2016-ra Írország lesz az üzletileg legvonzóbb ország

Írország célja, hogy 2016-ra a legvonzóbb olyan kis ország legyen, amelyben érdemes üzleti tevékenységet folytatni - közölte az ír miniszterelnökség az MTI érdeklődésére azzal kapcsolatban, hogy Írország december 15-én kikerült a 2010-ben 85 milliárd eurós nemzetközi mentőhitelt folyósító szervezetek felügyelete alól.

2016-ra Írország lesz az üzletileg legvonzóbb ország

Kiemelték: mérföldkő Írország talpra állásában, hogy kilépett ebből a programból, mivel azt az üzenetet közvetíti, hogy az ország képes visszatérni gazdasága hagyományos piaci finanszírozáshoz, és fenntartható jövőképe van. Írország az elmúlt három évben keményen dolgozott azért, hogy kikerülhessen a trojka felügyelete alól, és ismét "az euróövezet normális tagállama" legyen.

 

Még nem végzett azonban a feladataival: fenn kell tartani a költségvetési fegyelmet, és olyan intézkedésekre van szükség, amelyek munkahelyeket teremtenek, valamint növelik az ország versenyképességét - tették hozzá. A miniszterelnökség álláspontja szerint a munkahelyek számának növekedése jól mutatja az ország teljesítményét, és segít növelni az ír gazdaságba vetett bizalmat. A válság alatt hetente 1600 állás szűnt meg, ezzel szemben jelenleg 1200 újat hoznak létre - mutattak rá.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Habár a munkanélküliségi ráta még mindig megengedhetetlenül magas - 12,5 százalék -, két évvel ezelőtt még 15 százalék volt. Hangsúlyozták: a válság kezdetén visszaesett az ír gazdaság teljesítménye, három éve azonban folyamatosan növekszik a gazdaság, és az előrejelzések szerint jövőre 2 százalékos lesz a gyarapodás. Az ír gazdaság alapvetően exportorientált, és a kivitel jelenleg 16 százalékkal magasabb, mint a válság előtt, 2007-ben volt. Az exportvállalatok 2011 óta 15 ezer új munkahelyet hoztak létre.

 

Írország európai uniós csatlakozása óta alacsony jövedelmű, főként a mezőgazdaságra támaszkodó országból csúcstechnológiákat alkalmazó ipari társadalommá vált - emlékeztettek. Az ország jó helyzetben van ahhoz, hogy kihasználja a világgazdaság változásait. Írország célja, hogy 2016-ra a legjobb olyan kis ország legyen, amelyben érdemes üzleti tevékenységet folytatni. Hozzátették: a Forbes magazin szerint már most is Írország az erre legalkalmasabb ország a világon.

 

Az ír kormány elsősorban az államháztartás stabilizálására igyekszik nagy hangsúlyt helyezni, és ennek érdekében strukturális reformokat vezettek be. Arra törekednek, hogy visszaszerezzék a nemzetközi befektetők bizalmát, továbbá igyekeznek rendbe tenni a bankszektort is, és ennek az eredményeként a befektetők fokozatosan visszatérnek az ír piacra. Az ír miniszterelnökség meglátása szerint mindenképpen szükség volt az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére. A válság az ingatlan- és a bankszektorból indult, a kormány is nagy mértékben függött az innen származó bevételektől.

 

Az ingatlan- és a bankszektorban keletkezett buborék éppen a globális pénzügyi válság kirobbanásával egy időben pukkadt ki, így hatalmas forráshiánnyal kellett szembenéznie az országnak. Dublinnak rengeteg pénzt kellett az ír bankokba pumpálnia, hogy megakadályozza a még nagyobb válságot, de a piacokról nem juthatott volna megfizethető hitelekhez, ezért az egyetlen lehetőség az volt, hogy az EU-hoz és az IMF-hez forduljon. Az ír kormány úgy látja, hogy az ország sok eredményt ért el, és most már a megfelelő irányba halad. Mindehhez azonban az íreknek sok áldozatot kellett hozniuk, ezért nem lehet kockáztatni, hogy esetleg túl korán jelentik ki: túl vannak a válságon. Írországnak az a célja, hogy a gazdasága minél gyorsabban növekedjen.

 

Ehhez az uniós tagállamoknak összehangolt lépéseket kell tenniük, például meg kell valósítaniuk a bankuniót - állapította meg az ír miniszterelnökség. Írország december közepén hivatalosan is kikerült az Európai Unió, az Európai Központi Bank és az IMF alkotta trojka felügyelete alól. 2010-ben Írország volt az első euróövezeti tagállam, amely kénytelen volt mentőövért folyamodni az országban két évvel korábban kialakult bankválság következményeként.

 

A szigetország 85 milliárd eurós hitelkeretet kapott, ebből 67,5 milliárd eurót használt fel. A kedvezményes, 5,8 százalékos hitel odaítélése óta az ír állampapírok hozama az elviselhetetlenül magas 14,5 százalékról 3,5 százalék körüli szintre süllyedt. A dublini kormány összesen 345 milliárd eurót pumpált a bankokba, miután kipukkadt az ingatlanpiaci buborék, és összeomlott a bankrendszer. Az ír államadósság emiatt rekordmagasra nőtt, az idén éri el a tetőpontot a GDP 124 százalékán.


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: