2,4 százalékra emelkedett a hazai alapkamat

30 bázispontos emelés. A Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntő ülésén - várakozásunknak megfelelően - 30 bázisponttal, 2,4 százalékra emelte az alapkamatot, mely kismértékben elmaradt az elemzői konszenzustól (2,5 százalék). A kamatfolyosón is módosított a Monetáris Tanács, az overnight hitel és az egyhetes hitel kamatát 30 bázisponttal 4,4 százalékra emelte, viszont az overnight betéti kamatszintjét 80 bázisponttal 2,4 százalékra módosította, mely így megegyezik az alapkamattal. Az egyhetes betéti kamatszint múlt csütörtök óta 3,3 százalékon áll, tehát most 1,1 százalékos mozgástér van felfelé a kamatfolyosón belül.

2,4 százalékra emelkedett a hazai alapkamat

Lezárják a válságkezelő programokat. A közleményben a jegybank jelezte, hogy lezárja az állampapírvásárlási programot és a Növekedési Kötvényprogramot. Állampapírokat eseti jelleggel vásárolhatnak a jövőben is, amennyiben a likviditási helyzet szükségessé teszi, de ez nem jelenti majd a monetáris politikai irányultság megváltozását. Az inflációs előrejelzéseket felfelé módosította az MNB, jövőre 4,7-5,1 százalékos, 2023-ban 2,5-3,5 százalékos inflációt várnak. A növekedési prognózisokat csökkentették, az idei évre 6,3-6,5 százalékos, jövőre 4-5 százalékos GDP-növekedésre számít a jegybank. A közlemény utolsó bekezdésében ismét megerősítette a jegybank, hogy hosszabb ideig tartó, kiszámítható monetáris szigorítást tesznek szükségessé az inflációs folyamatok. A döntéshozók célja, hogy megtörjék az inflációs várakozások emelkedését, és mérsékeljék a másodkörös hatásokat.

Közel 14 éves csúcson az infláció. Novemberben éves bázison 7,4 százalékos emelkedést mért a KSH a fogyasztói árakban. Nagy valószínűséggel ezeken a szinteken tetőzik az infláció, az omikron-variáns megjelenésével csökkenést láthattunk az olaj világpiaci árában, mely a következő hónapokban mérsékelheti az üzemanyagok piaci árát is. Ugyanakkor a többi energiahordozó árában egyelőre nem látunk pozitív folyamatokat, továbbra is számos felfelé mutató inflációs kockázat fennáll, többek között az ellátási lánc zavarai is. Az alacsony bázis hatása a hazai inflációban csak tavasszal fog mérséklődni, a jegybank is jelentősen felfelé korrigálta az inflációs várakozásait, az idei és a jövő évre vonatkozóan is 5 százalék körüli áremelkedéssel kalkulálnak, mindezt szigorodó monetáris politika mellett.

Forrás: Magyar Nemzeti Bank

Szigorúbbá válhat a Fed. A holnap esti kamatdöntő ülésen fontos bejelentések jöhetnek az amerikai jegybanktól. Miután novemberben megkezdték az eszközvásárlási program leépítését, a havi 120 milliárd dolláros keretösszeget havonta 15 milliárd dollárral csökkentették. Ezt a folyamatot felgyorsíthatják, mivel az utóbbi időszakban fokozódtak a felfelé mutató inflációs kockázatok, és az ezzel kapcsolatos jegybanki kommunikáció is erőteljesen változott. Míg korábban azt hangsúlyozták, hogy az inflációs nyomás átmeneti lesz, most már több jegybankár is elismeri, hogy a korábban vártnál jóval hosszabb ideig fennmaradhat, és amennyiben ez beépül a gazdasági szereplők inflációs várakozásaiba, bizony könnyen tartóssá válhat. Ezt mindenképpen szeretné megakadályozni a jegybank, így további monetáris szigorító lépések megtételére lehet szükség. Várakozásunk szerint az eszközvásárlási program leépítésének ütemén gyorsíthatnak, havi 25-30 milliárd dolláros ütemben csökkenthetik, így már a tavaszi hónapokban teljesen ki is vezethetik, és megnyílhat a lehetőség a nyári kamatemelés előtt. Ugyanakkor hozzátehetik, hogy adott esetben módosíthatnak a terveken, jelenleg az egyetlen bizonytalansági tényező amire hivatkozhat a jegybank, az omikron-variáns. Amennyiben az optimista várakozásokkal szemben mégis súlyosabb megbetegedéseket fog okozni a következő időszakban, a Fed letérhet erről a pályáról, és későbbre tolódhat a kamatemelés.

Holnapután dönt az Európai Központi Bank is. Felfelé tolódtak az inflációs kockázatok az eurózónában is, ezt több döntéshozó jelezte a közelmúltban, az energiaárak emelkedése, a továbbra is fennálló ellátási problémák mind-mind emeli az inflációs várakozásokat. Hasonlóan az amerikai jegybankárokhoz, az EKB döntéshozói is az átmeneti jellegét hangsúlyozták, majd némileg finomodott a kommunikáció. A döntéshozók között törésvonal alakult ki az infláció jellegét illetően, így több jegybankár szerint hamarosan be kellene jelenteni a pandémiás-vészhelyzeti eszközvásárlási program végét. A múlt héten több jegybankár is megszólalt egy konferencián, ahol többen is amellett érveltek, hogy az eredeti terveknek megfelelően, márciusban be kell fejezni a programot. Csak abban az esetben szabad meghosszabbítani, ha az omikron-variáns jelentős gazdasági károkat okozna az eurózónában. Ezt legutóbb Christine Lagarde is megerősítette, ugyanakkor azt is leszögezte, hogy jövőre még semmiképpen nem várható kamatemelés az EKB-tól. Elképzelhető, hogy a PEPP kivezetésével egy átmeneti programot jelentenek be, vagy márciustól néhány hónapra megemelik a rendes eszközvásárlási program (APP) havi keretösszegét, mely jelenleg 20 milliárd euró, ezzel tompítva a negatív piaci hatásokat.

Óvatosságra int az euró-forint technikai képe. A folyamatos monetáris szigorítás ellenére nem tudott érdemben korrigálni a forint, továbbra is fontos támaszok felett mozog a jegyzés, melyek 365 közelében húzódnak. Ezt a szintet kellene szignifikánsan letörni egy komolyabb korrekcióhoz. Felül 369 közelében található egy fontos rövid távú ellenállási szint, áttörése esetén rövid időn belül elérhető lehet a 370-372-es tartomány, és akár új történelmi csúcsra is emelkedhetne az árfolyam. A holnapi amerikai kamatdöntő ülés is fontos lehet a forint szempontjából, amennyiben kemény üzeneteket küld a Fed, erősödhet a dollár, és gyengülhetnek a feltörekvő piaci devizák, többek között a forint is.


Tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt a magyar podcastpiac

A magyar podcastpiac tíz év alatt több mint 30-szorosára nőtt — derül ki a Podiverzum.hu első átfogó piaci elemzéséből. Naponta átlagosan 73 új epizód jelenik meg, idén pedig várhatóan több mint 34 ezer új adás készül. A legnépszerűbb témák: politika, mesterséges intelligencia és mentális wellness. A pártok podcastos jelenléte meglepően kiegyensúlyozott: a Fidesz és a Tisza Párt szinte azonos számú epizódban szerepelt az elmúlt évben.
2026. 06. 14. 23:00
Megosztás:

Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás: