2024-ben is sikeres évet zárt a Waberers Csoport

Több mint 6 százalékkal növelte éves árbevételét a múlt év egészében a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s International Nyrt. Az EBIT pedig 5 százalékkal 45 millió euróra nőtt, ami rekordot jelent a vállalat történetében. Az eredmény bővülésében a biztosítási és szerződéses logisztikai szegmens játszotta a főszerepet. A vállalat számos olyan stratégiai beruházást és akvizíciót hajtott végre 2024-ben, amelyek a menedzsment szerint biztosítják a jövőbeni növekedést, és tovább diverzifikálják a logisztikai és a biztosítási tevékenységeit. A Waberer’s Csoport célja, hogy a régió egyik legmeghatározóbb komplex logisztikai szolgáltatójaként működjön.

2024-ben is sikeres évet zárt a Waberers Csoport

Összességében az árbevétel és az EBIT növekedésével zárta a 2024-es évet a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Waberer’s Csoport. Bár a komplex logisztikai szolgáltatóként ismert vállalat konszolidált – csoportszintű – árbevétele a múlt év negyedik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest 4 százalékkal 176 millió euróra csökkent, a 757,5 millió eurós egész éves árbevétel 6,5 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten. A Waberer’s nyereségmutatója, az EBIT a múlt év negyedik negyedévében 15,7 millió euróra nőtt, 68 százalékkal meghaladva az előző év azonos időszakában elért összeget. A 2024-es EBIT pedig 45 millió euróra rúgott, éves szinten 5 százalékkal emelkedett, és rekordot jelent a vállalat életében.

A múlt év utolsó negyedévében bekövetkezett árbevétel-csökkenés részben a biztosítási szegmensben bevezetett számviteli politika módosításával, részben pedig a nemzetközi fuvarozási szegmens lengyelországi leányvállalatánál végrehajtott üzleti stratégiai módosításhoz igazodó flottaméret-optimalizálással magyarázható. Az éves árbevétel emelkedése döntő részben a szerződéses logisztikai szegmens növekvő árbevételének volt köszönhető. A negyedik negyedéves EBIT jelentős növekedése pedig a raktárszolgáltatásokat is magában foglaló szerződéses logisztikai szegmens (RCL) 2,6 millió eurós és a biztosítási szegmens 4,2 millió eurós többletével magyarázható.

Jelentős lépések a kiemelt stratégiai célok irányába

 „A 2024-as üzleti év izgalmasan alakult a Waberer’s Csoport életében. Miközben a gazdasági környezet – beleértve az ipari termelési és a lakossági fogyasztási adatokat, melyek elsősorban meghatározzák a logisztikai szolgáltatások iránti keresletet – az egész év során mind európai, mind magyarországi viszonylatban a stagnálás jeleit mutatta, a Waberer’s Csoport, köszönhetően növekedési stratégiájának és megfelelően diverzifikált tevékenységének, ebben a környezetben is képes volt további növekedést elérni mind bevétel, mind pedig eredményesség szempontjából” – mondta Barna Zsolt, a Waberer’s International Nyrt. elnök-vezérigazgatója.

Barna Zsolt hozzátette, hogy miközben sikeresek voltak a rövid távú célok, azaz a 2024-es üzleti év eredményének menedzselésében, az év során kiemelt stratégiai célok irányába is jelentős lépéseket tettek. Ilyen volt többek között a vasúti logisztikai tevékenység megkezdése, ezek közé sorolható a PSP és a GYSEV Cargo akvizíciója. Valamint regionális szinten bővítették a szerződéses logisztikai tevékenységüket a szerbiai MD International felvásárlásával. A Waberer’s Csoport megkezdte az országos raktárlogisztikai hálózat kiépítését is az ecseri bázis, illetve a debreceni raktárlogisztikai központ fejlesztésének elindításával. A biztosítási szegmens tevékenysége pedig a Posta Biztosító akvizíciójával diverzifikálódott és jelentősen bővült. Továbbá, már 2025-ben, a Pannonbuszban történő tulajdonszerzés révén a Waberer’s megjelenik a közúti személyszállítási szegmensben is.

Így teljesítettek a kulcsfontosságú Waberer’s-üzletágak

A szerződéses logisztikai szegmens (RCL) 2024-es árbevétele közel 252 millió euró volt, ami 20 százalékos éves szintű emelkedést jelent. Az üzletág által elért növekedésben szerepet játszott a hulladék-újrahasznosításhoz kapcsolódó fuvarozási feladatok felfutása mellett a disztribúció, raktározás, gyártástámogató logisztika kedvező teljesítménye is. A szegmens EBIT-je 25 százalékkal 19,2 millió euróra nőtt. A bővülés az elmúlt időszak sikeres inhouse logisztikai és belföldi fuvarozási ügyfél akvizíciók eredménytermelő képességének, illetve a 2024 elején lezárt szerbiai akvizíciónak (MDI) a következménye, illetve az utolsó negyedév eredményét már a harmadik feles raktárfejlesztési tevékenység időarányos eredménye is támogatta.

A nemzetközi fuvarozási és szállítmányozási szegmens (ITS) árbevétele a múlt év egészében meghaladta a 442 millió eurót, ami 1,2 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Az üzletág EBIT-je 82 százalékkal 1,6 millió euróra mérséklődött. A szegmens magyarországi központú operációjának eredménye 2024 során enyhén javult, illetve 2024-től a szegmens eredményét támogatja az év elején akvirált vasúti leányvállalat eredménye. Ezek a pozitív hatások csak részben voltak képesek ellensúlyozni a szegmens lengyelországi operációjánál, a LINK-nél bekövetkezett eredménycsökkenést. A vállalatvezetés ezért módosította a LINK üzleti stratégiáját a múlt év második felében, és nagyobb hangsúlyt helyez az alvállalkozók bevonása által történő szállítmányozási tevékenységre, és a jövőben javuló teljesítmény várható ezen a területen is.

A biztosítási üzletágban az éves árbevétel 80,2 millió euró volt, azaz 2,8 százalékkal csökkent 2024-ben. A változás hátterében a biztosítási pótadó könyvelésének módosítása áll, amely – a nemzetközi számviteli (IFRS) szabályokat követve – bevételcsökkentő tételként jelenik meg 2024-től. A bevételcsökkenés ellenére jelentősen javult az üzletág eredményessége 2024-ben. A szegmens éves EBIT-je 30,2 százalékkal 24,2 millió euróra nőtt, amely a szegmens történetének legmagasabb éves eredményének felel meg. A bővüléshez a biztosítástechnikai és a befektetési eredmény javulása egyaránt hozzájárult. Fontos tényező, hogy a vállalatcsoporthoz tartozó Gránit Biztosító 2024 végén sikeresen lezárta a Magyar Posta Biztosítók 66,9 százalékos részvénycsomagjának megvásárlását. A két újonnan akvirált biztosítótárság az év végi mérlegbe már konszolidálásra kerül, azonban a 2024-es üzleti év eredményében ennek hatása még nem jelent meg.

Marad a hegymenet

A Waberer’s nem realizált, nem cash jellegű – azaz a kötelezettségek átértékeléséből származó – devizaárfolyam-hatás nélkül számított csoportszintű nettó eredménye 25,4 millió euró volt, ami éves összevetésben 9,8 százalékos bővülésnek felel meg.

Barna Zsolt a jövőről elmondta: „Az elmúlt időszakban végrehajtott akvizíciók, illetve beruházások olyan értékteremtő lépések, amelyek reményeink szerint megfelelő megtérülést biztosítanak befektetőinknek, illetve további jelentős növekedési pályát jelentenek a Waberer’s Csoport számára. Ezen akvizíciókkal megszerzett képességek segítségével ügyfeleink számára is még szélesebb szolgáltatás portfóliót vagyunk képesek nyújtani, ezáltal tovább mélyítjük a velük kiépült stratégiai szövetséget Egyúttal még tovább diverzifikálják mind a logisztikai, mind a biztosítási tevékenységeinket, ezáltal javítva cégcsoport jövőbeli válság állóságát, illetve piaci változásokra történő reagálási képességét is.”

Összességében a cégvezetés arra számít, hogy a következő időszakban a vállalat a diverzifikált és hatékony teljesítménynek köszönhetően növekedési pályán marad. Egyben közelebb került a stratégiai céljához, miszerint régiós szinten még inkább meghatározó komplex logisztikai szolgáltatóként működjön.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: