2030-ra várható a 6G, amivel beköszönthet a következő ipari forradalom

Thierry Klein, a Nokia Bell Labs elnöke volt a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) által szervezett Innovációs Nap és Kompetenciavásár keynote előadója a balatonfüredi BME Tudáscentrumban, aki a 6G technológia kihívásairól és üzleti lehetőségeiről tartott előadást. A 9 Nobel-díjjal, 8 Turing-díjjal kitüntetett Nokia Bell Labs jelenleg a NASA-val dolgozik azért, hogy létrehozzák a világ első távközlési hálózatát a Holdon. Ipari metaverzum, a közlekedés és gazdaság zöldítése, intézményi klímastratégia, nemzetközi kutatói együttműködések és hatékony pályázati partnerségek elősegítése: csak néhány terület azok közül, melyeket közelebbről is megismerhettek a szakmai rendezvény résztvevői.

2030-ra várható a 6G, amivel beköszönthet a következő ipari forradalom

A kétnapos hibrid rendezvényen keynote előadóként vett részt Thierry Klein, aki a közel 100 éves múltra visszatekintő, 9 Nobel- és 8 Turing-díjjal elismert Nokia Bell Labs intézet elnöke. Klein és munkatársai jelenleg a 6G területén végeznek kutatásokat, illetve a NASA-val folytatnak együttműködést a Hold első, 2023-ra időzített távközlési hálózatának létrehozása érdekében. Thierry Klein szerint a kommunikáció, a szolgáltatások és az ipar jövője a 6G, amely várhatóan 2030-ra fog beköszönteni. Az új technológiában az emberi és digitális kommunikáció hatékonyságának növelése mellett már kiemelt szerepet kap a fizikai aktivitások elemzése és befolyásolása is.  „Ezek az autonóm, hibrid technológiák alapjaiban változtatják meg az ipar jövőjét azzal, hogy folyamatosan monitorozni és fejleszteni tudják a fizikai aktivitások hatékonyságát. A következő ipari forradalom a küszöbön áll, amelynek célja a termelékenység, a biztonság és a fenntarthatóság növelése” – tette hozzá Thierry Klein.

„A Műegyetem innovációs ökoszisztémájának sikeres kialakításához és működtetéséhez nagy mértékben hozzájárult a Kompetencia Központ létrehozása és a Nemzeti Laboratóriumok Program elindítása. Emellett kiemelt hangsúlyt helyeztünk az iparjogvédelemre és a startupok támogatására is, melyek tovább erősítik az ipari szereplők és az egyetem közötti együttműködéseket” – emelte ki köszöntőjében Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese.  A BME Kompetencia Központja célja, hogy ipari és egyetemi szereplők bevonásával versenyképes termékeket és szolgáltatásokat fejlesszen. Az egyetem jelenleg 4 nagyvállalattal – a Bosch, a MOL, a thyssenkrupp és a ZÁÉV – folytat együttműködést a Biztonságtudományi és technológiai kompetencia központ keretein belül, mely az NKFIH által finanszírozott 2,5 milliárd forint pályázati támogatásnak köszönhetően jött létre 2021-ben.

Az infrastrukturális fejlesztéseknek és a nagyvállalatokkal való együttműködésnek köszönhetően a Műegyetem jövőt formáló technológiák fejlesztésére és alkalmazására képes és teszi mindezt az innovatív építőanyagok, gyógyszeripar, a zöld pénzügyek, a kvantuminformatika a fenntartható energetika, vagy az önvezető rendszerek területén. „Egyetemünk a hazai felsőoktatási rangsorokban második helyen áll, nemzetközi szinten pedig az első legjobb 2-5%-ban van. Ez annak köszönhető, hogy a BME képes dinamikusan reagálni az innovációs kihívásokra, egyetemünkön olyan új szakok indultak az ipari igények hatására, mint az űrmérnök vagy az autonóm járműirányítás mérnöki szakok” – fogalmazott Dr. Czigány Tibor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora beszédében.

A Műegyetem Science Park programjának célja az Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma kialakítása KFI szervezetek, startupok és vállalati együttműködések segítségével. „A hallgatóknak itt védett környezetben van lehetőségük kipróbálni és tesztelni az innovatív eszközeiket. A program keretében új épület- és szervezetfejlesztések, K+F+I projektek és kutatási infrastruktúra fejlesztések zajlanak” - emelte ki Kotán Attila a BME kancellára. A projekt keretén belül a BME Z10-et, a Balatonfüredi Tudáscentrumot (BTC), az 5G hálózat kiépítését, valamint a BME Innovációs és Fejlesztési Központ építését valósítják meg. A rendezvény a tavaly épült BTC-ben zajlott, amely amellett, hogy a Műegyetem 240 éves tudásának és tapasztalatának színtere, közreműködik a balatonfüredi és környéki vállalatok és az önkormányzatok innovációs és fejlesztési feladataiban is. A Tudáscentrum ezenfelül, olyan piaci és vállalati igényekhez igazodó képzéseket szervez, mint például digitalizációs felkészítő, gyakorlatorientált mérnök informatikus vagy informatikus üzemmérnök képzések.

A Műegyetem kutatás-fejlesztési portfóliója szinte minden jövőformáló műszaki kutatási területet lefed. „A BME-n működő Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) célja, hogy katalizálja az egyetem és a nagyvállalatok közötti együttműködéseket, összekösse az ipari és akadémiai szereplőket.” – fogalmazott Dr. Joó Attila, a FIEK igazgatója az Innovációs Napon. A kétnapos programot szervező BME FIEK számos eredménnyel büszkélkedhet, szerteágazó projektjeinek köszönhetően.  Ezen tevékenységekhez tartozik az MVM és Rolls- Royce villamosenergia és optimalizációs technológiával foglalkozó projektlaborjainak támogatása mellett az iparjogvédelem, illetve a szabadalmi bejelentések segítése - a BRIDGE tudástranszfer szervezetével.  Az Ipar4.0 Technológia Központ létrehozása is a nevükhüz fűződik az IoT (Internet of Things), a big data, és az önvezető járművek technológiáinak bemutatása érdekében, mintegy 250 m2 oktató-kiállító téren, KKV demonstrációkkal, szakmai workshopokkal egybekötve. A BME Z10 startupjait 1,5 Mrd, a Kompetencia Központot közel 2,6 Mrd, a Nemzeti Laboratóriumokat pedig pályázatonként mintegy 1-1 Mrd forint pályázati költségvetéssel menedzseli a FIEK.

Dr. Kaderják Péter bemutatta a Zéró Karbon Központ (ZKK) tevékenységét, mely a FIEK szervezeti egységeként jött létre 2021. áprilisában. A szervezet tudásközpontként kíván hozzájárulni Magyarország 2050-es klímasemlegességi célkitűzéseihez. “A zöld gazdaságra való átállás évtizedes beruházási és fejlesztési program eredményeként jöhet létre, melyben az üzleti és technológiai innováció kulcsfontosságú. Ehhez a ZKK önálló kutatásokkal, egyetemközi és nemzetközi kutatási együttműködésekkel és ipari – egyetemi platformok működtetésével kínál megoldásokat” – jelezte Kaderják Péter. A központ ennek megfelelően számos kutatási projektben vesz részt, a Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia megvalósításának kiemelt területein (napenergia fejlesztés, energiahatékonysági kötelezettségi rendszer, energiaközösségek, elosztói rugalmassági piac, hidrogénipar fejlesztés) és több szakterületet érintő egyeztetési fórumot is működtet. A ZKK mindezek mellett támogatta a Magyar Akkumulátor szövetség létrehozását 2021-ben és elősegíti az MNB Zöld Otthon Program és a zöld háttéripar fejlesztési koncepció kialakítását.  

“A BME két új kezdeményezése, a Kompetenciatérkép és az I. BME Kompetenciavásár célja az, hogy nemzetközi láthatóságot biztosítson a kutatócsoportjai által elért eredmények számára és segítse a kutatók akadémiai, ipari, valamint az európai kutatási együttműködésekbe való bekapcsolódását. A Kompetenciatérkép weboldalán jelenleg több mint 320 kutató és 110 kutatócsoport eredményei tekinthetők meg egy könnyen kereshető adatbázisban. A június 16-17-ei napok élő közvetítését 16 ország 263 résztvevője követte. A Kompetenciavásár gazdag szakmai programja a nemzetközi láthatóságról és a kapcsolatépítésről szólt: 24 műegyetemi kutatócsoport mutatkozott be, a résztvevők kerekasztal-beszélgetésen vehettek részt a zöld társadalmi innováció és az európai ipari stratégia témáiban, virtuális tematikus beszélgetéseket szerveztek az európai kutatás-fejlesztés aktuális témáiban a hidrogéntechnológiától az okosvárosokig. A kapcsolatépítést egy innovatív mobilapplikáció is segítette, melyen keresztül a regisztrált kutatók közös kutatási témákon alapuló beszélgetéseket kezdeményezhettek egymással és csoportosan. „Sikeresnek és a jövőre nézve ígéretesnek tartjuk az egyetem első, nemzetközi tudományos partnerkereső eseményét” – jelezte Dr. Schenk Borbála, a BME FIEK vezető európai pályázati tanácsadója.

A kapcsolatépítés folytatódik – a rendezvény teljes felvétele elérhető a FIEK YouTube csatornáján és az innovacio.bme.hu oldalon, a networking applikációban folyó beszélgetésekbe is be lehet kapcsolódni egészen szeptember közepéig.


Elindult a Revolut extra készpénzfelvételi akciója

A Revolut megkezdte az akciót, 300 000 forint limiten felüli ingyen készpénzfelvételt biztosít a hazai felhasználóknak.
2026. 07. 01. 13:00
Megosztás:

Több százezer dolgozó marad ki az egészségprogramokból

Míg a legtöbb nagyvállalat az irodaházakban egyre jobban odafigyel a munkavállalói jóllétére, és egyre többet költ egészségmegőrző programokra, akár ergonomikus székekre is, addig a magyar gazdaság motorját jelentő fizikai dolgozók kimaradnak ezekből a lehetőségekből. A 2026-os Országos Mozgásszervi Állapotfelmérés eredményei azt mutatják, hogy a fizikai állomány mozgásszervi állapota kritikus gazdasági mutató lett.
2026. 07. 01. 12:30
Megosztás:

Mától végigsöpör a bankszámlákon a drágulási hullám

Eddig mondták, de mától már csinálják is: július 1-től a legtöbb banknál megemelkednek a lakossági számlák díjai. Lejárt a másfél éves moratórium, és ezt kihasználva a pénzintézetek többsége érvényesíti a tavalyi inflációt, akad amelyik még az előző évit is. Az ügyfelek többsége így 4,4 százalékos vagy kicsivel ez alatti díjemelkedéssel számolhat – derül ki a BiztosDöntés.hu összefoglalójából. A szerencsésebbeknek most nem nő a költsége, a pechesebbeknél viszont 8,1 százalékos a drágulás.
2026. 07. 01. 12:00
Megosztás:

A kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot nyújtott be a kormány

Benyújtotta a kormány kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. 07. 01. 11:30
Megosztás:

Emelkedtek a hosszú hozamok az USA-ban és az euróövezetben is

A fejlett gazdaságok kötvénypiacain emelkedtek a hozamok kedden nap végén, a JOLTs munkapiaci adatai szerint a betöltetlen álláshelyek száma az USA-ban két éve nem volt ilyen magas; jóval meghaladva a piaci várakozásokat; illetve összhangban állt az elmúlt időszakban tapasztalt foglalkoztatotti létszám ugrásszerű növekedésével.
2026. 07. 01. 11:00
Megosztás:

A TEMU-ról vagy Shein-ről rendeltél eddig? Mától nem fogsz!

Véget ér a rendkívül olcsó csomagok korszaka az olyan kínai webshopoktól, mint a Temu, a Shein vagy az AliExpress. Az Európai Unió új vámszabályokat vezet be, amelyek jelentős hatással lesznek a magyar vásárlókra is, az Árukereső.hu pedig igyekszik tisztázni a felmerülő kérdéseket.
2026. 07. 01. 10:22
Megosztás:

Új csúcson zárt a Dow, a befektetők továbbra is optimisták a béketárgyalásokkal kapcsolatban, kedvező munkapiaci adat jelent meg

Kedden tovább emelkedtek az amerikai részvényindexek, a Dow 0,3, az S&P 0,8, a Nasdaq Composite pedig 1,5%-os pluszban zárt. Ezzel a Dow sorban második napja kúszott történelmi csúcsra, az S&P és a Nasdaq pedig 2020 óta nem zárt ilyen erős negyedévet, mint a tegnap véget ért második negyedév. A Dow 13%-ot ugrott, az S&P 14, a Nasdaq Composite bő 20%-kal értékelődött fel. Ami a júniust illeti, az utóbbi hetekben a technológiai szektor gyengélkedése rányomta bélyegét a havi teljesítményekre, az S&P és a Nasdaq 1, illetve 3%-os mínuszban zárt.
2026. 07. 01. 10:00
Megosztás:

Kedden mérsékelt volt az emelkedés Európában, erős lett a második negyedév a közel-keleti háború ellenére

Az európai részvénypiacok emelkedéssel indították a keddi kereskedési napot, a STOXX600 0,9-kal nőtt, továbbá napközben új történelmi csúcsra ért. Az index ezzel sorozatban a harmadik hónapot zárja emelkedéssel, és 10%-os negyedéves pluszt mutat, ami 2020 októbere óta a legerősebb teljesítmény. A növekedést elsősorban az AI-jal kapcsolatos optimizmus, valamint a közel-keleti feszültségek enyhülése táplálta. A FTSE100 kedden 0,1%-ot erősödött, a DAX 1,5%-os pluszban zárt. Havi szinten 0,8%-ot erősödött a londoni benchmark, míg a német index 0,4%-kal lemorzsolódott; a második negyedév 3, illetve közel 8%-os felértékelődést hozott.
2026. 07. 01. 09:30
Megosztás:

A vevők olyan árkategóriákban próbálnak keresgélni, ami nem létezik az ingatlanpiacon

Az érdi ingatlanpiacon továbbra is jellemző a túlárazás, miközben a hirdetési árak egyre szélesebb sávban mozognak. A vevők továbbra is elsősorban a jó állapotú, azonnal költözhető ingatlanokat keresik, de olyan ársávban, amelyben gyakorlatilag nincs kínálat.
2026. 07. 01. 09:00
Megosztás:

Az EU a műanyag palackok újrahasznosítására vonatkozó szabályokat fogadott el

Az Európai Bizottság új szabályokat fogadott el kedden az elsősorban polietilén-tereftalátból (PET-palackok) készült egyszer használatos műanyag italpalackok újrahasznosítására vonatkozóan, a szabályok első alkalommal határoznak meg módszertant a kémiailag újrahasznosított összetevők kiszámítására, ellenőrzésére és jelentésére.
2026. 07. 01. 08:00
Megosztás:

Visszaszorulóban az éhezés Európa és Közép-Ázsia országaiban, de az egészséges étrend továbbra sem elérhető közel 60 millió ember számára

Európai és Közép-Ázsia országai továbbra is jó úton haladnak a 2. számú fenntartható fejlődési cél (SDG) elérése felé, és a táplálkozási problémák nagy része is jóval a globális átlag alatt marad – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által készített, a térség élelmezésbiztonságról és táplálkozásról szóló jelentés új kiadásában. E szerint a régióban emberek milliói továbbra is küzdenek az éhezés valamilyen formájával és nem engedhetik meg maguknak az egészséges étrendet.
2026. 07. 01. 07:00
Megosztás:

InterCapital a BÉT szekciótagjai között

A Budapesti Értéktőzsde (BSE) nyitó csengetéssel ünnepelte meg az InterCapital belépését a magyar tőkepiacra. A zágrábi székhelyű InterCapital Securities Horvátország és Szlovénia egyik vezető brókercége, valamint a zágrábi, a ljubljanai és a bukaresti értéktőzsdék tagja. Az InterCapital Csoport kiemelkedő szerepet játszik a közép- és délkelet-európai piacokra fókuszáló ETF-ek fejlesztésében és kezelésében. Az InterCapital budapesti tőzsdei megjelenése várhatóan tovább erősíti a magyar tőkepiac nemzetközi profilját, egyúttal támogatva a BSE stratégiai célját: a helyi ETF-ökoszisztéma fejlesztését.
2026. 07. 01. 06:30
Megosztás:

Vagyonadó: egy kalap alá kerülhet a kivételezett ezer és az őket túlélő több tízezer vállalkozó

A vagyonadó körüli széles vita a Blochamps Capital szerint azt bizonyítja, hogy a szakmai kritikák mögött nem automatikusan NER-érdek áll, sokkal inkább azt, hogy az alkalmazandó vagyonküszöb és a feltételrendszer alapos körültekintést követel. Ha a cél valóban a kirívóan koncentrált, sokszor államközeli, NER-es elitvagyon elérése, akkor a fegyvert úgy kell célozni, hogy tényleg azt a kört találja el – ne pedig a látható, itthon adózó, több százezer munkahelyet fenntartó magyar vállalkozói réteget. Ha a küszöbemelés el is marad, a fejlesztő, beruházó kkv-k esetében módot kell adni például a K+F beruházások arányos beszámítására – javasolja Karagich István, a Blochamps ügyvezetője.
2026. 07. 01. 06:00
Megosztás:

Kifulladó növekedés? Kína nyomása és a költségsokk egyszerre szorítja a globális autóipart, Magyarország különösen sérülékeny

Bár a globális autóipar 2025-ben még 4 százalékos növekedést mutatott, a bővülés egyre törékenyebb, mivel a költségnyomás, a geopolitikai feszültségek, valamint az elektromos átállás egyszerre állítják komoly kihívások elé az iparágat, és érezhetően fékezik annak növekedési ütemét. A fennállásának 30. évfordulóját idén ünneplő Allianz Trade Magyarország elemzése szerint 2026-ra a növekedés gyakorlatilag megállhat, és egyre több szereplő néz szembe romló nyereségességgel és növekvő kockázatokkal.
2026. 07. 01. 05:30
Megosztás:

Jelentős károkat okozott a vihar Pest vármegyében is

Elérték a zivatarok az elmúlt órákban Pest vármegyét is, a vihar egyes helyeken jelentős károkat okozott. Elsősorban megrongált tetőszerkezetekhez, útra dőlt fák eltávolításához kérnek segítséget a tűzoltóktól - közölte a katasztrófavédelem kedd este az MTI-vel.
2026. 07. 01. 05:00
Megosztás:

Átvették a fiatalok a lakáspiacot, a harmincasoké a főszerep – és nem garzonokat vesznek

Érezhetően fiatalodik a magyar lakáspiac: a Duna House elemzése szerint 2026 első öt hónapjában a vevők csaknem fele 40 év alatti volt. Ezen belül a harmincasoké a főszerep – a 30–40 évesek adták a vásárlók közel harmadát, így messze ők a piac legaktívabb szereplői.
2026. 07. 01. 04:00
Megosztás:

Az ibériai turisztikai piacon erősíti jelenlétét a magyar Gestor

Az Ibériai-félsziget az elmúlt évek egyik legvonzóbb befektetési célpontjává vált Európában: a térségben a turizmushoz kapcsolódó ingatlanok értéke több mint 35 százalékkal emelkedett az elmúlt 5 évben, miközben a szálláshelyekhez kapcsolódó ingatlanbefektetések volumene elérte a 4,6 milliárd eurót. Erre a trendre építve két új dél-európai ingatlannal bővítette portfólióját a magyarországi Gestor Befektetési Zrt., amely egy spanyolországi üdülőapartman-komplexumot és egy portói történelmi épületben működő apartmanházat vásárolt.
2026. 07. 01. 03:30
Megosztás:

Milliókkal növeli a hazai lakások eladási árát, ha van benne légkondi

A klímaberendezés nem csupán kényelmi extrának számít a lakáspiacon, hanem jelentősen befolyásolhatja az eladási árat. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, extrém kánikula apropóján készített elemzéséből, amelyben közel 10 ezer, 2026-ban értékesített – vagyis a tulajdonosok által eladottként megjelölt – lakóingatlan adatain alapul. A klímával felszerelt ingatlanok átlagos négyzetméterára szinte minden településtípuson számottevően meghaladta a légkondi nélküli otthonokét.
2026. 07. 01. 03:00
Megosztás:

Kármán András felmentette a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját

Kármán András pénzügyminiszter közösségi oldalán jelentette be, hogy keddi hatállyal felmentette a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatóját, Guller Zoltánt.
2026. 07. 01. 02:30
Megosztás:

Nyugdíj és Szép Kártya

A magyar felnőttek többségének nincs elég információja sem az elérhető nyugdíjpénztári hozamokról, sem az igénybe vehető adóvisszatérítés lehetőségéről – egyebek mellett ez is kiderül abból az országos, reprezentatív kutatásból, amely az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából készült el.
2026. 07. 01. 02:00
Megosztás: