyszámjegyű" lesz az ipari termelés növekedése az év további részében. Elmondta: átrendeződés tapasztalható a három fő alágazat között, mivel ezúttal nem a járműgyártás, hanem az élelmiszeripar húzta az ipari termelést. Kérdés, hogy ez a tendencia mennyire lesz tartós. A szakértő szerint miután beindul a termelés a Mercedes gyárban, a járműipar is újra növekedésnek indulhat. Az optikai, elektronikai termékek ágazat tartósan komoly visszaeséssel szembesül, ami nem kedvező, mivel egy-másfél éve még ez volt az egyik hajtóereje az ipari termelés bővülésének. A termelés éves összehasonlításban történő csökkenésében szerepet játszott, hogy az enyhe január miatt visszaesett az energiaipar kibocsátása, míg a februári adatok a nagy hideg miatt már várhatóan kedvezőbbek lesznek - vélekedett Török Bálint. (MTI)


A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás:

Más tárcájából fizetett az OpenAI ügynöke: 362 Ethereum-címet vizsgált át

Egy programozási feladatot kellett megoldania, végül azonban egy engedély nélkül használt kriptotárcából fedezte a szükséges tranzakciós díjakat az OpenAI belső kutatási modellje. Az AI-ügynök 362 tárcacímet ellenőrzött, mielőtt elegendő egyenleget talált az Ethereum Sepolia teszthálózatán. A történet különösen kényes részlete, hogy a rendszer felismerte az engedélyezési problémát, mégis elfogadhatónak minősítette saját lépését.
2026. 10. 16. 10:00
Megosztás:

Az amerikai termelőiár-index is a várakozások felett alakult

A szerdai jelentős esés után tegnap korrigáltak az amerikai indexek. Az S&P 500 0,3%-kal, Nasdaq Composite 0,1%-kal, a Dow Jones 1,1%-kal emelkedett.
2026. 10. 16. 09:30
Megosztás:

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 10. 16. 09:00
Megosztás:

A gyengélkedő technológiai szektor ellenére is tovább emelkedtek az európai indexek

A vezető nyugat-európai indexek csütörtökön is tovább emelkedtek. A STOXX 600 0,4%-kal, a DAX 0,3%-kal, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal került feljebb.
2026. 10. 16. 08:30
Megosztás:

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,9 billió forintra nőtt tavaly

A száz legnagyobb Csongrád-Csanád megyei cég összesített árbevétele 2,7 százalékkal 2,9 billió forintra nőtt, ami reálértéken 1,7 százalékos csökkenés - derül ki a csütörtökön bemutatott Top 100 - Csongrád-Csanád Megye Gazdasága 2025 című kiadványból, amelyet Szegeden mutattak be.
2026. 10. 16. 08:00
Megosztás:

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetemen

Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri elméleti tömbjében; a rendezvényen a hazai egészségügyi szolgáltatók aktuális állásajánlatairól, valamint a szak- és továbbképzési lehetőségekről kaphatnak átfogó képet az érdeklődők.
2026. 10. 16. 07:30
Megosztás:

Csökkenő árbevétellel zárta a félévet a Bayer Construct

Csökkenő árbevétellel és adózott eredménnyel zárta a félévet a Bayer Construct Zrt. építőipari vállalat az előző év azonos időszakához képest - közölte a csődeljárás alatt álló társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 16. 06:30
Megosztás:

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás: