18,8 milliárd forintba kerülhet a Lánchíd felújítása

Az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért a Lánchidat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel. Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi odalán arra tett ígéretet, hogy a 2023 őszéig tartó munkálatok közben, várhatóan mintegy másfél évig tartó lezárások idején a kényelmetlenségeken átgondolt közlekedésszervezéssel igyekeznek majd enyhíteni.

18,8 milliárd forintba kerülhet a Lánchíd felújítása

A BKK közleménye szerint a két végleges ajánlatot benyújtó szereplő, az A-Híd Zrt. és a Strabag Általános Építő Kft. minden szükséges igazolást beadott, így ajánlataikat érvényessé nyilvánították. A bírálóbizottság végül az A-Híd Zrt. pályázatát nyilvánította győztesnek, amit a BKK igazgatósága hétfői ülésén elfogadott.
   
A döntést lehetővé tette, hogy a Fővárosi Közgyűlés hatáskörében eljáró főpolgármester módosította a híd felújításáról szóló engedélyokiratot, illetve a főváros és a BKK között fennálló megvalósítási megállapodást.
   
Az utóbbi döntéssel biztosították a még hiányzó fedezetet - tették hozzá, azzal együtt, hogy a híd felújítása bruttó 26,75 milliárd forintból valósulhat meg. A bruttó ár a nyertes nettó ajánlati ár mellett az ilyenkor kötelező 10 százalékos tartalékkeretet, a jogszabályok által előírt műszaki ellenőri, valamint egyéb költségeket (hatósági díjak, független labor, szakértői díjak) és az áfát is tartalmazza - közölték.
   
"A Fővárosi Önkormányzat a kormányzati megszorító intézkedések ellenére is előteremtette az eljárás eredményessé nyilvánításához szükséges további bruttó 3,5 milliárd forintot, így már csak a magyar kormány által ígért, de mind a mai napig meg nem kötött támogatási szerződés hiányzik, amely lehetővé tenné a felújítás megkezdését" - hangsúlyozták a BKK közleményében.
   
Mennyit tudsz Magyarországról? - Teszteld tudásod ITT!

Azt írták, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa tavaly október 15-ei ülésén megerősítette, hogy támogatja a 6 milliárd forint támogatási keretösszeg felhasználását a Lánchídra, egyúttal felkérte a kormányt azon intézkedések megtételére, amelyek biztosítják a fővárosi források felhasználását követő támogatás kifizetését a kivitelező vállalkozói szerződés utolsó szakaszának teljesítéséhez.
   
"A munkálatok elkezdése tehát a kormány tavaly februárban tett ígéretének betartásától függ, azonban a Fővárosi Önkormányzat elkötelezett a híd felújításában, ezért mai döntésével abban az esetben is biztosítja a felújításhoz szükséges teljes fedezetet, ha a támogatási szerződés aláírása elhúzódna" - emelték ki. Közölték azt is, a szerződéskötésre az eredményhirdetést követően - figyelembe véve a jogszabály moratóriumra vonatkozó előírásait is - a legkorábban január végén kerülhet sor. Ennek megfelelően a felújítási munkálatok elkezdése február végén, míg a műszaki átadás-átvételi eljárás, a munkálatok befejezése 2023 őszére történhet meg.
   
A felújítás során a híd 18 hónapig a forgalom elől teljesen elzárt munkaterület lesz, a nyertes ajánlattevő által elkészített és a mérnök részéről munkakezdés előtt jóváhagyott ütemterv alapján - áll a BKK közleményében.
   
Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn azt írta a Facebook-oldalán, hogy harminckét évvel a legutóbbi felújítás után, kilenc év "tétlenséget" követően a Lánchíd újjászületésének folyamata újabb szakaszába lépett.
   
Az ütemterv szerint a munkálatok 2021 február végén kezdődnek és 2023 őszére fejeződnek be. "A híd mintegy másfél éves lezárása kétségtelenül okoz majd kényelmetlenséget a közlekedésben, igyekszünk ezt pontos és rendszeres információkkal és átgondolt közlekedésszervezéssel enyhíteni" - tette hozzá.
   
A főpolgármester reméli, a budapestiek egyetértenek abban, hogy a Lánchíd megújulása megéri ezeket a kényelmetlenségeket. "Egy dolog persze még hiányzik: a kormány tartsa az egy évvel ezelőtt tett ígéretét, és odaadja végre a megígért 6 milliárd forintot a felújításra. Persze, ha rajtuk múlna, megint húzódna, halasztódna az ügy, ahogy az elmúlt két ciklusban. Márpedig a híd felújításáról a kormányzati megszorítások és a kormányzati szószegés ellenére sem mondhatunk le" - hangsúlyozta.
   
Hozzátette, hogy ezért a főváros biztosítja a munkálatok elkezdéséhez szükséges fedezetet. "Azon dolgozunk, hogy Budapest a 150. születésnapját igazán szép közös ajándékkal köszönthesse: a megújult Lánchíddal" - zárta bejegyzését Karácsony Gergely.

Hozzászólások

Az átgondolatlan számlaadat-használat csak a könyvelő és ügyfele közti bizalmatlanságot növeli

Az online számla-adatszolgáltatás 3.0 elindulásával óriási lehetőség nyílt a számviteli feladatok lerövidítésére. Ezt azok fogják tudni kihasználni, akik hajlandóak új munkafolyamatokat kialakítani, a képeket és az adatokat összekapcsoló, de azok egyezését és a számlabefogadást automatizáltan ellenőrző rendszert bevezetni. „Csak a képeket és az adatokat egyaránt kezelő rendszer teheti hasznos eszközzé az online számla-adatszolgáltatás 3.0-t a könyvelők számára. Azoknál viszont, akik megfontolás és egyeztetés nélkül vágnak bele, csak a könyvelő és ügyfele közti bizonytalanságot fogja növelni.” – figyelmeztetett Poór Károly, az SDSYS Zrt. cégvezetője.
2021. 03. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Indulhat az MFB Növekedési Garanciaprogram

A Kormány döntésének megfelelően a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) új eszközt dolgozott ki a COVID-19 járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében. Az MFB a Gazdaság Újraindítási Akcióterv részeként induló MFB Növekedési Garanciaprogram keretében a Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett Növekedési Hitelprogram Hajrá, illetve a Növekedési Kötvényprogram keretében megkötött ügyletekhez, továbbá a kereskedelmi hitelintézetek egyedi hiteleihez legfeljebb 80%-os garanciát/kezességet biztosít. A garancia/kezességvállalásról az MFB minden esetben egyedileg dönt. A Garanciaprogramhoz kapcsolódóan a Magyar Állam az MFB által vállalt garancia/kezesség összegének 90%-áig biztosít állami kezességvállalást. A program célja, hogy egyszerre segítse a jelentős forrást igénylő fejlesztések, beruházások megvalósítását, illetve támogassa a bankszektor hitelezési tevékenységének fenntartását és bővítését.
2021. 03. 03. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevesebb pénz jut beruházásokra Salgótarjánban

Kevesebb pénz jut beruházásokra Salgótarjánban az idén, mint tavaly, ugyanakkor létszámcsökkentés nem lesz az önkormányzati intézményekben - ez is szerepel az önkormányzat 2021. évi költségvetésében, amelyet a városháza honlapján tettek közzé.
2021. 03. 03. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szabályok érintik az üzleti útról hazautazókat!

Kiegészítette a külgazdasági és külügyminiszter az üzleti útról hazatérőkre vonatkozó karanténszabályok alóli mentességet - ismertette Kiss Róbert rendőr alezredes, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a keddi online sajtótájékoztatón.
2021. 03. 03. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NHP Hajrá: 1836 milliárd forint forráshoz jutottak a kkv-k

A tavaly áprilisi indulása óta 28 ezer kis és közepes vállalkozást 1836 milliárd forint forráshoz juttatta a Növekedési Hitelprogram Hajrá (NHP Hajrá) - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az MTI-t kedden.
2021. 03. 03. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

450 új munkahelyet hoz létre a Vitesco Technologies debreceni üzeme

Megkezdte működését Debrecenben a Vitesco Technologies 100 millió eurós (körülbelül 36 milliárd forintos) beruházással épült üzeme, amely a tervek szerint 450 munkahelyet teremt 2022 közepéig - közölte a Continental csoport tulajdonában lévő cég az MTI-vel.
2021. 03. 02. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra meghaladta a 100 milliárd eurót a hazai export

Tavaly, amikor minden visszaesett a világgazdaságban, a magyar export újra meghaladta a 100 milliárd eurót - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Ócsán.
2021. 03. 02. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már jelentkezhetnek a falusi kisboltok támogatásáért az érdeklődők

Elindult az előjegyzési lehetőség a falusi kisboltok támogatása iránt érdeklődők számára - tájékoztatta a Miniszterelnökség kedden az MTI-t.
2021. 03. 02. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Támogatást kap az utánfutók alkatrészeit gyártó Autóflex-Knott Kft.

Az utánfutók alkatrészeit gyártó Autóflex-Knott Kft. Kecskeméten modernizálja, az Amerikai Egyesült Államokban pedig megkezdi gyártási tevékenységét, a kormány mindkettőhöz támogatást nyújt - mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden Kecskeméten, sajtótájékoztatón.
2021. 03. 02. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztonság a bizonytalanban - Mire kötünk biztosítást a jövőben?

Extrém kánikula? Kiberterrorizmus? Újabb világjárvány? Verekedésbe keveredés egy sporteseményen? Baleset a bérelt autóval? Vajon, milyen kockázatokkal nézünk szembe az elkövetkezendő tíz évben? Ahogyan az Allianz legfrissebb kockázati barométere is rávilágít, egyre gyorsabban változó világunkban egyáltalán nem meglepő, hogy egyik évről a másikra a kockázati tényezők élbolyába került a járványhelyzet. De vajon mi jöhet még? Mire érdemes biztosítást kötni? Az Allianz Hungária mindannyiunkat érintő, biztosításszakmai kérdéseket feszegető „Biztosítás 2030” nevű sorozatának indító anyagában azt vizsgálja, hogy milyen új kockázatokra és szituációkra érdemes felkészülnünk a nem is olyan távoli jövőben.
2021. 03. 02. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyugodt hangulat, alacsony forgalom a magyar tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 307,92 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 44 402,33 ponton zárt kedden.
2021. 03. 02. 20:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra sztárjkolnak a Continental makói üzemében

Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában kedden 14 órától a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) szervezésében.
2021. 03. 02. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddigi legeredményesebb évét zárta hazánkban a Raben

Fennállásának legeredményesebb évét zárta tavaly a Raben Trans European Hungary Kft. A logisztikai vállalat a kedvező pénzügyi eredmények mellett műszaki, informatikai fejlesztésekkel, valamint új telephely létesítésével erősítette pozícióját, idén pedig újabb raktárakat nyit az ország több pontján. A Raben Group nemzetközi szinten is jól teljesít, a 13 országban jelen lévő cégcsoport forgalma 2020-ban meghaladta az 1,26 milliárd eurót.
2021. 03. 02. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar gazdaság ellenállóbb az EU-s átlagnál?

A magyar gazdaság ellenállóbb az uniós átlagnál, és hamarabb magára talált, mint a 2008-as válság után - írta a pénzügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
2021. 03. 02. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

190 millió euróból terjeszkedik a Kifli.hu-t működtető cég

A Rohlik Group 190 millió eurót gyűjtött össze befektetőktől, amelyet a már meglévő piacain való terjeszkedésre, valamint a németországi online élelmiszerpiacra belépésre fordítanak - közölte a Magyarországon a Kifli.hu webáruházzal jelen lévő társaság az MTI-vel kedden.
2021. 03. 02. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarországon is gyökeresen átalakulhat a divatkereskedelem

Magyarországon az online divatüzletek 2020-as, 240 milliárd forintos forgalma 21 százalékkal 290 milliárd forintra nőhet az idén, részesedésük a divatpiacon a 2020-as 17,5 százalékról 20 százalékra emelkedhet 2023-ra - áll a Glami, a több mint 250 meghatározó európai divatwebáruház kínálatát egy online platformon összesítő keresőoldal internetes adatfelvételen és értékesítési statisztikákon alapuló kutatásában.
2021. 03. 02. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,4 százalékkal nőtt a hazai GDP

A bruttó hazai termék (GDP) volumene a tavalyi negyedik negyedévben 3,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévihez, 2020 harmadik negyedévéhez viszonyítva 1,4 százalékkal nőtt, az előző év negyedik negyedévéhez mérve 4,1 százalékkal csökkent a magyar gazdaság szezonálisan és naptárhatással kiigazított teljesítménye a tavalyi utolsó negyedévben - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 03. 02. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi azonnali tranzakció teljesült egy év alatt

Egy év alatt, az azonnali fizetési rendszer (AFR) elindulása óta közel 150 millió tranzakció teljesült azonnal 30 ezermilliárd forint értékben - közölte a Magyar Nemzeti Bank az MTI-vel kedden.
2021. 03. 02. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

10 éves csúcson a lakáspiac

A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2021 februárjában, országosan 14 569 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 65-70 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2021. 03. 02. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ez várható ma a hazai tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden, de alapvetően továbbra is optimisták a piacok az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2021. 03. 02. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások: