10 éves csúcson az élelmiszerárak

Részben a kínálat szűkössége, valamint a növényi olajok és a szemestermények jelentős drágulására októberben már a harmadik egymást követő hónapban nőttek az élelmiszerárak a világon az előző hónaphoz képest.

10 éves csúcson az élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által csütörtökön ismertetett adatok szerint az októberi árindex - 2011 júliusa óta legmagasabb - 133,2 pont lett, 3 százalékkal (3,9 ponttal) magasabb a szeptemberinél és 31,3 százalékkal (31,8 ponttal) magasabb az egy évvel korábbinál.
    
A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag - növényi olajok, szemestermények, húsfélék, tejtermékek és cukor - nemzetközi piaci árát veszi figyelembe.
    
Októberben a szemestermények árindexe átlagosan 3,2 százalékkal (4,3 ponttal) 137,1 pontra nőtt szeptemberrel összevetve, éves összevetésben pedig 22,4 százalékkal (25,1 ponttal) múlta felül a tavaly októberit. Idén októberben már az ötödik egymást követő hónapban emelkedett a globális búzaár, szeptemberhez képest 5 százalékkal, tavaly októberhez viszonyítva pedig 38,3 százalékkal nőtt, és ezzel 2012 novembere óta megmagasabb szintre emelkedett. A búza árát különösen az hajtja fel, hogy gyengébb volt a termés olyan vezető exportáló országokban, mint Kanada, Oroszország és az Egyesült Államok.
    
A FAO októberi növényi olaj árindexe rekordszintű, 184,8 pont lett, 9,6 százalékkal (16,3 ponttal) emelkedett szeptemberhez képest. Októberben már negyedik hónapja emelkedett a pálmaolaj, a napraforgó és a repceolaj ára. A pálmaolaj világpiaci áremelkedését a megugrott globális importkereslet váltotta ki és azok a félelmek, hogy Malajziában visszaveti a termelést a vendégmunkások hiánya.
    
A tejtermékek árindexe havi összevetésben 2,2 százalékkal (2,6 ponttal) 120,7 pontra nőtt, éves összevetésben az ármozgást követő mutató 15,5 százalékkal (16,2 ponttal) emelkedett.    
    
A hústermékek árindexe szeptemberhez viszonyítva 0,7 százalékkal (0,8 ponttal) 112,1 pontra süllyedt, de így is 22,1 százalékkal (20,3 ponttal) meghaladta a tavaly októberi értéket.
    
A cukor árindexe 119,1 pont lett októberben, 1,8 százalékkal (2,1 ponttal) gyengébb szeptemberhez viszonyítva. Októberben először jegyeztek fel visszaesést hat hónap töretlen növekedés után, de tavaly októberhez viszonyítva a mutató mintegy 40 százalékkal állt magasabban.
    
Az átfogó árindex tavalyi átlaga 97,9 pont, három éve a legmagasabb volt, 3,1 százalékkal meghaladta a 2019. évit, de több mint 25 százalékkal alacsonyabb volt a 2011-es történelmi csúcsnál.

Duguláselhárítás falbontás nélkül – Megoldások bontási károk nélkül

Eltömődött lefolyók, kellemetlen szagok, visszafolyó víz? Egy makacs dugulás gyorsan megbéníthatja a háztartást – legyen szó mosogatóról, WC-ről vagy zuhanyzóról. A legtöbben attól tartanak, hogy az elhárítás csak falbontással oldható meg, ám a modern technológiáknak hála ez ma már szinte minden esetben elkerülhető.
2025. 06. 01. 09:00
Megosztás:

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek

A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek pénteken, sürgős intézkedéseket, köztük az ukrán gabonaimport korlátozását követelve.
2025. 06. 01. 08:00
Megosztás:

75 ezren igényeltek erkölcsi bizonyítványt a DÁP alkalmazáson keresztül

Eddig több mint 75 ezer erkölcsi bizonyítványt igényeltek a Digitális Állampolgárság (DÁP) alkalmazáson keresztül, sorban állás és papír nélkül - közölte Nyitrai Zsolt a Facebook-oldalán szombat reggel.
2025. 06. 01. 07:00
Megosztás:

Magyarul tanítja a Microsoft a mesterséges intelligenciát a GVH-nak köszönhetően

A magyar nyelv szempontjából történelmi léptékű kötelezettségvállalást ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Microsofttal szemben folytatott eljárásában. A GVH eljárása annak vizsgálatára indult, hogy a szoftveróriás megfelelően tájékoztatta-e a magyar felhasználókat a 2023 februárjában elindított mesterséges intelligencia alapú szolgáltatásáról. A globális technológiai cég a magyar nemzeti versenyhatóság eljárásának eredményeként egy átfogó kötelezettségvállalás végrehajtását kezdeményezte, amit a GVH Versenytanácsa kötelezően elő is írt számára. Ennek lényege, hogy a Microsoft 10 milliárd magyar szón alapuló – megfelelően előkészített – adatállományon tanítja mesterséges intelligencia alapú rendszereit, és az adatállományt más MI rendszerek számára is felhasználhatóvá teszi. Ezzel az úttörő fejlesztéssel nagyságrendekkel javulhatnak a magyar nyelvű MI-alapú alkalmazások képességei.
2025. 06. 01. 06:00
Megosztás:

Álláskeresés nyáron? Készüljön extra körökre!

A nyári hónapokban a munkaerőpiac ritmusa lelassul, különösen az irodai, szellemi munkakörökben. A szabadságolások miatt elérhetetlenné váló döntéshozók, az időzítési nehézségek és a túl általános toborzási kampányok miatt a kiválasztás akár kétszer annyi ideig is eltarthat, mint az év többi részében. Ez nemcsak időveszteség, hanem komoly üzleti kockázat is – figyelmeztet a HR szakértő.
2025. 06. 01. 05:00
Megosztás:

Többet ér a garázs, mint egy autó vagy lakás? Néhol luxusautók helyett már luxus-parkolóhelyekről beszélhetünk

Néhány kivételtől eltekintve általánosságban elmondható, hogy az évek során folyamatosan emelkednek a gépjárművek átlagárai. Érthető tehát, hogy egyre több tulajdonos szeretné óvni autóját a külső hatásoktól, és nem az utcán hagyni estére, hanem biztonságban tudni egy garázsban. Ennek kapcsán 2022-től 2025 áprilisáig vizsgálta a Használtautó.hu a magyarok által legkedveltebb modellek átlagárát a használtautó-piacon, valamint ezzel párhuzamosan az ingatlan.com is megnézte az eladó és kiadó garázsok kínálatát Budapesten és vármegyeszékhelyeken.
2025. 06. 01. 04:00
Megosztás:

9 órai iskola kezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre

Újra előkerült az iskolakezdés időpontjának kérdése.
2025. 06. 01. 03:00
Megosztás:

Munkaszüneti napok 2025 – ez jön még idén!

Mire számíthatunk 2025 hátralévő részében? Ahogy a 2025-ös év fele lassan a hátunk mögött marad, egyre többen kezdik tervezgetni az év végi szabadságokat, hosszú hétvégéket és a munkanap-áthelyezésekkel járó bonyodalmakat.
2025. 06. 01. 02:01
Megosztás:

Kiderült a júniusi nyugdíj utalás időpontja: mikor érkezik meg most pontosan a pénz?

Bár a nyugdíjasok többsége már megszokhatta a rendszeres pénzérkezést, 2025-ben sem árt figyelni az aktuális nyugdíjfolyósítási dátumokra.
2025. 06. 01. 01:00
Megosztás:

A legjobb mém érmék felkutatásán dolgozol? Vár a Snorter ICO!

Kiégtél a legjobb mém érmék felkutatásától? Segítségre van szükséged? A Snorter kereskedő bot segít a Solana blokkláncán futó legjobb mém érmék megtalálásában.
2025. 06. 01. 00:01
Megosztás:

Valós adatok alapján teremtenek mesterséges személyiségeket a kiberbűnözők

Mivel a kiberbűnözők sokféle módszert vetnek be a személyes adtok ellopására, önmagában véve az óvatosság nem mindig védi meg az ügyfeleket a csalásoktól, pénzük eltulajdonításától, az informatikai biztonsággal foglalkozó ESET tanulmánya szerint, a megelőzés, így például biztonsági szoftver telepítése mellett nagyon fontos az is, hogy rendszeresen ellenőrizzék az ügyfelek bankszámlájukat, s ha bármi rendelleneset tapasztalnak, azonnal tiltsák le a bankkártyájukat és cseréljenek jelszavakat.
2025. 05. 31. 22:00
Megosztás:

Ezért mondott le a cseh igazságügyi miniszter

Lemondott pénteken Pavel Blazek cseh igazságügyi miniszter, mert tárcája nagy értékű ajándékot fogadott el bitcoin kriptovalutában egy büntetett előéletű volt drogkereskedőtől.
2025. 05. 31. 21:00
Megosztás:

A fiatalok 22 %-ának van hosszabb időre elegendő tartaléka

Tízből közel hat fiatalnak van valamennyi megtakarítása a legfrissebb K&H ifjúsági index szerint. Jelentős eltérések vannak közöttük: a megtakarítók 38 százalékának legalább hat hónapra elegendő tartaléka lenne arra az esetre, ha nem lenne bevétele, 36 százalékuk maximum egy, 26 százalékuk pedig legfeljebb három hónapra tud tervezni. Ugyanakkor a tartalékoló fiatalok több mint tizede egy évnél hosszabban tudna bevételek nélkül élni.
2025. 05. 31. 20:00
Megosztás:

Az Ideona átadta második hibrid naperőművét

Az Ideona tanácsadói csoport újabb, elektrokémiai energiatároló rendszerrel integrált napelemes erőművet adott át a Vas vármegyei Söptén - közölte az Ideona Zrt. az MTI-vel.
2025. 05. 31. 19:00
Megosztás:

Trump ismét kamatcsökkentésre szólította fel a jegybankot

Jerome Powell, a Fed elnöke csütörtökön személyesen egyeztetett Donald Trumppal a gazdasági fejleményekről, többek között a növekedésről, a foglalkoztatásról és az inflációról.
2025. 05. 31. 18:00
Megosztás:

Mi lesz így a Japán gazdasággal?

A japán főváros térségében mért éves infláció 3,4% volt májusban, ami megegyezik az előző hónapban mért adattal.
2025. 05. 31. 17:00
Megosztás:

Lengyelországi választások borzolják a hétvégét

Vasárnap tartják a lengyel elnökválasztás második fordulóját.
2025. 05. 31. 16:00
Megosztás:

A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak – áprilisban 14%-kal többet költöttek a kártyabirtokosok mint egy évvel korábban

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni akár utazásra, kikapcsolódásra is. A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyával is kiemelten támogatja, amely a hazai turizmus teljesítményéhez is érdemben hozzájárul.
2025. 05. 31. 15:00
Megosztás:

A kőolaj árfolyama csökkent, szombaton lesz a sorsdöntő OPEC ülés

A kőolaj ára esett, miután a globális nyersolaj piacon erős a félelem az OPEC szombati döntése miatt.
2025. 05. 31. 14:00
Megosztás:

Jamie Dimon újra beleszállt a Bitcoinba: "Tartalékoljunk tankokat, ne kriptót!"

Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója ismét nem finomkodott, amikor a Bitcoin jövőjéről kérdezték. Bár bankja most már lehetővé teszi ügyfeleinek a BTC-vásárlást, Dimon saját álláspontját nem rejtette véka alá: szerinte Amerikának nem digitális eszközökbe, hanem fegyverekbe és nyersanyagokba kellene fektetnie, ha valóban a nemzetbiztonság érdekli.
2025. 05. 31. 13:00
Megosztás: