2024-ben is lesz lehetőség a gazdálkodási napló egyszeri elektronikus feltöltésére

Az Agrárminisztérium (AM) tájékoztatja az érintett gazdálkodókat, hogy az elektronikus gazdálkodási napló elektronikus úton történő vezetésével és feltöltésével kapcsolatban 2024-ben is az idei szabályok lesznek az irányadóak, azaz jövőre is elegendő lesz egyszer feltölteni azt - közölte az AM kedden az MTI-vel.

2024-ben is lesz lehetőség a gazdálkodási napló egyszeri elektronikus feltöltésére

A gazdálkodók adminisztratív kötelezettségeinek egyszerűsítése érdekében 2023. év elején elindult az elektronikus gazdálkodási napló (eGN), ami egy olyan új közigazgatási szolgáltatás, amelybe a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal (Nébih) a jelenleg különálló e-permetezési napló, gazdálkodási napló és nitrát adatlap rendszerekben található adatokat integrálja. Idén a gazdálkodási naplót elektronikusan és papír alapon is vezethetik a gazdálkodók a támogatások igénylésének feltételeként, és amennyiben a gazdálkodó úgy dönt, hogy erre az évre vonatkozóan azt papír alapon vezeti, akkor az ott rögzített adatokat legkésőbb január 31-ig fel kell töltenie a Nébih eGN-felületére.

Az idei tapasztalatokat is értékelve, segítve a gazdálkodók alapos felkészülését a naprakész vezetésre történő átállásra, az eGN-t a permetezési napló kivételével 2024-ben is elég egyszer feltölteni. Ez azt jelenti, hogy 2025. január 1-jétől kell naprakészen feltölteni az adatokat az elektronikus gazdálkodási naplóba, és a papír alapon vezetett 2024-es gazdálkodási naplókat legkésőbb 2025. január 31-ig fel kell töltenie a Nébih elektronikus gazdálkodási napló felületére.

A gazdálkodási naplót attól függően kell kitölteni, hogy milyen támogatásokat vesz igénybe a termelő. Az adatrögzítés gördülékenysége érdekében a teendőket minden támogatásnál külön részletezi az útmutató, amely a Nébih portálon található meg, a https://portal.nebih.gov.hu/egn oldalon. Itt videós segédlet és a leggyakrabban felmerülő kérdésekre adott válaszok is megtalálhatóak annak érdekében, hogy segítsék a tájékozódást.

Az idén indult új szolgáltatás fejlesztésén folyamatosan dolgoznak a szakemberek - olvasható a közleményben.


Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a keresetek

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a hazai keresetek, bár a növekedés kissé lassult februárhoz képest; az MTI-nek nyilatkozó elemzők az év végéig a mostanihoz hasonló, esetleg valamivel kisebb béremelkedésre számítanak.
2026. 05. 21. 07:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Henkel Magyarország élén

Kocsis Zoltánt nevezték ki a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójává, miután Dr. Fábián Ágnes lezárta 30 éves, kimagasló karrierjét.
2026. 05. 21. 07:00
Megosztás:

Egy tanulmány szerint a magyarországi autók 57%-a sérült, 1,8%-uk pedig súlyos roncsokat rejt

A Magyarországon vizsgált, járműtörténeti jelentések alapján ellenőrzött autók jelentős részéről (57,3%) derült ki, hogy érte már kár. Míg az apróbb esztétikai sérülések általában nem befolyásolják az autó műszaki állapotát, a magyar utakon olyan járművek is futnak, amelyeknek komoly baleseti múltjuk van.
2026. 05. 21. 06:30
Megosztás:

Egyre több ügyfél kerülhet bajba számla nélküli kivitelezés miatt

Szakértők szerint a számla nélküli kivitelezés nemcsak jogi, hanem komoly garanciális kockázatot is jelenthet a lakásfelújításoknál. A nyílászárópiacon egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy a vásárlók pontos dokumentációt és hivatalos számlát kérjenek, különösen hosszú távú beruházások esetén. A szakma képviselői arra figyelmeztetnek: bizonylat nélkül egy későbbi vita vagy meghibásodás esetén az ügyfél könnyen bizonyítási nehézségekbe ütközhet.
2026. 05. 21. 06:00
Megosztás:

A magyar dolgozók 62%-a úgy érzi romlott a vásárlóereje

A wherewework.hu karrierplatform fizetési elégedettséget és munkahelyi biztonságérzetet vizsgáló kutatása szerint a magyar munkavállalók visszajelzéseiben erősen megjelenik a pénzügyi és egzisztenciális bizonytalanság érzete: a dolgozók 62%-a gyengébb vásárlóerőről számol be, 52% elégedetlen a fizetésével, míg 43% nem érzi biztonságban jelenlegi pozícióját a következő 12 hónapban. A felmérés ugyanakkor azt is mutatja, hogy Magyarországon az AI-t a válaszadók többsége nem a munkahelyi biztonságot fenyegető tényezőként, hanem inkább a munkavégzés hatékonyságát javító technológiaként látja.
2026. 05. 21. 05:30
Megosztás:

Öreg járművek, elszaladó árak: merre tart a magyar autópiac?

Magyarország látványosan elmarad az uniós átlagtól az autók számában, életkorában és az újautó-vásárlások terén is. Ez a lemaradás ugyanakkor komoly növekedési potenciált is tartogathat, éppen ezért a következő évek kulcskérdése az, hogy sikerül-e érdemben közelebb jutnunk az európai szinthez - írja közleményében a Bank360. A pénzügyi szakportálnak Hanczár Zsolt, az Euroleasing Zrt. gépjármű-értékesítési igazgatója segített eligazodni az autópiacon.
2026. 05. 21. 05:00
Megosztás:

85 millió forintért kelt el Hantaï Simon festménye a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

A hatalmas sikert hozó klasszikus árverés után a háború utáni és kortárs művek aukciójával és egy 85 milliós leütéssel folytatta a tavaszi szezont a Virág Judit Galéria. A világ egyik leghíresebb magyar absztrakt festője, Hantaï Simon Festmény című monumentális képéért fizettek ennyit, de Birkás Ákos Kopf című munkája is 28 millió forintnál állt meg.
2026. 05. 21. 04:30
Megosztás:

TRX árfolyam elemzés: erős bikás trendben a Tron kriptovaluta, de túlhevült jelzések mellett jön az előrejelzés

A Tron (TRX) árfolyama az elmúlt hetekben látványos emelkedő pályára állt, és a csatolt napi grafikon alapján már a 0,36 dolláros zóna közelében mozog. A technikai indikátorok többsége vételi jelzést ad, a mozgóátlagok kifejezetten erős trendet mutatnak, ugyanakkor az RSI és a Stochastic alapján a piac már túlvett állapotba került. Ez azt jelenti, hogy a TRX technikai képe továbbra is pozitív, de rövid távon megnőtt egy korrekció vagy oldalazás esélye.
2026. 05. 21. 04:00
Megosztás:

Panellakás áráért új építésűt? Van, ahol lehetséges

Megtörtént a szinte elképzelhetetlen a lakáspiacon: annyira felgyorsult a panelek drágulása Budapesten, hogy több kerületben is minimálisra apadt az árelőnyük az új építésű otthonokhoz képest. Sőt, van olyan országosan ismert lakótelep is, ahol egy közel fél évszázados házgyári lakás árából kijöhet akár egy, a közelben épülő, zöldövezeti, lakóparki új otthon.
2026. 05. 21. 03:30
Megosztás:

Kölcsön adtam a pénzem valakinek, de nem fizet, mit tehetek jogilag?

A magyarok jelentős része nincs tisztában azzal, hogyan érdemes pénzt kölcsönadni ismerősöknek, és milyen lehetőségei vannak akkor, ha az összeget nem kapja vissza.
2026. 05. 21. 02:00
Megosztás:

Beszámítják-e a nyugdíjba a szakmunkástanulók gyakorlatát vagy a szakközépiskolai tanulmányok idejét? Rövid válasz

Igen, de nem minden esetben. A szakmunkástanulóként eltöltött idő, illetve a tanulószerződés vagy biztosítási kötelezettséggel járó gyakorlati képzés ideje beszámítható lehet a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe. A puszta szakközépiskolai tanulmányi idő azonban önmagában általában nem számít szolgálati időnek, ha az nem járt biztosítási jogviszonnyal, járulékfizetéssel vagy jogszabály által külön elismert jogviszonnyal.
2026. 05. 21. 01:00
Megosztás:

Nő a NATO és Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye

Egyes európai NATO-országok "nukleáris területen végrehajtott nyíltan provokatív lépései" következtében nő a NATO és az Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek adott, szerdán közölt interjújában.
2026. 05. 21. 00:30
Megosztás:

A Balaton egyik legkomplexebb strandkínálata lesz elérhető Keszthelyen

A két fizetős, a kutyás és a szabadstrand jóvoltából idén négy eltérő karakterű strand várja a látogatókat Keszthelyen, az üzemeltetők szerint a Balaton egyik legsokszínűbb strandélményét kínálják ezzel a helyieknek és a turistáknak.
2026. 05. 21. 00:05
Megosztás:

A Wizz Air a járatok menetrendjét is befolyásoló intézkedéseket vezetett be

A Bajnokok Ligája budapesti döntője miatt a Wizz Air több intézkedést hozott, ezek kihatással vannak a menetrendre is - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 23:30
Megosztás:

Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció

A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.
2026. 05. 20. 23:00
Megosztás:

Ripple RLUSD áttörés: 1,65 milliárd dollár fölé nőtt a stabilcoin piaci értéke

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja átlépte az 1,65 milliárd dollárt. A növekedés jól mutatja, hogy az intézményi fizetési infrastruktúrákban egyre nagyobb szerepet kapnak a stabilcoinok, miközben a Ripple egyre határozottabban építi globális elszámolási és likviditási hálózatát.
2026. 05. 20. 22:30
Megosztás:

Szlovén alapkezelővel bővült az OTP Csoport

Lezárta az OTP Csoport a szlovén Primorski skladi d.o.o., Koper alapkezelő 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlását - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 05. 20. 22:00
Megosztás:

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgeti az agrárkamara

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgette a Nemzeti Agrárgazdasági kamara (NAK) szerdai közleményében.
2026. 05. 20. 21:30
Megosztás:

A stabilcoinok csendben a globális pénzügyi rendszer alapjaivá válnak

Richard Teng, a Binance vezérigazgatója szerint a stabilcoinok szerepe látványosan átalakul: már nem csupán kriptotőzsdei kereskedési eszközök, hanem egyre inkább a globális értéktranszfer alapvető pénzügyi infrastruktúrájává válnak. A folyamat élén Ázsia áll, ahol a szabályozási környezet, a digitális fizetési igények és a határokon átnyúló tranzakciók növekedése együtt gyorsítja a stabilcoinok terjedését.
2026. 05. 20. 21:00
Megosztás:

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak, ezt mutatják a turizmus konjunktúra-index (tki) számai is - hangsúlyozta Udvardi Attila, a GKI vezető kutatója szerdán Budapesten, a Konjunktúra, gazdaság, kilátások, adatok, jövő – A turizmus aktuális helyzete 2026-ban" címmel rendezett szakmai tanácskozáson, amelyen ismertették a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb, májusi felmérése eredményeit.
2026. 05. 20. 20:30
Megosztás: