Egészségügyi karrier- és állásbörzét tartanak hétfőn a Semmelweis Egyetemen
Az egész napos programra egészségügyi képzésben tanulókat, végzéshez közeli hallgatókat, rezidenseket és már egészségügyi területen dolgozó, de munkahelyváltáson gondolkodókat egyaránt vár több mint 30 kiállító.
A rendezvényen a Semmelweis Egyetem több klinikája is képviselteti magát.
A standoknál első kézből kaphatnak információt friss állásajánlatokról az ápolás és a betegellátás területén, a szak- és továbbképzési lehetőségekről és a rezidenshelyekről is állami és a magánintézményekben egyaránt.
A rendezvényt - a szervezők előzetes tájékoztatása szerint - Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter nyitja meg, előadást tart - mások mellett - Tótth Árpád, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgatója, és kerekasztal-beszélgetésen vesznek részt az egészségügyi kamarák vezetői.
Az állásbörzén előadások, pódiumbeszélgetések segítik a látogatókat a karriertervezésben, szó lesz egyebek mellett arról is, hogyan kell manapság önéletrajzot írni és felkészülni egy sikeres állásinterjúra; az érdeklődők azzal kapcsolatban is hasznos tanácsokat kapnak, hogyan előzhető meg a kiégés az egészségügyi pályán.
A karriernap az egyetemre felvételizők számára is hasznos, információt kaphatnak a felvételi eljárás menetéről, részleteiről - írta a Semmelweis Egyetem a közleményében.