A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium
Darvai László, az Egészségügyi Minisztérium alapellátás-szakmai helyettes államtitkára egy pénteki szakmai konferencián azt mondta, a jelenlegi finanszírozásból nem lehet kigazdálkodni a tisztességes munkabért, nem jelenik meg benne a minőségi és többletmunka, nehézkes az eszközpótlás. Ugyanilyen gondnak nevezte a helyi adottságokból adódó eltérő munkafeltételeket is. Egyben jelezte, hamarosan megoldják, illetve megszüntetik az óvodai, iskolai igazolások kiadásának gyermekorvosokra rótt kötelezettségét.
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete XXXI. konferenciáján Darvai László közölte: a tárca egy olyan alapellátási rendszeren dolgozik, ahol megéri minőségi munkát nyújtani, megéri befektetni és innoválni és kiszámítható az életpálya, és ahol azonos feltételek mentén dolgozhatnak.
A szakdolgozói béremelés és bérrendezés nem várhat, ennek "abszolút prioritásnak kell lennie" - emelte ki. A tervek szerint külön szorzóval javítanák azon házi gyermekorvosok (és háziorvosok) finanszírozását, akik hátrányos helyzetű körzetekben dolgoznak.
Közölte, az alapellátási finanszírozási reformtervet elindították, a jogszabály most készül. Rezsitámogatás helyett praxisalapdíj-emelés lesz és szólt arról, hogy rendezni kívánják az egy körzetbe tartozó páciensek létszámát, valamint azt, hogy 19 éves korig kaphat ellátást egy fiatal a házi gyermekorvosánál.