170 új munkahely jön létre Pécsen

Átadták a japán Seiren csoport első európai gyártóegységét Pécsen, ahol a mintegy 15 milliárd forintos, 4,5 milliárd forint állami támogatással megvalósult beruházás nyomán első körben 170 új munkahely jön létre - jelentette be kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a baranyai városban.

170 új munkahely jön létre Pécsen

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az eseményen arról számolt be, hogy az üzem évi csaknem 2,5 millió méternyi szintetikus bőr autóülés-huzattal fogja ellátni az európai járműipari piacot, az előállítás ráadásul környezetkímélő módon fog zajlani, és a termékek kopásállósága négyszer nagyobb lesz, mint az eddig használtaké.

Beszédében kiemelte, hogy az utóbbi három évben példátlan módon kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, általános bizonytalanságérzet alakult ki, azonban két folyamat mindennek ellenére is töretlenül haladt előre: az autóipar elektromos átállása és a keleti vállalatok globális térnyerése.

Rámutatott, hogy 2008-ban a világszerte végrehajtott beruházások 81 százaléka nyugati, 19 százaléka keleti cégekhez kötődött, míg tavaly már a beruházások 55 százalékát keleti tőkéből finanszírozták, és csupán 45 százalékát nyugatiból. Majd hozzátette, hogy számos fontos iparágban a keleti cégek diktálják mára a tempót, megszűnt a korábbi nyugati technológiai fölény.

"Ezek után nem meglepő, hogy az egész nyugati világban, így Európában is hatalmas harc, rendkívül éles verseny zajlik a nagy és erős keleti vállalatok beruházásaiért. Mi, magyarok is beneveztünk ebbe a versenybe, és azt hiszem, hogy minden túlzás vagy önelégültség nélkül mondhatom azt, hogy sikeresek is vagyunk ebben" - fogalmazott. Ennek kapcsán pedig aláhúzta, hogy hazánk továbbra is rendkívül vonzó beruházási célpont az alacsony adók, az európai szinten egyedülállóan stabil politikai rendszer, továbbá a földrajzi alapú diszkrimináció hiánya miatt.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a keleti beruházások nélkül a gazdaság nem tudott volna növekedési pályán maradni az elmúlt évek nehézségei közepette, ezek a munkahelyek teremtése mellett ráadásul olyan innovatív megoldásokat honosítanak meg, amelyek erősítik az ország versenyképességét. Aláhúzta, hogy tavaly megdőlt a beruházási csúcs is Magyarországon, és a beruházások 53 százaléka keleti vállalatokhoz köthető, keletről jött a legtöbb beruházás, ahogy 2019 óta minden évben.

Megjegyezte, hogy a keleti nyitás politikájának meghirdetése óta nagyjából duplájára nőtt a térség országaival folytatott kereskedelem értéke, illetve az oda irányuló export is nőtt 60 százalékkal. Valamint rámutatott, hogy az Európában működő autógyártók számára egyre fontosabb a beszállítói láncok leröviditése, azaz hogy a kelet-ázsiai beszállítók lehetőleg jelen legyenek a közelben.

A miniszter kiemelte, hogy a most átadott beruházás is hozzá fog járulni a magyar autóipar dinamikus bővüléséhez, miután a szektor termelési értéke tavaly átlépte a 10 ezer milliárd forintot, ami hatalmas rekordnak számít. Mint mondta, a lendület ráadásul kitart, minthogy az idei év első három hónapjában már 32 százalékos növekedést regisztráltak a 90 százalék feletti exporthányaddal dolgozó ágazatban.

Végül kifejtette, hogy az effajta beruházások általában jó referenciaként szolgálnak más cégek számára is, így remélhetőleg újabb kedvező bejelentések várhatók Pécsen.


Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás: