TBSZ: minden megtakarító jól jár

Jelentősen növelheti megtakarításai hozamát, aki tartós befektetési számlán helyezi el a pénzét, és öt évig nem nyúl hozzá. A bankbetétet kedvelő befektetőknek is érdemes TBSZ számlát nyitni, de azoknak is jó lehetőség, akik szívesen kipróbálnák az értékpapír befektetéseket. A TBSZ-t ugyanis nem azon kevesek kedvéért találták ki, akik bennfentesek a befektetések világában.

A TBSZ lényege, hogy ösztönözze az embereket az öngondoskodásra és a hosszú távú gondolkodásra a megtakarítások kapcsán. A kulcsszó a jelentős adókedvezmény. Aki 3 évig nem vesz ki pénzt a TBSZ számlájáról, annak a következő év elejétől érvényes 16%-os kamat- és árfolyamnyereség-adó helyett csak 10% adót kell fizetnie. A 2010-ben érvényes kamatadó 20%, az árfolyamnyereség adó pedig 25%, de aki most nyit TBSZ számlát, az idei évi adók alól is mentésséget szerezhet.

 

Aki viszont 5 évig benntartja a pénzét, teljes egészében mentesül az adófizetés alól. Ha úgy alakul, hogy mégis szüksége lenne a TBSZ-en tartott pénze egy részére, akkor sincs baj, hiszen annyi történik, hogy a számla elveszti az adókedvezményét, és ugyanúgy kezd el viselkedni, mint egy normál befektetés.

 

„Már az adókedvezmény miatt is érdemes új számlát nyitni. Azok számára viszont, akik eddig nem merészkedtek ki a bankbetét típusú megtakarításokból, ez jó lehetőség, hogy kipróbálják az értékpapírok világát, hiszen a nyereségükhöz az állam is hozzájárul az adókedvezménnyel. 3-5 éves időtávon már jó esélyünk van a betéteknél magasabb hozamra, ha értékpapírokba fektetünk.” – hangsúlyozta Vízkeleti Sándor a Pioneer Alapkezelő vezérigazgatója.

 

Ha 3 év már eltelt a megtakarítási időszakból, akkor a számlatulajdonos dönthet, hogy a befektetés mekkora részét szeretné pénzzé tenni a 10%-os, kedvezményes adó megfizetése mellett. Ha valakinek a 3. megtakarítási év után, de az 5. év előtt van szüksége a befektetett pénzre, akkor szintén 10%-os adót kell fizetnie a kamat illetve hozam után, viszont a teljes befektetést kénytelen felszámolni.

 

Kiknek lehet hasznos a TBSZ? (Tartós Befektetési Szerződés)

 

  • Aki biztos benne, hogy 5 évig tudja nélkülözni megtakarított pénzét
  • Aki nem biztos benne, hogy 5 évig tudja nélkülözni a pénzt, hiszen bármikor kiszállhat, csak az adókedvezményt veszti el
  • Aki most készül befektetni félretett pénzét
  • Akinek már van betétje
  • Akinek már van befektetési alapja

A TBSZ számla nyitásához minimum 25 ezer forintos megtakarításra van szükség, amit készpénzben kell befizetni. December 31-ig további megtakarításokat lehet tenni a számlára, az év végéig befizetett összeg fog aztán hozamot termelni a következő 3-5 évben. Jövő év januárjától az idén megnyitott számlákra további pénzt már nem lehet elhelyezni. Viszont a jövő évben is lehet újabb számlát nyitni, és az év közben gyűlő pénzekre az adókedvezmény 2011-es évben is érvényesíthető lesz, viszont a 3-5 éves várakozási időszak 2012. január 1-től kezdődik majd az új számlák esetében. Talán az is fontos információ, hogy a TBSZ számla örökölhető.

 

Kétféle TBSZ számla nyitható. Az egyikből bankbetétbe lehet fektetni, a másikon elhelyezett pénzből viszont értékpapír befektetéseket lehet megvalósítani. A két számla között nincs átjárás, egyikről a másikra menet közben nem lehet pénzt áttenni, és egy évben egy pénzintézetnél csak egy-egy ilyen típusú számla nyitható. Akkor érdemes több szolgáltatónál is TBSZ számlát nyitni, ha valaki nem biztos benne, hogy a 3., vagy az 5. év végéig bent tudja tartani a pénzét. Ha az egyiket kénytelen a 3. év lejárta előtt feltörni, akkor még mindig marad olyan számlája, amellyel elérheti az adókedvezményt.

 

„Érdemes tudni, hogy az év végével csak a felhalmozási időszak ér véget, a befektetésekről később is lehet dönteni, hiszen a befektetési portfóliót a futamidő alatt át lehet rendezni, részvényt, kötvényt, befektetési jegyet bármikor lehet venni, vagy eladni. Tehát kapkodni semmiképpen sem érdemes.” – tette hozzá Vízkeleti Sándor.


Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás:

Kinek a CSOK Plusz, kinek a Wekerle Plusz - nem mindegy, hogy mikor és melyiket választják a fiatalok

A Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön megjelenésével ismét érdemes összehasonlítani az államilag támogatott lakáshiteleket, különösen azoknak a fiataloknak, akik családalapítás előtt állnak. Bár az új konstrukció egyik legnagyobb előnye, hogy nem feltétel hozzá a házasság és a gyermekvállalás, a gyermeket tervező házaspárok számára a CSOK Plusz továbbra is jelentős pénzügyi előnyöket kínálhat.
2026. 11. 03. 12:00
Megosztás:

Tízéves mélyponton a fluktuáció: kivárnak a felmondással a munkavállalók

Tízéves mélypontra csökkent a munkahelyi fluktuáció Magyarországon, de nem a növekvő munkavállalói elégedettség, hanem a gazdasági bizonytalanság miatt. A dolgozók egyre kevésbé mernek munkahelyet váltani, miközben a munkaerőpiac kettészakad: egyes vállalatok létszámot csökkentenek, mások külföldi munkavállalókkal enyhítik a munkaerőhiányt – derül ki a HR-Evolution legfrissebb országos fluktuációkutatásából.
2026. 11. 03. 11:30
Megosztás:

Kismértékben mérséklődtek az amerikai hosszú hozamok, míg Európában alig volt változás

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők a hét során érkező fontos makrogazdasági adatokra, vállalati gyorsjelentésekre és a közelgő amerikai félidős választásokra készültek.
2026. 11. 03. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a főbb tengerentúli indexek

Az amerikai részvénypiacokon folytatódott a szektorrotáció, a technológiai részvények gyengélkedése miatt a Nasdaq és az S&P 500 csökkent, miközben a Dow Jones emelkedni tudott tegnap. Bár a kereskedés során kezdetben még emelkedtek az indexek, a nap végére a befektetők tovább csökkentették kitettségüket a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvényekben. A technológiai szektort több vállalati hír is nyomás alatt tartotta.
2026. 11. 03. 10:30
Megosztás:

Egy kriptó kilőtt, négy kapaszkodik: mi történik a nyertesek mögött?

A Pieverse több mint 14 százalékos ugrással húzott el a mezőnytől, miközben a TRON, a JUST és a World Liberty Financial nagyjából 2 százalékot erősödött. A Filecoin már 0,37 százalékos plusszal is felkerült a a napi toplistára, hiszen a többi kripto árfolyama pirosban van az elmúlt 24 órát elemezve. Öt zöld sor, öt különböző történet: mesterséges intelligencia, digitális dollárok, tokenégetés és egy újratervezett adattárolási üzlet.
2026. 11. 03. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás: