Orbán Viktor: változást akar az ország

(MTI) - Orbán Viktor szerint soha ennyire egységesen nem akart még változást az ország.

A Fidesz elnöke, miniszterelnök-jelöltje kedden, Székesfehérváron tett látogatásakor azt mondta: le kell zárni az elmúlt nyolc évet, amely tönkretette Magyarországot. A korszak lezárásához pedig először "tiszta vizet kell önteni a pohárba". Orbán Viktor - aki a párt Fejér megyei listájának vezetője is - Székesfehérváron ellátogatott az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokhoz, ahol fejet hajtott az intézmény egy éve elhunyt névadójának emlékére emelt kopjafánál és elhelyezett egy szál fehér rózsát.

 

Ezután megtekintette a jégcsarnokot, s rövid megbeszélést folytatott a múlt héten magyar bajnokságot nyert Sapa Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatójával, idősebb Ocskay Gáborral. Szó esett köztük a héten alapított jégkorong akadémiáról, és a jégcsarnok infrastruktúra-fejlesztésének szükségességéről, az utánpótlás nevelést és a közönség korcsolyázását egyaránt szolgáló edzőpálya építésének fontosságáról. Ezt követően a politikus a Petőfi Moziba látogatott. Az intézmény előtt többen várták, autogramot kértek tőle, majd a pártelnök interjút adott a Fehérvár Televíziónak és a Fejér Megyei Hírlapnak. A megyei napilapnak adott interjúban Orbán Viktor rámutatott: le kell zárni az elmúlt nyolc évet, amely tönkretette Magyarországot. A korszak lezárásához pedig először "tiszta vizet kell önteni a pohárba".

 

"Tisztázni kell az ország valóságos helyzetét, mert ma a gazdasági adatok meghamisítása miatt lehetetlen a tisztánlátás" - mondta. Hozzátette: ahhoz, hogy a múltat le lehessen zárni, meg kell tenni az elszámoltatáshoz szükséges lépéseket, "mert nem természeti katasztrófa tette tönkre Magyarországot", hanem kormányzati döntések sorozata, azért pedig valakiknek viselniük kell a felelősséget". A további tennivalókat sorolva elmondta: hozzá kell kezdeni egy jelentős adócsökkentéshez, mert munkahelyekre van szükség, azt pedig másként nem lehet teremteni, mint adócsökkentéssel, a vállalkozásokat sújtó bürokrácia leépítésével, az adórendszer egyszerűsítésével. Fontos feladatként említette Orbán Viktor a rend helyreállítását, s az államigazgatás olyan jellegű átalakítását, hogy rövidebb idő alatt jobb minőségű szolgáltatásokat nyújtson az embereknek.

 

A Fidesz elnöke végül arra buzdított, hogy a választópolgárok ne tekintsék lefutottnak a választást, menjenek el szavazni, mert az ország talpra állítása érdekében az első lépést az embereknek kell megtenniük április 11-én. Az interjúk után Orbán Viktor rövid sétát tett a Székesfehérvár belvárosában. Útját többször meg kellett szakítani, mert sokan megállították, volt, aki autogramot kért, mások pedig sok sikert kívántak neki és pártjának a választásokhoz és az azt követő "kemény munkához". Az egyik belvárosi kávézóban eltöltött néhány perces pihenő után Orbán Viktor, több székesfehérvári politikus - köztük Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő és Vargha Tamás képviselőjelölt, városi tanácsnok - társaságában a 100 százalékos magyar tulajdonú Jüllich Glas céghez látogatott.


A tokenizáció a kriptopiac valódi sztorija

A kriptovilág gyakran a Bitcoin árfolyamára, az Ethereum fejlesztési irányaira, az új mémcoinokra vagy a következő nagy ETF-sztorira figyel. Közben azonban a háttérben valami sokkal mélyebb történik: a világ legnagyobb pénzügyi intézményei csendben elkezdték blokklánc-alapokra helyezni a globális pénzügyi rendszer alapvető infrastruktúráját. A tokenizáció ma már nem látványos kísérlet, hanem egyre inkább intézményi valóság. BlackRock, Franklin Templeton, JPMorgan, Citadel Securities, Société Générale, NYSE, Nasdaq és a Bank of England: ezek a szereplők nem egyszerűen figyelik a digitális eszközök piacát, hanem aktívan építik annak következő korszakát.
2026. 05. 24. 16:00
Megosztás:

Magyarország záros határidőn belül elérheti az uniós fejlettségi átlagot

Záros határidőn belül elérheti Magyarország az európai uniós fejlettségi átlagot - mondta a miniszterelnök az RTL-nek szombaton adott interjújában.
2026. 05. 24. 15:00
Megosztás:

Magyar Péter javaslatára Sulyok Tamás a Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki

A Tisza-kormány 55 államtitkárát nevezte ki Magyar Péter miniszterelnök javaslatára Sulyok Tamás köztársasági elnök - közölték vasárnap a kormany.hu oldalon, ahol az államtitkárok életrajzát is közzétették.
2026. 05. 24. 14:00
Megosztás:

A buszsávok használatát ellenőrizték a fővárosban

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a buszsávok használatát ellenőrizte a fővárosban, két nap alatt 73 esetben intézkedtek a rendőrök - tette közzé a BRFK a Police.hu-n.
2026. 05. 24. 13:00
Megosztás:

Grayscale: a Sui gasless stabilcoin-utalásai új lendületet adhatnak a kriptós fizetéseknek

A Grayscale szerint a Sui egyik legújabb fejlesztése komoly versenyelőnyt jelenthet a stabilcoin-piacon. A hálózat élesítette a gasless, vagyis tranzakciós díj nélküli stabilcoin-utalásokat, amelyekkel a felhasználók úgy küldhetnek digitális dollárhoz vagy más eszközhöz kötött tokeneket, hogy közben nem kell SUI-t tartaniuk a hálózati költségek fedezésére. Ez a lépés nemcsak a Sui ökoszisztémáját teheti vonzóbbá, hanem szélesebb körben is felgyorsíthatja a stabilcoinok hétköznapi pénzügyi használatát.
2026. 05. 24. 12:00
Megosztás:

Zöld gyertyák hajnalán: NEAR, Ondo és Hyperliquid vezette a kriptopiac 24 órás rohamát

A kriptopiac néha úgy mozdul, mint egy nagyvárosi tőzsdepadló vihar előtt: előbb csak halkul a beszélgetés, aztán valaki felkiált egy árfolyamot, és hirtelen mindenki ugyanarra a képernyőre néz. Az elmúlt 24 órában pontosan ez történt.
2026. 05. 24. 10:00
Megosztás:

A NATO-nak határozottságot kell mutatnia Oroszországgal szemben

Petr Pavel cseh elnök szerint a NATO-nak "ki kell mutatnia a foga fehérjét", és akár orosz harci repülőgépek lelövésére is el kell szánnia magát, amikor Oroszország azt teszteli, hogy a szövetség mennyire elszántan védi keleti határait.
2026. 05. 24. 09:00
Megosztás:

Augusztustól százezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak a rászoruló családok

Akár az áfacsökkentés, akár az adócsökkentés, akár a nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése, akár a százezer forintos iskolakezdési támogatás több százezer magyar családnak belátható időn belül a rendelkezésére áll - jelentette ki a miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
2026. 05. 24. 08:00
Megosztás:

London akadálytalan áruforgalom megteremtését javasolta az EU-nak

A brit kormány az Európai Unió egységes belső piacához hasonló szabályozás teljes körű meghonosítását javasolta az EU-nak a kétoldalú áruforgalomban, a BBC brit közszolgálati médiatársaság és más brit médiaorgánumok egybehangzó szombati értesülései szerint azonban az Európai Bizottság egyelőre nem mutat lelkesedést az indítvány iránt.
2026. 05. 24. 07:00
Megosztás:

Az olasz kormány ismét meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését

A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését - közölte a miniszterelnöki hivatal péntek este.
2026. 05. 24. 06:00
Megosztás:

Elindult az American Airlines Budapest–Philadelphia járata

Hét év kihagyás után közvetlen járattal tér vissza Budapestre az American Airlines légitársaság. A napi járat ideális a turistáknak, különösen a folyami hajóutakra érkezőknek, illetve az üzleti utasoknak. Philadelphián keresztül több mint 100 úti cél érhető el Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
2026. 05. 24. 05:00
Megosztás:

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere - áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
2026. 05. 24. 04:00
Megosztás:

Az EKB figyelmeztet: az euró stabilcoinok gyengíthetik a bankok hitelezési képességét

Az Európai Központi Bank szerint az euróalapú stabilcoinok szabályozása komoly kockázatot jelenthet az eurózóna bankrendszerére, ha a digitális pénzek túl vonzó alternatívává válnak a hagyományos bankbetétekkel szemben. Az EKB arra figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket, hogy a rosszul kialakított stabilcoin-szabályok betétkiáramlást okozhatnak a kereskedelmi bankokból, ami végső soron a vállalatok és háztartások hitelezését is visszafoghatja.
2026. 05. 24. 03:00
Megosztás:

Koporsós temetés 2026 - komoly változások

Mi változik igazán 2026-ban a koporsós temetéseknél?
2026. 05. 24. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj törvényi döntés: a rokkantsági nyugdíj

Mi változott, és mit jelent ma a rokkantsági nyugdíj fogalma?
2026. 05. 24. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 24. 00:05
Megosztás:

A Bitget szigorít: új keretrendszer a kriptopiaci manipuláció ellen

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja új piaci keretrendszert vezetett be a listázott eszközök, projektek és market makerek felügyeletének megerősítésére. Az új rendszer fejlettebb listázás utáni monitoringot, szigorúbb projektoldali kötelezettségeket és gyorsabb fellépést biztosít rendellenes kereskedési aktivitás vagy gyanús wallet-mozgások esetén.
2026. 05. 23. 23:00
Megosztás:

Fordulóponthoz érhet a Shiba Inu? Lassul a tőzsdei kiáramlás, de gyenge maradt a technikai kép

A Shiba Inu árfolyama az elmúlt időszakban nem mutatott látványos erőt, a háttérben azonban érdekes változás zajlik. A friss on-chain adatok szerint jelentősen visszaesett a tőzsdékről kiáramló SHIB tokenek mennyisége, ami arra utalhat, hogy a befektetők egyelőre kivárnak, és nem sietnek mozgatni eszközeiket a kereskedési platformokról.
2026. 05. 23. 22:00
Megosztás:

Hyperliquid-rali borzolja a kedélyeket: miközben a HYPE szárnyal, az XRP továbbra is ellenállásokkal küzd

A kriptovaluta-piac ismét látványos példát kapott arra, milyen gyorsan tud átárazódni egy jól pozicionált altcoin. A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE májusban egészen 62,50 dollárig emelkedett, ami komoly figyelmet váltott ki a kereskedők és befektetők körében. A hirtelen árfolyamrobbanás után sokan azt vizsgálják, hogy más nagyobb kriptoeszközök, köztük az XRP is képes lehet-e hasonló lendületre.
2026. 05. 23. 21:00
Megosztás:

Tájékoztatás az Ukrajnából származó import termékekről

Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát korlátozó rendelkezés hatályát vesztette. A jogszabály módosításáról szóló rendelkezés május 18-án lépett életbe, azóta összesen 6 Ukrajnából származó szállítmány behozatalát jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. A korábbi kormányrendeletet felváltó új jogszabály hamarosan megjelenik. A Nébih az ellenőrzések elvégzéséhez a továbbiakban is biztosítja a beérkező szállítmányok adatait.
2026. 05. 23. 20:00
Megosztás: